hvg.hu Világ

Az afrikai gyerekfeleségek miatt riadóztat az ENSZ

Az Afrikai Unió azt próbálja elérni, hogy a kontinensen 18 év legyen a házasságkötés alsó korhatára. Ez a Föld fejlettebb országaiban évtizedek óta természetesen már, Afrikában viszont azért aggódik az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF), mert egy friss jelentés szerint a gyerekfeleségek száma 2050-ig a mostani több mint duplájára, 310 millióra nőhet, ha nem tesznek valamit a jelenség megállításáért.

MTI Világ

Obama oda megy, ahol amerikai elnök még nem járt

Etiópiába látogat július végén Barack Obama amerikai elnök, és találkozik az Afrikai Unió vezetőivel – jelentette be a Fehér Ház Washingtonban pénteken. Ő lesz az első amerikai elnök, aki ebben a minőségében a kelet-afrikai országba látogat.

MTI Világ

Külön minihadsereg a Boko Haram ellen

Hét és félezer fős katonai kontingenst hoz létre a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet vezette északkelet-nigériai felkelés leverésére az Afrikai Unió - közölte szombaton a szervezet béke- és biztonsági tanácsnak vezetője, Samil Chergui.

MTI Világ

Nőket erőszakolnak az őket védő katonák Szomáliában

Az Afrikai Unió (AU) szomáliai missziójának (AMISOM) Mogadishuban állomásozó katonái szexuális visszaéléseket követtek el az al-Shabaab terrorszervezet és az éhínség elől a fővárosba menekült nők és kiskorúak ellen - hívta fel a figyelmet hétfőn közzétett jelentésében a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő csoport.

MTI Világ

Nem kér az új egyiptomi vezetésből az Afrikai Unió

Az Afrikai Unió felfüggesztette pénteken Egyiptom tagságát a szervezetben amiatt, hogy az egyiptomi hadsereg elmozdította tisztségéből Mohamed Murszi elnököt - jelentette be az AU egyik magas rangú tisztségviselője Addisz-Abebában.

MTI Világ

Szuperhadsereget gründol az Afrikai Unió

A gyorsreagálású hadsereget azért ohzzák létre, hogy elejét vegye a fegyveres konfliktusok elmérgesedésének a földrészen. A Dél-afrikai Köztársaság, Uganda és Etiópia már felajánlotta katonáit és eszközeit.

MTI Világ

Békefenntartókat küldenének Kongóba az afrikai országok

A kormányerők és a milíciák között április óta tartó erőszak miatt békefenntartó katonákat küldenének a Kongói Demokratikus Köztársaságba a térség országai. A misszió szükségességét az ugandai fővárosban hétfőn kezdődött regionális konferencián vetették fel.

MTI Világ

Felfüggesztette az Afrikai Unió Mali tagságát

Az Afrikai Unió pénteken az alkotmányos rend helyreállításáig felfüggesztette Mali tagságát a kontinentális szervezetben, és úgy határozott, a nyugat-afrikai államok integrációs szervezetével együtt (ECOWAS) közös küldöttsége meneszt Bamakóba, hogy ezzel is nyomást gyakoroljon a puccsistákra.

MTI Világ

Pokolgépes támadás az Afrikai Unió táborában

Pokolgépes támadás érte az Afrikai Unió szomáliai békefenntartó erőinek (AMISOM) táborát hétfő este a fővárosban, Mogadishuban, s a robbanásban legkevesebb két katona életét vesztette, hárman pedig megsebesültek.

MTI Világ

Kadhafi elfogadta, hogy nem vesz részt a tárgyalásokon

Moammer el-Kadhafi elfogadta az Afrikai Uniónak (AU) azt a kérését, hogy ne vegyen részt azokon a tárgyalásokon, amelyeknek célja véget vetni a líbiai háborúnak - közölték az AU illetékes bizottságának részvevői vasárnapi pretoriai tanácskozásuk befejeztével.

1 2
Már le is töltheti telefonjára az iPhone 12 háttérképeit

Már le is töltheti telefonjára az iPhone 12 háttérképeit

A totalcaros Winkler Róbert beadta a felmondását

A totalcaros Winkler Róbert beadta a felmondását

Magyar kutatóorvosok áttörést értek el a tartós izomgörcsök kezelésében

Magyar kutatóorvosok áttörést értek el a tartós izomgörcsök kezelésében

Sok benn a koronavírusos, vizsgálat zajlik a Baross utcai idősotthon egyik telephelyén

Sok benn a koronavírusos, vizsgálat zajlik a Baross utcai idősotthon egyik telephelyén

Szijjártó már azért is bírálja Tuskot, mert nem segített lélegeztetőgépeket beszerezni

Szijjártó már azért is bírálja Tuskot, mert nem segített lélegeztetőgépeket beszerezni

Komoly tüzet okozhatnak a kidobott akkumulátorok

Komoly tüzet okozhatnak a kidobott akkumulátorok

A NASA két nagy bejelentést is tett a Holdról, az egyikkel végre tisztázódik egy fontos kérdés

A NASA két nagy bejelentést is tett a Holdról, az egyikkel végre tisztázódik egy fontos kérdés

Húsevő parazita miatt adtak ki figyelmeztetést Észak-Amerikában

Húsevő parazita miatt adtak ki figyelmeztetést Észak-Amerikában

A címlapról ajánljuk