„Ha tizenöt évvel ezelőtt valaki azt állítja, hogy hamarosan látok még ilyen törvényhelyeket, egyszerűen hülyének néztem volna az illetőt. De még pár évvel ezelőtt is leintettük volna az embert, hogy ne fárasszon a hülye összeesküvés-elméleteivel.” - nyilatkozta Obersovszky Péter a médiatörvényről. A Hírszerzőt is megdicsérte a törvénybíráló írásáért, mondván: „Az egyik legjobb publicisztikát e tárgyban a Hírszerző újságírójától olvastam.” De jaj, bocsánat, elnéztük a dátumot: Obersovszky a 2008-as - az MSZP és a Fidesz egyetértésével szövegezett – kétharmados médiatörvény-tervezetről, illetve Kiss Ádám azt elítélő cikkéről beszélt.

Arról a médiatörvény-tervezetről, mely borzalmas, vitára alkalmatlan, szakmai felháborodást gerjesztő volt, de a Fidesz 2010-es jogszabályának nyomába sem ért, s végül meg is hiúsult. A 2008 őszén felmerült (a mostanira jogköreiben nagyon is emlékeztető) médiahatóság-törvényvázlatot a szakmai felháborodás hullámai söpörték el. (A korábbi tervezetben vázolt - a politikai rotáció-elv alapján a mindenkori ellenzéknek is „örökös helyet” biztosító - konstrukció arányosabb, reprezentatívabb és sportszerűbb lett volna, mint a jelenlegi modell. Egy, 2008-ban összpárti, de legalábbis kétharmados egyetértéssel létrehozott, többszínű, 2014-ig (vagyis a jelen ciklus végéig) szóló mandátumú, uniós testületekkel előre láttamoztatott „szuperfelügyeletet” a Fidesz jóval nehezebben tudott volna kinyírni.) De Obersovszky már ebben is a diktatúra árnyékát, látta, s attól rettegett: „Ha 2010-ben megint győznek nem csak a FIDESZ-nek van vége: mindennek. És mindenkit megkeresnek majd. A szadisokat is. Mehetnek vissza pusmogó értelmiséginek. Azt szabad lesz.” Ne feledjük: egy, népszerűségi mélyrepülésben lévő, népszavazáson megvert, uniós parlamenti kudarcára készülő, 2010-ben még a feles győzelemre se esélyes, sőt annak az esélytelenek nyugalmával nekivágó MSZP-től rémüldözött. (Az idézetek forrása: Obersovszky Péter: Csukjátok le Tévémacit! Zulager Kiadó, 2008. 13, 112-113.o.)

Obersovszkyt mostanában nem sűrűn lehet olyasmin rajtakapni, hogy médiatüntetéseken lép fel a sajtószabadságért, ahol keményen beolvas Szalai Annamáriának. Ehelyett szolgálati helyén végzi dolgát a nemzeti együttműködés forradalmi hétköznapiságában. (Vagy a hétköznapok forradalmiságában, ez még nem tisztázott.) Tudva, hogy csapásokat adunk és csapásokat kapunk. Nyelvcsapásokat is, naná. Nyugodtságának egyetlen magyarázata nyilvánvalóan csak az lehet, hogy nincs ok az aggodalomra. A sajtószabadságot jelenleg semmi nem fenyegeti, az a magyar nemzet elidegeníthetetlen joga, amelyet képviselőin (Szalai Annamárián és Szíjjártó Péteren) keresztül gyakorol.