szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hatalmas birtok, márványburkolatú szobabelső, golfpálya és magánállatkert: több ezer ukrán ment a hétvégén megnézni Viktor Janukovics megbuktatott ukrán elnök Kijev melletti Mezsihirja nevű rezidenciáját, ahol tátva maradt a szájuk.

Elnöksége elején, 2010-ben Janukovics egy kis házat vásárolt itt. Később a helyi sajtó szerint az egész birtokra rátette a kezét. Csak Janukovics családtagjai és néhány kiválasztott látogathatták a titkos helyet, ahol helyiek szerint a biztonságiakkal és a személyzettel együtt időnként akár háromezren is dolgoztak, amikor Janukovics fontosabb társasági eseményre készült. Újságírók is hiába próbáltak meg behatolni a birtokra; Tetyana Csornovilnak egyszer sikerült, majd hónapokkal később az utcán ismeretlenek súlyosan bántalmazták.

"Ez egy zsarnok emlékműve, amit meg akarunk mutatni a népnek" - mondta Eduard Leonov, a szélsőjobboldali Szabadság párt parlamenti képviselője. "Valósággal sokk ért" - mondta Natalja Rudenko nyugdíjas katonanő, a gondosan nyírt, nyulakat és szarvasokat ábrázoló szobrokkal díszített gyepet csodálva a korrupció jelképének tekintett, fél Monaco területű Mezsihirja birtokon.

Viktor Janukovicsot szombat délelőtt menesztette de facto a parlament, és az ideiglenes elnöki hatáskörökkel megbízott Olekszandr Turcsinov házelnök szerint szűkebb pátriájában, Donyeck megyében bujkál. "Hogy lehet, hogy ilyenje van valakinek egy ilyen szegény országban. Egy ilyen ember biztosan elmebeteg'" - vélte Rudenko asszony. "Ezt mindenkinek látnia kell. Állítsák bíróság elé!" - tette hozzá.

A nyugalmazott katonanő nem az egyetlen volt, akit érdekelt az ukrán elit életmódja: a kíváncsiak tömege miatt hatalmas dugó alakult ki, és végeláthatatlan sor kígyózott a 140 hektáros birtok impozáns kovácsoltvas kapuja előtt. "Nyugodjanak meg, mindenki befér, van itt hely mindenkinek" - kiáltotta egy oszlopon ülő ellenzéki aktivista hangosbeszélőjén. A látogatókat figyelmeztették: aknák lehetnek a gyepen, illetve provokátorok jöhetnek kárt tenni az épületben.

A birtokot néhány órával korábban még a kormányőrség elitegységei védték, az elnök távozása óta pedig az ellenzéki önvédelmi erők. Ők járőröznek és óvják az épületeket a fosztogatástól. A látogatókat már a bejáratnál tábla figyelmezteti a "jó magaviseletre": "Látogatók, ne rongálják meg a rabló arroganciájának bizonyítékait!" A barokk palotára emlékeztető központi épületben mindent márvány borít, aranyozott ikonok, régi páncélok a termekben. Mindez egy olyan országban, ahol az átlagbér nem éri el az 500 dollárt (113 500 forint).

A sietős távozásra a padlón heverő kartondobozok utalnak. A 63 éves politikus, aki három hónapja tartó zavargások után menekült el, rendszerint a biztonsági őrök védte magas falak mögötti luxusrezidencián töltötte a hétvégéit. A látogatók szerint a birtok inkább egy biztonságmániás közel-keleti sejk megvalósult álmaira emlékeztetett, mintsem egy Kelet-Ukrajnában növekedett, a hatalomba kanyargós úton jutott bárdolatlan férfi otthonára. Az Ausztráliából és Afrikából hozatott struccok egy újgazdagnak a státusszimbólumok iránti gyengeségéről árulkodnak.

A félig szórakozó, félig dühös látogatók közül néhányan a görög szobrok másolatai előtt pózoltak, mások a fácántelepet fényképezték mobiltelefonokkal, ahol Szumátráról és Mongóliából hozott madarak is láthatók. Több kilométert is gyalogoltak, hogy megnézzék a helikopter-leszállót, az istállókat, sőt egy garázst, amelyben szovjet harci járművek múzeuma látható.

"Mama, hol vannak az arany vécék?" - kérdezte egy ötéves kisfiú, amikor belépett az Erzsébet-kori vitorlás másában berendezett bálterembe. "Én is ilyen kalózhajót akarok!" - tette hozzá. "Nyugalom, ez már a miénk" - válaszolta az édesanyja. Egyes látogatók emlékébe élesen bevésődtek a kijevi összecsapások, amelyek során több tucatnyian haltak meg a héten Kijevben és a belváros valóságos háborús övezetté változott.

"Ez megerősíti bennem a benyomást, hogy megérte" - jegyezte meg egy lembergi lakos (Lviv), Bohdan Pancsisin. "Azt hiszem, ha az a száz ember, aki meghalt, ezt láthatta volna, szintén így gondolná" - tette hozzá a kereskedő. A látottaktól megdöbbenve a látogatók csak találgatták, mekkora lehet a megbuktatott elnök vagyona.

"Ez a ház, ez a kert, ez a luxus…" - ismételgette Viktor Kovalcsuk szerelő. "Kórházat, árvaházat kellene berendezni benne, vagy valami mást a tüntetések sebesültjei számára" - javasolta. "Bármi történjen is, ezt vissza kell adni a népnek. A mi pénzünkön vették, visszajár nekünk!"

A parlament vasárnap visszahelyezte állami tulajdonba a Mezsihirja rezidenciát. A terület hivatalosan eddig a kormány tulajdonában állt, Janukovics "bérelte" a kabinettől.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!