#Aktív Fiatalok Magyarországon

Tóth Richárd Itthon

Demokráciát akarnak a magyar fiatalok, de nem ilyet

A fideszes hallgatók 22 százaléka szerint bizonyos körülmények között jobb a diktatúra, mint a demokrácia – derül ki egy friss kutatásból. Azt is megtudtuk, hogy minden harmadik fiatal tervezi, hogy külföldön éljen, és hogy a hallgatók között a Momentum a legnépszerűbb párt.

Unyatyinszki György Itthon

Az egyetemisták körében már csak harmadik erő a Fidesz

Minden ötödik hallgató a Jobbikot támogatja és ezzel vezet a pártválasztók között. A Fidesz megrogyott, az LMP a második erővé lépett elő a fiatal értelmiségieknél, míg a baloldal pártjai együttesen is csak 9 százalékos támogatottságot érnek el. Egy dolog független a pártpreferenciától: a hallgatók fele hosszabb időre is kimenne külföldre, 37 százalékuk véglegesen.

HVG Karrier

Egyre több egyetemista hagyná el az országot

Szívesen költözne külföldre a diploma megszerzése után a nappali tagozatos egyetemisták és főiskolások több mint kétharmada, és egyre többen ott is maradnának – derül ki az Aktív Fiatalok Magyarországon (AFM) kutatócsoport 2013 tavaszán készített felméréséből.

A portói éjszakából jelentkezett be Orbán Viktor

A portói éjszakából jelentkezett be Orbán Viktor

Bejutott a Siófok a kézilabda Európa-liga döntőjébe

Bejutott a Siófok a kézilabda Európa-liga döntőjébe

Május 10-től újra mehetnek uszodába az iskolások testnevelésórán

Május 10-től újra mehetnek uszodába az iskolások testnevelésórán

Nem javasolják 40 év alatt az AstraZeneca-oltást Nagy-Britanniában

Nem javasolják 40 év alatt az AstraZeneca-oltást Nagy-Britanniában

1,2 millió Sinopharm-vakcina érkezett Magyarországra

1,2 millió Sinopharm-vakcina érkezett Magyarországra

Lángoló teherautóval hajtott be a tűzoltóságra segítségért egy orosz autós

Lángoló teherautóval hajtott be a tűzoltóságra segítségért egy orosz autós

Fegyelmi eljárás indul a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus ellen

Fegyelmi eljárás indul a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus ellen

Megszépíti a Tesla gyorsulási adatait a módszer, ahogyan mérik

Megszépíti a Tesla gyorsulási adatait a módszer, ahogyan mérik

A címlapról ajánljuk