Az 1990-ig tartó második 15 éves lakásprogram a mennyiségi lakáshiány megszüntetését tűzte ki célul. Kérdéses: reális-e ez, ha a saját lakásra igényt tartók száma nem fogy? 1990-ig mintegy 1,2 millió lakás építése a terv, 1960 és 75 között 1 milliónál több lakás épült, még sincs elég. Tavaly január 1-én a hivatalosan nyilvántartott lakásigénylők száma meghaladta a 396 ezret. A 184 ezer fővárosi igénylő csaknem 10 százaléka 11-16 éve várakozik lakásra.

A lakások állagának romlása nemcsak a vidékre, hanem Budapestre is jellemző, alapvetően a karbantartás elhanyagolása miatt. Budapesten 1978-ban 1,9 milliárd forint lakbért fizetett a több mint 400 ezer tanácsi lakás bérlője, a karbantartási és üzemeltetési költségek viszont csaknem 4 milliárd forintot tettek ki. A lakók családi jövedelmének megközelítőleg a harmadát vitte el a lakbér, 1976-ban még kevesebb, mint 10 százalékát.

A fővárosi lakásigénylők csaknem háromnegyedének családjában az egy főre jutó havi átlagkereset nem haladja meg a 2200 forintot. Egy 53 négyzetméteres lakás építése 1976-ban 380 ezer forintba került, 1980-ban várhatóan 409 ezerért épül meg. Lakásépítéssel nemcsak megszüntetni lehet a lakáshiányt, hanem folyamatosan újra is lehet termelni. A tényleges igényekhez mérten kicsik, szűkek az épülő állami lakások. 

Magasabb gépkocsi előleg - Rövidül a kocsisor

Jó két hónap telt el azóta, hogy a személygépkocsi megrendelőknek a vételár korábbi 20 százalékos előlegét 50 százalékra kell kiegészíteniük, vagy az igénylésről lemondaniuk. Tavaly januárban a Merkurnál 530 ezer autóigénylés volt. Most 330 ezren várnak sorukra.

Idén nagyjából 110-120 ezer kocsi érkezik a szocialista országokból; 14 ezer Wartburg, 22 ezer Trabant, 46-48 ezer Lada, Moszkvics és Zaporozsec, 6 ezer Polski Fiat 126-os, 2-3 ezer Dacia és 10 ezer Skoda. A legkeresettebb a Trabant, a Wartburg, a kis Polski, valamint a Lada 1200-as. Korábban a szabad piacon eladott 1-2 éves használt kocsik ára gyakran magasabb volt, mint az újaké. Úgy tűnik, ez megszűnt.

Vállalati jövedelemszabályozás – Az államnak, ami az államé

A pénznek mégiscsak van szaga-vélte eddig sok vállalati vezető, amikor, bármely ésszerű lett volna, a részesedési alapból nem pénzelhetett fejlesztést, és fordítva. Ezután viszont a vállalatok saját belátásuk szerint oszthatják szét jövedelmüket, és a túlzások elé az adózás igyekszik korlátot állítani.

Magyar Rock üzlet – Füstbe ment forintok

Amióta a show-business váltotta fel az amatőrmozgalmat Magyarországon, legalábbis forintmilliomosoknak tartják a nevesebb zenészeket és énekeseket. A zenészek viszont nem győzik panaszolni erkölcsi és anyagi kiszolgáltatottságukat. A szakma egyik öregének számító Szörényi Levente utalt rá egyik nyilatkozatában: "érdemes elgondolkozni, mit veszített volna a világ, ha Duke Ellington, Ella Fitzgerald, vagy a Beatles telefonálgatással, szerződéskötésekkel, előszobázással, adminisztratív munkával töltötte volna a zenélésre, komponálásra, szellemi felfrissülésre szükséges időt."

A magyar zenészmilliomosokról szóló mendemondák csak félig igazak. A befolyó jövedelmek jó részét megeszi a rezsi. A zenészek zsebbe kerülő havi jövedelme, átlag 8-15 ezer forint,  persze még így is inkább a focistákéhoz, mint az átlagpolgáréhoz közelít. Vagyonuk hangszerekben, felszerelésben, vagyis a termelőeszközökben fekszik. Egy-egy menő együttes évente 15-20 millió forint nyereséget is hozhat az intézményeknek, vállalatoknak, miközben a fenntartási, menedzselési költségeket, a kockázatot a zenekarok maguk vállalják.

A magyar popüzlet évek óta saját tartalékaiból, sőt, újabban egy nemzedék nosztalgiáiból él. Hogy meddig, az attól is függ, hogy e kultúrpolitikailag sommásan értéktelennek nevezett műfaj meddig játszhatja még a takarmányozás nélkül is tejet adó mesebeli tehén szerepét.

Összeállította: Hirschler Richárd