Nemcsak bunkó magyarok, de minden nép bunkói szívesen sütkéreznek a csalfa önámításban, hogy nekik van kultúrájuk, Amerikának meg nincs. Ehhez képest maguk is fénykardozva nőttek fel, és gyerekeik is ezért bolondulnak. Ha ez tévedés, akkor lassan fél évszázada lubickolunk benne, és élvezzük.

Mostanra mindenkinek tele van padlása, töke és hócipője a Star Wars-mániával – a genderőrület ehhez képest jelentéktelen underground mozgalom –, jön ki az emberek könyökéből a főcímzene, és csak folyik rendületlenül címlapokról, képernyőről, Facebookról. Mintha a világ valaha volt legnagyobb marketingkampánya zúdulna ránk. Bár van reklám bőven, a jelenséget nem ez működteti. Önként ugrik a média minden hírre és filmtöredékre, mintha a Disney fizetne érte – de nem teszi. A HVG címlapjára sem pénzért került (sajnos!), hanem mert fajsúlyos, fontos téma. És a napi hírekben is azért szerepel, mert a kedves olvasó kattintja, mintha neki bezzeg fizetne valaki ezért. Pedig pont hogy ők csengetnek: mozijegyért, Star Wars-zokniért és yodás virsliért.

Így működik a mítosz. A Star Wars csaknem negyven év legnagyobb hatású kulturális terméke. Alig akad ember a bolygón, aki ne értené az innen eredő szállóigéket és metaforákat. Ismertsége világvallások sztorijaival van versenyben – de nem állítja magáról, hogy tényvalóság, ezért a jedik nevében se robbantgatni, se boszorkányt égetni nem szokás.

Nézz az ég felé

A Star Wars persze szintézise mindenféle régi mesének. Jelentős ugrás azonban, hogy ez a mítosz a jövőről, de legalábbis űrhajókról szól. A sci-fi 1977 óta lassan szubkultúrává szorult vissza – nem utolsósorban a fantasy sajnálatos térhódításának köszönhetően –, de képes volt arra, hogy felemelje az ember fejét saját pitiánerségéből a jövő és a csillagok felé. Ennek az elvirágzott műfajnak életerős túlélője és reménye a Star Wars.

Születtek mélyebb értelmű és tartalmasabb művek – szigorú osztályozás szerint a Star Wars is fantasy, csak űrhajókkal –, de sem az Alapítványból, se a Dűnéből, vagy Lem könyveiből nem készült kasszasiker-sorozat. Talán nem is voltak alkalmasak, hogy tízmilliók élvezzék őket. Márpedig a mítosz berobbanásához szükséges a kritikus tömeg. Ehhez ez kellett: kardozás, varázslat, gigantikus csillagrombolók és érdekes lények, meg a mese.

Ami nem kellett hozzá, az a csillagos-sávos lobogó. Készültek-készülnek hazafias filmek odaát is, némelyik belföldön egészen sikeres, de világot nem hódít. Azt olyasmivel lehet, amit ért és élvez az is, akit a nemzeti nagyság önmagában nem nyűgöz le, például mert külföldi, vagy mert jobb az ízlése. És annak ellenére, hogy a jedik nem éneklik a himnuszt és alapvetően semmi közük a dicső múlthoz, ott van benne a western, a cowboyok, az egész amerikaiság. Generációk nőttek fel vele, és tanulták meg, hogy Amerika menő. És nem attól, hogy a hagyományain kotlik, hanem attól, ami újat alkot.

Pénz, na az viszont kellett a csillagrombolókhoz és a lényekhez. A hetedik epizód költségvetése hatvanmilliárd forint körül alakult. Ennek ugyan többszörösét fogja behozni, de hát hol van ennyi fölösleges pénz erre, ugye? Csak Amerikában. Hiába, saját mítoszt csak a gazdagok engedhetnek meg maguknak!

Sajnos az igazság az, hogy ennyi fölösleges pénzünk nekünk, magyaroknak is van. Ennek a négy-ötszörösével eddig azt értük el például, hogy KINT VAGYUNK AZ EB-N, ÉJJÁÉJJÁÓ! Ott ugyan hülyére fognak verni minket, de akkor is kint voltunk! Meg olimpiát is rendezünk a tízszereséből, ha kell! Ez azért van akkora, mint egy hülye csillagromboló, nem?

Nem. Nincs. Nyúlszar hozzá képest, valahol a Tatooine bolygón a homokban. Ha a világbajnokságot nyerjük meg, akkor se lesz sem a magyar válogatott, sem Kossuth Lajos amerikai virsli csomagolására nyomva. Nem azért, mert minket, kicsiket direkt elhallgatnak, hanem mert a maszturbációnk tökéletesen érdektelen a Skywalker családhoz képest.

Ez a lecke nemcsak Magyarországnak szól, hanem egész Európának. Oké, nem versenyezhetünk a hadseregükkel és az atomarzenáljukkal, de kitalálni dolgokat nekünk is volna lehetőségünk, ha nem elégednénk meg fonnyadt babérjainkkal. A galaxis azoké lesz, akik a jövőbe bámulnak ábrándozva, és nem a múltba. Lehet utánuk csinálni, semmi akadálya, csak sokáig fog tartani – ugyanis nem véletlen, hogy onnan indult el ez a legenda. Az első lépés beülni a moziba, engedni, hogy átjárjon bennünket az Erő, aztán számon kérni, hogy hová lett a horizontunkról a jövő. Hátha visszatalálunk legalább a jelenbe.