Az ukrán kormányfő december 3-án nyújtotta be lemondását az államfőnek arra hivatkozva, hogy az október 28-i választásokon parlamenti képviselővé választották. Az alkotmány értelmében az elnök a kormányfő lemondásának elfogadásával az egész kormány lemondását elfogadja. Max Alier, az IMF ukrajnai képviseletének a vezetője a napokban még azt mondta, hogy december 7-17. között lesznek a tárgyalások.Ukrajnának jövőre 9,1 milliárd dollár külföldi adósságot kell rendeznie az idei 6,5 milliárd dollár után. A 9,1 milliárd dollárból 6,4 milliárd dollárt az IMF-nek kell visszafizetnie.Az IMF tavaly márciusban leállította a 2010 júliusában indított 15,5 milliárd dolláros ukrán hitelprogramot, mert az ország kormánya elutasította több népszerűtlen megszorító intézkedés bevezetését. Ezek közül néhányat azóta jóváhagyott a parlament, így a női nyugdíjkorhatár 55 évről 60 évre emelését.Ukrajna továbbra is adós azonban a lakossági gázár emelésével. A népszerűtlen intézkedés az IMF szerint elengedhetetlenül fontos a költségvetési hiány mérséklése érdekében.Szerhij Arbuzov, az ukrán központi bank vezetője a múlt héten az egyik ukrán lapnak azt mondta, hogy Kijev szeretné refinanszírozni a jövőre lejáró IMF adósságot.Mikola Azarov ukrán miniszterelnök novemberben a Reuters hírügynökségnek arról beszélt, hogy a lakossági gázár emelése nélkül szeretnének új IMF-hitelt kapni. Az acélexporttól jelentősen függő ukrán gazdaság 1,3 százalékkal zsugorodott a szeptember végével záródott három hónapban éves szinten.
Elhalasztják az ukrán IMF-tárgyalásokat
Ukrajna csütörtökön azt kérte a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), hogy halasszák a jövő évre a tárgyalásokat az új hitelmegállapodás előkészítéséről, miután a napokban a kormány lemondott.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
„A hálózat több mint 90 százalékát hazafias alapon szervezték be a '60-as évek elejétől”
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának Feledy Botond hírhedt közvetítőcégeken keresztül dolgozott
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.