szerző:

Laurent Fabius feltehetőleg az alkotmánytanács elnökeként folytatja.

Laurent Fabius francia külügyminiszter szerdán bejelentette, hogy távozik posztjáról. A miniszter az elnöki palotából távozva megerősítette újságíróknak, hogy ez volt az utoilsó minisztertanácsi ülés, amelyen részt vett.

A France Info azt írja, Fabius a szerda reggeli búcsúreggelijén azt mondta, az elmúlt három és fél évben remekül tudtak együtt dolgozni Francois Hollande elnökkel, és sikeresnek értékelte miniszterségét. Emellett elismerte, hogy az Európai Unió reformjával kapcsolatban nem értek el elegendő eredményt, és azt is sajnálta, hogy Franciaország álláspontját nem követte több ország is a világpolitikai kérdésekben, így például Szíriával kapcsolatban.

Fabius a francia BFM TV szerint a francia alktománytanács élére fog kerülni. A politikus maga azt mondta, elfogadta Hollande jelölését, ezért először majd a parlament két házának bizottságai fogják meghallgatni, majd ha minden jól megy, március elejétől ő vezetheti a kilenctagú alkotmányosságra felügyelő testületet.

Fabius azonban egy évig még mindenképp a COP21, vagyis az ENSZ klímakonferenciájának elnöke marad, hogy megvalósítsák a tavaly decemberben Párizsban aláírt megállapodást.