Totális félreértés, félremagyarázás és reflexből történő anyázás fogadta Schmidt Mária kijelentését, miszerint „Olcsó, kisigényű, jól képzett, szorgalmas munkaerő áll szemben a mi elkényelmesedett, nagyigényű, ellustult és főleg felelősséget vállalni nem akaró dolgozóinkkal.” Ennek okai teljesen érthetőek, Schmidt Mária sokat tett azért, hogy közellenséggé váljon baloldalon, de ebben az esetben egyszerű szövegértelmezési problémáról van szó. Schmidt Mária pontosan fogalmazott, de kritikusai jobb esetben felületességből, rosszabb esetben rosszindulatból úgy értelmezték szavait, mintha a magyar dolgozókra, munkásokra vonatkozna, holott ő ilyesmit nem mondott.

Schmidt Mária tágan értelmezve a kormányzó pártokról, szűkebben a Fideszről, konkrétan pedig Deutsch Tamásról szólt, mivel benne található meg mindaz, amit felsorolt, kritizált és ostorozott.

Deutsch Tamás karrierjét felesleges részletesen bemutatni, de érdemes kiragadni azon részleteket, amelyek alátámasztják Schmidt szavait. A Fidesz kezdeti korszakában ő testesítette meg az „alternatív” arcát a pártnak, Fodor Gábor (liberális) és Orbán Viktor (radikális) mellett ő volt a fülbevalós csávó, aki megdobogtatja a leányok szívét, és ilyeténképpen szavazatokat szerez az első demokratikus választásokon. Ő volt a szívdöglesztő, és szerepét tökéletesen hozta: nézett bávatagon, nem pislogott bele a vaku fényébe, de ami a legfontosabb, nem szólalt meg fontos kérdésekben, mert arra ott voltak a többiek.

Tette a dolgát, harcolt a kommunistákkal, küzdött az akkori kormánypártok avítt és végtelenül zsibbasztó nacionalizmusa ellen, röhögött a csuhásokon, és mindig tudta, honnan és mikor fényképeznek.

Közben még le is diplomázott. Igaz, a végzettségét akkor szerezte, amikor már kvázi miniszter volt, de Orbán befenyítette, hogy amíg be nem mutatja neki a papírt, addig nem lesz miniszter, és ez így is volt rendjén, mert milyen dolog már az, hogy valaki érettségivel országot irányít?! Leszámítva természetesen Németh Lászlónét, aki nem irányít országot, viszont olyanok irányítják, akiknek annyi diplomájuk van, amennyit csak Orbán akar, de ha ez sem elég, akkor vesznek újakat.

Ekkor már a liberálisok ellen kellett harcolni, a kommunistákon röhögni és a csuhásoknak hízelegni, de ez nem viselte meg őt, mert csak azt zökkenti meg a hátraarc a politikában, akinek elvei vannak, ilyenek pedig addigra már kevesen maradtak. Megnyílt viszont az út másfajta karrierek előtt. Ha valaki lusta, mint egy görög adószedő és olyan túlzott igényei vannak, akár egy el nem ismert Romanov-dédunokának, akkor a lehető legjobb dolog egyetérteni Orbán Viktorral.

Sajnos be kell vallanom, hogy magam is ezek közé a magyarok közé tartozom, mert utálok dolgozni, viszont nem bírom a pénztelenséget. A hibát azzal követtem el, hogy nem kaptam észbe időben, és most már szinte lehetetlen lenne elhitetni Kövér Lászlóval, hogy hitelesen tudnám képviselni aktuális hazugságaikat médiaszerte, mint azt oly sokan megtették, és megteszik. Na, ja, előnyből indultak és nem éltek annyit vidéken, mint én, ahol nem fejlődött ki időben az agyam azon része, amelyik az ilyen dolgokért felelős.

Deutsch Tamásnak nem esett nehezére követni a vezért, és a későbbiekben (a zavaros időszak második felében, amikor bukott a Fidesz, de csak azért, mert a szocialisták csaltak) EU-képviselő lett, ami a tökéletes elfoglaltság egy semmihez sem értő, túlzott igényekkel operáló és lusta embernek, mert ez a munka olyan, hogy baromi sokat is lehet dolgozni, meg semmit, mindenki maga választja meg, illetve a pártja, de a Fidesz mindig is politikus-elfekvőnek használta EU-parlamentet, tehát azok kerültek oda, akik nemkívánatosak voltak, illetve túlzott igényűek és lusták.

Nos, Deutsch olyan páratlan sikereket ért el az elfekvés terén, hogy egyből tagja lett a magyar olimpiai küldöttségnek. Némileg arcpirító és mégis mélységesen emberi döntés, mert Deutsch szeretné megtekinteni a játékokat, de nincs elég pénze a belépőjegyekre, ezért Orbán (azaz a MOB, de én a helyükben nem kezdeném hangoztatni a függetlenséget) biztosítja számára a potyautat. Ugyan, melyikünk nem tenné meg ezt egy régi barátjáért?

Nincs ezzel semmi baj, azonkívül, hogy pontosan jelzi, hova züllött az ország, milyen pofátlan és piti politikusaink vannak, illetve hogy milyen birka népünk, amelyik már szó nélkül tűri ezt, mert elloptak felőle és alóla gyakorlatilag mindent, az a néhány repülőjegy és szállodai szoba már semmit sem számít. Mielőtt azonban mindenki felugrana a fotelból, és arra a következtetésre jutna (esetleg fordított sorrendben, tehát előbb következtetés, aztán felugrás), hogy túlzott igényűnek és lustának lenni a legjobb dolog, amit egy magyar kívánhat magának, gyorsan gondolja meg, hogy megtett-e mindent ennek érdekében. Mert önmagában ezek a kellemetlen jellemvonások még nem jogosítanak semmire, sőt a jelenlegi rendszerben még ezek ellentétei sem. A szorgalmas és igénytelen emberek pont úgy szívnak, mint a többiek, ahogy mindenki Deutsch Tamás kivételével.