Közgazdászok tiltakoznak Schmitt Pál kitüntetése miatt

Az Állami Számvevőszék nemrég Hagelmayer István-díjat adományozott a volt köztársasági elnöknek. Az ÁSZ ugyan kikérte magának a döntését övező kritikákat, de a bírálatoknak ezzel aligha tudott véget vetni.

  • hvg.hu hvg.hu
Közgazdászok tiltakoznak Schmitt Pál kitüntetése miatt

Nyilatkozat

A hazai közgazdász szakma számos képviselője megdöbbenéssel vette hírét annak, hogy a magyar pénzügytan és a pénzügyi oktatás példaképéről, a tanszékvezető egyetemi tanárról, az egykori Pénzügykutatási Intézet igazgatójáról, az Állami Számvevőszék alapító elnökéről elnevezett Hagelmayer István-díjat idén októberben Schmitt Pálnak ítélték. Az Állami Számvevőszék jelölésekre felhívó közleménye szerint „a kitüntetés azoknak adományozható, akik példaértékű tevékenységükkel hozzájárultak a közpénzek hatékonyabb felhasználásához”. A korábbi köztársasági elnök kitüntetése ezzel a díjjal az ÁSZ fenti indoklásának fényében érthetetlen, és beárnyékolja a szakmai tevékenysége mellett tisztességével, hitelességével is széleskörű elismerést kiváltó Hagelmayer István emlékét.

 

Budapest, 2013. november 28.

 

Akar László, Antalóczy Katalin, Atkári János, Balázs Ágnes, Bauer Tamás, Básthy Tünde, Berlinger Edina, Békesi László, Bokros Lajos, Borszéki Éva, Bozzai Rita, Csanádi Mária, Csillag István, Dezséri Kálmán, Draskovics Tibor, Farkas István, Farkas Zoltán, Fazekas Gergely, Felcsuti Péter, Fenyő György, Gáti Júlia, Halász György, Herczog László, Inzelt Annamária, Juhász Pál, Karsai Gábor, Kerényi Ádám, Király Júlia, Kopits György, Kovács Álmos, Laki Mihály, Lamberger Galina, Lengyel László, Madarász Aladár, Magyar Bálint, Major Iván, Mérő Katalin, Mihályi Péter, Nagy Zoltán, Neményi Judit, Pásztor Sára, Pázmándi Gyula, Petschnig Mária Zita, Polgár Miklós, Pulai Miklós, Riecke Werner, Rózsahegyi György, Simonovits András, Surányi György, Szalai Erzsébet, Szántó Anikó, Száz János, Tétényi Tamás, Varga György, Várhegyi Éva, Vértes András, Voszka Éva

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.