Kampányt indított a katolikus egyház, amellyel azt szeretné elérni, hogy a népszámláláskor a katolikusok vallják magukat katolikusnak. Bár az összeírás végén bizonyára győzelmet könyvelnek majd el, maga a plakát felér egy vereséggel.
|
|
Mármost ha vallásos emberrel találkozunk, és ez kiderül róla, akkor felfigyelhetünk arra, hogy a hite mintegy áthatja az ő életét, arra támaszkodik döntéseiben, és ha nem is ért egyet mindenben az egyházzal, azért megfeledkezni egy pillanatig sem fog róla. Igaz, hogy a mélyen megélt vallásosság manapság inkább krisnás, hitgyülis vagy mormon változatban figyelhető meg, de azért a katolicizmus is totális dolog. Tehát az a katolikus, akinek az egyház metróplakátjai szólnak – az nem is katolikus. Azokat ugyanis, akik a fent idézett minimális edzési programot betartják, teljesen felesleges volna plakátokon szólongatni, hiszen minden vasárnap közvetlenül, élőszóban el lehetne nekik mondani, mi a teendő: beírni a rubrikába, hogy melyik cég templomába jár.
Csakhogy nem jár. Az egyház nyilvánvalóan azokra utazik most, akik már régen nem veszik igénybe a szolgáltatásait. Ezt azért teszi, mert úgy gondolja, hogy ha jó sokan vallják magukat katolikusnak a népszámláláson, akkor erre hivatkozva még több pénzre és befolyásra tehet szert – ezzel szemben botrány lenne, ha kiderülne, hányan is élnek ma Mária országában az ő iránymutatása szerint. Ehhez viszont mindenképp szüksége van az elbitangoltakra, hiszen a súlya már most is messze nagyobb, mint a hozzá valóban hűséges állampolgárok aránya. Saját felmérésük alapján a lakosság alig 9 százaléka tartja be a minimális heti penzumot, további 9 százalék havonta egyszer teszi tiszteletét – és ez még nem a katolikusok teljesítménye, hanem az összes felekezet együtt, ráadásul a megkérdezettek saját bevallása szerint, ami vélhetően felfelé torzít.
Aki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer.
Tíz százalék egyébként nem elhanyagolható kisebbség, kijönne belőle például egy szerény frakció, jóval felülmúlja a melegek, és kevéssel az alkalmi drogfogyasztók becsült számát. Olyasmit azonban semmiképp sem indokolna, mint hogy egy településen kizárólag egyházi iskola működjön, vagy hogy a sok közül éppen ezt a hiedelmet tekintsük az állam és az élet zsinórmértékének. Ez egy tisztességes méretű szubkultúra, egy a sok közül – hacsak nem sikerül hozzámanipulálni még pár milliót. Pont ezen dolgoznak.
Nyilván sokat dobna a bevételen, ha mindenki katolikusnak vallaná magát, akit gyerekkorában misére hurcoltak, vagy csak megkeresztelték. Látszólag nem is kerül semmibe. De aki bedől a marketingtrükknek, és lányos zavarában rájuk szavaz, az a saját érdekei ellen cselekszik. Hiszen miért is nem hallotta meg az üzenetet a templomban? Mert nem megy oda. És azért nem megy, mert elégedetlen a szolgáltatással, mert az egyház válaszait már nem találja kielégítőnek. Nem gyönyörködik a hatalomnak újra aláfekvő egyházi vezetésben, és bántja a fülét, amikor cinikus funkcik hivatkoznak hitre, Krisztusra, Szűzanyára. Ha szemébe ötlik a szalagcímben a katolikus szó, akkor ő is valami undorító visszaélésre asszociál, és nem alaptalanul. Ráadásul éppen az erősebb hitűek, az egyház dolgaira jobban figyelők szembesülnek manapság azzal, hogy a távolból régóta hallatszó, a pápákig érő botrányok Magyarországra is begyűrűztek.
Aki elszakadt az egyháztól, az rosszul teszi, ha a plakátokra hallgat. Olyan boltnak szavaz meg további támogatást, ahova nem jár, mert nem ízlik az áru. Az egyházak nem indulnak a választásokon, a katolikusoknál a hierarchia is vállaltan antidemokratikus, bevételeik pedig alig függnek attól, hogy hány ügyfelük van – éppen az efféle manipulációk miatt. A népszámlálás viszont alkalom arra, hogy ők is megkapják a makarenkói pofont, hogy eljusson a fülükbe a nyáj bégetése, és elgondolkozhassanak azon, hátha valamit rosszul csinálnak. Tulajdonképpen az volna a legjobb a katolikusoknak, ha még ők is letagadnák, hova tartoznak. Egy kedvesebb, igyekvőbb, tisztább, szárazabb egyházat kapnának vissza a lelkigyakorlat után. Olyat, aminek aztán a következő népszámláláskor, tíz év múlva kampány nélkül is volna elég ügyfele.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#454)
Birkaiskola »

@dlynch: Nagyon felvilágosult elmének látszol, biztosan tudod, hogy hova megy az egyházi adó. Biztos a Bibilában olvastad, hogy új kocsit venni valakinek a megbízásából az mekkora bűn. Meg esetleg jós is vagy, aki tudja, hogy mire használják. Ha pl. tárgyalásra kell az elöljáróiknak menni, hát menjenek Trabanttal, hiszen vallásos!
Az, hogy a vállalatnál, ahol dolgozom az igazgató fizetéséből havonta vehet új kocsit, érdekes módon nem szúrja senki szemét...
@Kiss Dániel: A tiédből biztosan nem is adnak, mert nem egyházat választottál. Ja, hogy lehet ilyet is! Wow.
Ha árvíz van, akkor meg természetes, hogy segít az egyház (legyen az bármelyik is). Na meg a sok szörnyűség, amit az iskolában tanítanak! Hogy ne lopjon a gyerek, meg ne hazudjon, meg tisztelje a szüleit! Felháborító, nemde? Nagyon sajnállak, ha csak 18 éves korod után tudtad kiszűrni feléd áramló mindenféle információból, hogy mit hiszel el és mit nem...