Tavaly ősz óta a cigányokkal kapcsolatos előítéletes asszociáció meghatározó pontja lett Magyarországon az olaszliszkai lincselés, a romákkal kapcsolatos viták vagy építő szándékú eszmecserék vége pedig az, hogy valaki beledurrantja a levegőbe: Olaszliszka. A Reggiani-gyilkosság - úgy fest - az olaszországi románok és romák Olaszliszkája lesz. Az eset, amivel kapcsolatban bárki úgy érzi, büntetlenül románozhat, cigányozhat. 

A jóléti államok milliószámra fogadnak be emigránsokat: Olaszországban például hárommillió külföldinek (ez az összlakosság 5 százaléka) a zsebében lapul tartózkodási engedély, számuk évente 300 ezerrel nő, legalábbis a 2006-os adatok szerint. A rómaiak - a szerző személyes tapasztalatai szerint - tulajdonképpen jól viselik az idegenek állandó jelenlétét, márpedig ott összpontosul az olaszországi emigránsok 11,4 százaléka.

A külvárosi busz- és villamosvonalakon, a városszéli metrómegállóknál este tíz után leginkább észak-afrikai, román, ukrán bevándorlókat lehet látni. A leghíresebb műemlékeknél a helyi nyelvet alig beszélő bangladesiek árulják portékáikat, gyakorlatilag percenként "zaklatva" a turistákat egy eurós rózsákkal, plakátokkal, buborék-eregetővel. Az olasz éttermekben arab felszolgáló, távol-keleti és fekete-afrikai konyhássegéd dolgozik. A nagyvárosok külterületein roncstelepek szomszédságában pedig úgynevezett nomád telepek létesülnek: ilyen barakktelepen lakott a két héttel ezelőtti rablógyilkosságot elkövető Romániából áttelepült férfi, Nicolae Romulus Mailat.

Hogy a "nomádok" mivel keresik a kenyerüket, az változó, s tevékenységtől függően szórakoztató vagy bosszantó az olaszok számára. Nem találnak például nagy együttérzésre a karonülő gyerekükkel metrón kéregető (gyakorlatilag egyazon szabványszöveget elszavaló) asszonyok, s az útkereszteződésekben szélvédőt mosó, időnként nyegle, autósokat molesztáló fiatalok sem. A róluk szóló idei hírösszefoglalók nem mulasztják el megemlíteni, hogy a szélvédőmosó kölkök többsége román. Könnyebben megnyílik viszont az olaszok zsebe az utcazenészek előtt. A római metró, illetve a belvárosi villamosszerelvények mindegyikén teljesen általános, hogy hegedűsök, harmonikások, cimbalmosok zendítenek rá, néha több megállón keresztül szól a muzsika. Ők is rendszerint romák, s bármit lehet mondani, csak azt nem, hogy tolakodóak lennének.

A római gyilkossággal elszakadt a cérna, a gaztett pedig minden közszereplőnek és orgánumnak alkalmat adott arra, hogy kifejtse előítéletekkel terhelt nézeteit az őket egyébként is zavaró, pimasz romákról, illetve románokról. Itt keletkezik a zavar, az Itáliába vándorolt több százezres román kisebbség ugyanis általában munkát vállalni megy, bár sokan közülük valóban cigányok, a nomád telepeken élő romák viszont nem feltétlenül románok. Az olasz közbeszéd általában nomádoknak hívja a barakkvárosokban lakókat. Korábban az "extracomunitari", vagyis unión kívüliek kifejezés is dívott, de ez túl tág fogalom. Románia uniós csatlakozása után azonban a "román romák és unión kívüliek" szóhasználattal írják le a gyakran lakókocsis vándorlók által lakott táborokat. 

Hogy milyen összetételű a telepek lakossága, arról többet tudunk, ha vetünk egy pillantást erre a 2002-es római állapotot rögzítő térképre. Ebben az időszakban egyedül a főváros környékén huszonhat különféle telepet tartott számon a városigazgatás, bár kilenc évvel korábban még kétszer annyi volt. A táborok lélekszáma pár tucat főtől több százig terjedt, összesen 5-6 ezren laktak ilyen körülmények között, ekkortájt a nomádok tartózkodási feltételeit is helyi rendeletben szabályozták. Az akkori felsorolásban szereplő táborlakók jellemzően nem Romániából jöttek, sőt, kisebb részük származott csak délkeleti szomszédunktól. Az is igaz ugyanakkor, hogy az Itáliába vándorolt román állampolgárok száma három év alatt nőtt duplájára, jelenleg 340 ezren lehetnek.

Cigánytábor © www.oldprintshop.com

A római nomádok nagyobb része viszont a volt Jugoszlávia területéről érkezett. Az a fiatal pár is, akik tavaly decemberben vesztették életüket, amikor leégett az egyik, Casilino külvárosban felépített romatábor. A tüzet akkor feltehetően egy rosszul működő kályha okozta, de a barakktüzek egyébként rendszeresek a telepeken. A Repubblica erről szóló tavalyi cikke egyébként emlékeztet rá: a táborban élő szerbiai és boszniai romák közül utóbbiak jobb kapcsolatot ápolnak a környékbeliekkel, mint a táborba később beköltözött, s egyébként külön fertályán élő szerbiai romák. A bevándorlók egy része kéregetéssel, zsebtolvajlással foglalkozik, riportműsorok szerint emiatt a telepek közelében élő családoknak semmilyen értékük nincs biztonságban. 

A román lapok és közösségek nem szeretnék, ha a románokat utálnák meg az olaszok, ezért igyekeznek hangsúlyozni, hogy a mostani gyilkosságért elfogott férfi valójában cigány. Az olasz politika s közvélemény egy része ugyanekkor gátlástalanul cigányozik, románozik, a média pedig meg sem próbálja finomítani a nyilatkozatokat. Románia olaszországi nagykövetségének honlapját a kuruc.info bejegyzéseihez mérhető ocsmány szövegek árasztják el, az országban román állampolgárokat érnek rasszista támadások.
 
A legnagyobb politikai botrányt eddig talán Gianfranco Fini, az erősen jobbos Alleanza Nazionale elnökének a romákról megvetően szóló nyilatkozata kavarta, amit kritika nélkül szó szerint hozott le a Corriere della Sera. Ugyancsak sokat szerepelhetett a szélsőséges Alessandra Mussolini, aki az összes románt kitiltotta volna Olaszországból. De hogy a baloldalt is elővegyük, Walter Veltroni, Róma baloldali polgármestere szerint a lopásért, rablásért, gyilkosságért elfogott bűnözők háromnegyede román. Hasonló ez ahhoz, amikor Horn Gyula 1998-ban azt állította, hogy a rablások és gyilkosságok 80 százalékát külföldiek követik el, ami persze szintén nem igaz. Veltroni forrást nem említett, épp csak néhány vállalkozó kedvű blogger állt neki kibogozni, mire is gondolhatott a főpolgármester. Valószínűleg arra a római prefektusi nyilatkozatra, amely szerint a szeptember végéig a fővárosban előállított 10800 fő közül körülbelül 75 százalék külföldi volt, s 4000 román (tehát 37,7 százalék).

Mindenesetre Veltroni megtörte a rendpárti szövegek jobboldali monopóliumát, szavait napokon keresztül visszhangozta az olasz sajtó, majd a közös narratívává lett a bűvös 75 százalék. A közönség szereti terjeszteni, feltehetően ők is éppen ilyen arányú bűnözést néztek ki az utcán tekergő, maszatos képű alakokból. Most bármit lehet a románokra mondani. 

Mindez abban az Olaszországban zajlik, amelynek valóban nem kell a szomszédba mennie megdöbbentő bűnesetekért. Csak azokért nem lehet senkit kitoloncolni. Hét végén például egy rendőr véletlenül főbelőtt egy szurkolót. Korábban egy nyugdíjas katona lövöldözött az erkélyéről a járókelőkre, nyolc embert megsebesítve, tette pedig még hasonlóságot is mutat egy tíz évvel ezelőtti római gyilkossággal, amikor egy joghallgató leányt, Marta Russót az ablakból lőtt főbe egy lesipuskás tanársegéd az egyetemi campus udvarán. A Magyarországra látogató olasz vadászokról szóló elbeszélések egybecsengenek a szórakozásból lövöldöző nép imázsával, mégis azt gondoljuk, hogy az olaszok kedves, barátságos emberek. Ugyancsak más elbánásban részesült Annamaria Franzoni, a kisgyermekét a bíróság szerint agyonverő északolasz asszony, akinek a történetére (titokzatos besurranó) annyira vevő volt a nagyközönség, hogy saját verzióját könyvformába is önthette, "Az igazság" címmel. 

A 24 éves román Mailat, aki a gyanú szerint elrabolta, megerőszakolta, majd félholtra verve az út menti árokban hagyta áldozatát, bizonyosan nem tudja könyvkiadásból fedezni az ügyvédi költségeket. Giovanna Reggiani halála nyomán megkezdődött a román vendégmunkások zaklatása is, másfél hete három férfit vertek össze botokkal felfegyverzett olaszok. A vendégmunkás persze éppen azért vendégmunkás, mert - ha netán illegálisan is - munkát vállal, nem pedig kéregetésből vagy lopásból él. Az alacsony bérért bármit elvállaló románok nélkül pedig - mint arra Romano Prodi miniszterelnök is rámutatott a xenofób megnyilvánulások elkerülésére felhívó levelében - Olaszországban megállna az élet.  

Más hangok arra figyelmeztetnek, hogy a svájci bevándorló olaszoknak mennyi időre volt szükségük az asszimilálódáshoz, s eközben nem mindenki szerette őket. Vagy elegendő az olaszok amerikai pályafutására gondolni: butaság lett volna Al Capone miatt Frank Sinatrát is kitagadni.

KG