Kult

Mintha csak saját otthonában filmezne – ilyen ágymozizni

Álmosan semmiképp se érkezzen a frissen nyílt ágymoziba, mert a vetített film előrehaladtával egyre inkább elfeledkezhet arról, hogy egy nyilvános helyen ül vagy fekszik. A Buda Bed Cinemát főleg gyerekes családok fogják megkedvelni, és talán azok, akik már régóta leszoktak a moziba járásról. Kipróbáltuk az első európai ágymozit.

hvg.hu Kult

Európa első ágymozija nyílik novemberben Budán

Novembertől egészen új értelmet nyer a mozizás élménye. Buda új szórakoztató központjában, a Buda Entertainment & Gastro nevű komplexumban egy Európában egyedülállónak számító ágymozi nyílik. Igen, a hír igaz, a vadonatúj helyszínen székek helyett ágyak várják majd a filmkedvelőket.

Solskjaer lett a MU edzője

Solskjaer lett a MU edzője

Milliárdokkal húzza ki a bajból a kormány a kukaholdingot

Interjút adott a nő, akinek 16 évesen volt kapcsolata az akkor 41 éves Woody Allennel

A mostani jelenetekből egyelőre a NER húz hasznot - Interjú Schiffer Andrással

Bejutott egy magyar rövidfilm az Oscar-esélyesek szűkített listájára

Azzal fenyegették a Dániában tüntető magyarokat, hogy kamionnal hajtanak közéjük

Miskolcon félpályás sávelzárással tiltakoztak - fotó

„A táplálkozástudománynak David Attenborough-kra lenne szüksége” – Interjú Szász Máté biológussal és Cseh László világ- és Európa-bajnok úszóval

A tüntetések mérlege: összenőtt, ami nem tartozik össze?

Hadházy: Ez már nem egy korrekt rendszer, de az lesz, tudjuk, mit kell tennünk

Donald Trumpról neveztek el kétéltűt, amely a homokba dugja a fejét

A címlapról ajánljuk
Még több hír a Samsung támogatásával