Tetszett a cikk?

Nagyszabású megaprojektekel van jelen a magyar piacon Mordechai (Moti) Zisser, az izraeli tulajdonban lévő Plaza Centers elnöke. Nevéhez fűződik a Kerepesi úti lovarda helyén épülő grandiózus Aréna Pláza, a Hajógyári Szigeten létesülő „magyar Las Vegas”. Cége hozta létre 12 éve a Duna Plázát, és épített azután 15 másikat, szerte az országban. Zissert Jeruzsálemben interjúvolta meg a hvg.hu tudósítója.


hvg.hu: A Plaza Centers hozta az első bevásárlóközpontot Magyarországra, és ugyan ma már egy sincs a tulajdonukban - 12-őt a franciáknak, négyet az angoloknak adtak el – maradandóan megváltoztatták a magyar fogyasztók vásárlói szokásait, hétvégi időtöltését. Mára talán egyetlen fővárosban sincs annyi bevásárlóközpont, mint éppen Budapesten, s szinte minden vidéki nagyváros „dicsekedhet” egy vagy két ilyen – már-már zarándokhelynek tekintett - létesítménnyel. Tudta, hogy ekkora siker lesz a shopping mall?

Moti Zisser : Nem volt nehéz megjósolni. Csak idő és rendszerváltás kérdése volt, mikor honosodhat meg Magyarországon is ez a világszerte kedvelt módja és helyszíne a kulturált vásárlásnak, szórakozásnak, sportnak, általában, a szabadidő eltöltésének. Kelet- Európa első bevásárlóközpontja a Duna Pláza volt, 12 éve, azután jött a többi is, Budapesten és vidéken. Lengyelországban, Csehországban is építettünk bevásárlóközpontokat, most éppen Bukarestben Casa Radio néven épül hatalmas üzlet-és szórakoztató központ. Mostanában az újonnan csatlakozó országokra, Romániára, Bulgáriára is kiterjesztettük tevékenységünket, ezzel párhuzamosan, a plázák mellett nőtt a szállodák, lakások építésének aránya.

Sikereinkben fontos szerepe volt, hogy igyekeztünk mindenki másnál hamarabb lépni. A gyorsaság önmagában még nem volt minden, alapos felkészülés nélkül könnyen elvérezhetett a gyanútlan külföldi beruházó A 90-es évek közepén Magyarországon 16 százalékos volt a kamat, minden agyon volt szabályozva, és alig voltak jelen a külföldi márkák. Az adott piaci környezetben csak a helyi sajátosságok alapos megismerésével és gyors alkalmazkodóképességgel lehetett sikert elérni. Ma persze már más a helyzet Önöknél, európai viszonyok uralkodnak, könnyebb az üzletemberek helyzete. Igaz, a kisebb kockázat mellett a haszon is kisebb: az akkori 22-23 százalékos haszonkulcs helyett meg kell elégednünk 8 százalék körüli haszonnal tudunk dolgozni.

hvg.hu: Őszintén szólva, ezért nem tudom Önöket sajnálni. Sokkal aggasztóbb, hogy felmérések szerint
a plázák tönkreteszik a kisebb boltokat, nemcsak Budapesten, de más városokban is a korábban forgalmas főutak kiürülnek, egész városnegyedekben szűnik meg a bolthálózat.

M.Z.
: Azért ne fogjunk mindent a plázákra. Egyrészt a legtöbb bevásárlóközpontot lerobbant ipartelepek, szanálásra ítélt ócska területek helyén építettük. Mindenütt rendbe hoztuk a környéket, értékesebbé varázsoltuk a környező háztömbök ingatlanait, feljavítottuk az adott negyedet. Másrészt a belvárosok átrendeződése szinte megállíthatatlan trend az egész világon. Ki mondta, hogy bizonyos utcák szentek, és csak kereskedelem adhatja meg az értéküket? Újra kell gondolni a belső területek szerepét, talán a művészetek, a galériák jelenthetik a jövő belvárosait a boltok helyett.

hvg.hu: Milyen jelentős projektjei futnak idehaza  a Plaza Centers-nek?

Aréna Pláza. Látványterv
M.Z.: A Kerepesi úton az ügető helyén Közép-Kelet Európa eddigi legnagyobb bevásárló és szórakoztatóközpontját építjük, és reményeink szerint a 200 millió euróba kerülő létesítményt az év végén megnyitjuk. Az Aréna Plaza Mall több, mint 2oo üzlettel, hatalmas hypermarkettel, 1000 fős konferenciaközponttal, éttermekkel, fiatal művészek alkotásait bemutató, isztambuli bazárra emlékeztető galériával, 22 termes multiplex mozival és az első háromdimenziós Imax mozival rendelkezik.

A Hajógyári szigeten sport- szórakoztató, és pihenő centrum építése kezdődik, másfél milliárd eurós költségvetéssel. Ebben 30 százalékos a részesedésünk. A lepusztult hajógyár helyére Európa legnagyobb szórakoztató létesítményét álmodtuk, színháztermekkel, kaszinóval, több mint 6000 szállodai szobával, fedett vízi paradicsommal. Azt szeretnénk, hogy az európai turistáknak ez a sziget jelentse azt, amit az amerikaiaknak Hawai vagy Las Vegas. Hogy direkt ezért repülőre üljenek és pár napot Budapesten töltsenek. Már túl vagyunk az alapvető tervezésen és az engedélyezési eljárásokon, jelenleg az építkezés konkrét kivitelezési tervei készülnek. Hozzáteszem, 50 millió eurós költségvetéssel az Operaházzal szemben található Balettintézetet felújítjuk. Az épületben 210 szobás szállodát alakítunk ki, amely kooperációban működik majd az Operaházzal.

Shiri Zsuzsa/ Jeruzsálem

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!