szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A 2016 végére esedékes modellfrissítés egyik legnagyobb újdonsága a kézmozdulatok felismerése lehet, amely komoly újdonság ebben a szegmensben.

A gyártó egyik szakembere erről egy Kínában zajló nemzetközi fogyasztói elektronikai kiállításon beszélt, amelyre a wolfsburgiak a Golf R Touch Concept nevű autójukkal készültek. Ebben a modellben lehet látni elsőként azt a koncepciót, amelyet majd a szériamodellben is alkalmazni fognak. A lényege, hogy három digitális képernyő kap helyet a kocsiban, valamint öt a sofőrt figyelő szenzor – mondta el az Autoexpress brit lapnak Heinz-Jakob Neusser a cég egyébként hajtásláncokért felelős vezetője.

VW

Már a jelenlegi Golfban is van olyan rendszer, amely a kezünk közeledésre megjeleníti a központi képernyőn az autó beállításait. A németek ennél persze sokkal messzebb mennének a frissítés során. A Golf jelenlegi központi képernyője képeskönyv nagyságúra növekszik majd és 13 colos lesz. Ahogyan a képeken is látszik a műszerfali kijelző is digitális lesz a hírek szerint 12 colos és a nagy képernyő alatt is lesz egy kisebb 8 colos kijelző – az Autoexpress szerint.  

A gesztusainkkal irányíthatjuk majd a rádió hangerejét, a klímát, a napfénytetőt. Ennek megfelelően a középkonzolról szinte teljesen eltűnnek a hagyományos gombok, legalábbis a jelenlegi koncepció szerint.

VW

 

Kövesse az Autó rovatot a Facebookon!
A rovat vezető cikkei negyedórával hamarabb kikerülnek a közösségi oldalra, mint a hvg.hu-ra.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!