#Deák Dániel

Ballai Vince hvg360

Deák Dániel: Alapítványi egyetemnél könnyebb átláthatatlanul kicsatornázni a pénzt

Nem látja a modellváltás előnyeit Deák Dániel, az első alapítványi fenntartásba került egyetem, a Corvinus kutatóprofesszora. A folyamatról és a jelenlegi működésről is kevés információjuk volt, és most is kevés van. Kétségesnek tartja, hogy ez hozzájárul a felsőoktatás színvonalának emelkedéséhez, és arra számít, hogy a bőkezű uniós támogatások is értelmetlenül szóródnak szét a haveri kapitalizmus játékszabályai közepette. Interjú.

Gyükeri Mercédesz hvg360

A NER gazdaságpolitikája: a dúlás és a beletörődés évtizede

Az erőltetett iparosítás, az ilyen ágazatokban működő multik támogatása mellett az Orbán-kormány nem erősítette a helyi gazdaságot, ez pedig markánsabbá tette a társadalom kettészakadását – nyilatkozta a hvg360-nak Deák Dániel, akivel a NER tíz évét értékelő sorozatunkban a gazdaságpolitikát elemeztük. Az egyetemi tanár szerint a kormányfő egyetlen célja a hatalom koncentrációja, ezért nemcsak a politikai berendezkedés, de a gazdaság működése is sok tekintetben hasonlóvá válik a Kádár-rendszeréhez.

hvg.hu Gazdaság

A NAV szerint Semjén nem tartozhat milliókkal a svéd vadászatok miatt

Ha a vagyonnyilatkozatában nem is kellett volna feltüntetnie, az ajándékozás utáni illetéket akkor is meg kellett volna fizetnie a miniszterelnök-helyettesnek a svédországi vadászatok után – írja az Index a Transparency Internationalre (TI) és Deák Dániel egyetemi tanárra, nemzetközi adójogi szakértőre hivatkozva. Az adóhivatal ezt egészen másképp látja.

hvg.hu Itthon

"Ma a CEU, holnap a Corvinus kerülhet sorra"

Tiltakozó nyilatkozatot, egyben felhívást tett közzé a Közép-európai Egyetem (CEU) elleni támadás miatt a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi és összehasonlító adójoggal foglalkozó tanára.

Gyükeri Mercédesz Gazdaság

Az oligarchák tömését szolgálja a magyar adórendszer

Akárcsak az adórendszer, az Országgyűlésen decemberben egy nap alatt átvert adóamnesztia is a kormányhoz közeli oligarchákat segíti – véli Deák Dániel. A Corvinus nemzetközi és összehasonlító adójoggal foglalkozó tanára szerint a jogszabály nem csak a jogrenddel ellentétes, de valójában nem is hatékony.

hvg.hu Gazdaság

"Cinikus" a kormány adóamnesztia-javaslata

Érthetetlen az a törvényjavaslat, mellyel a kormány Stabilitás Megtakarítási Számla nyitását teszi lehetővé, a tervezett adóamnesztia hatásossága kérdéses, emellett figyelmen kívül hagyhatják a nemzetközi és uniós közösségi jogban rögzített pénzmosásellenes szabályokat. Deák Dániel nemzetközi és összehasonlító adójoggal foglalkozó egyetemi tanár szerint olyan törvénybe akarják beültetni az adóamnesztiát, mely ráadásul tiltja azt. A kormány a módosítással pedig a következő kormányok kezét is megkötné, mivel sarkalatos törvényről van szó.

Nagy Gergő Gazdaság

"A kényszernyugdíjazottak nyugodtan pereljenek"

Komoly nyerési eséllyel vihetik perbe a magyar államot a nemzetközi fórumokon azok a 62 éven felüli közalkalmazottak, akinek dönteniük kell, hogy dolgoznak tovább, vagy a nyugdíjat választják a változó jogszabályok következtében. Deák Dániel, a Corvinus Egyetem nemzetközi és összehasonlító adójoggal foglalkozó egyetemi tanára szerint a mostani ügy hasonlatos a bírák nyugdíjazásának kérdéséhez, amelyben Magyarországot mind az EU, mind az Emberi Jogok Európai Bírósága elmeszelte.

Bogár Zsolt Gazdaság

Lepaktálás Svájccal: „A kormány egy újabb civilizációs küszöböt lépett át”

Nem hihető, hogy Magyarország kereste meg Svájcot, és az sem lehet igaz, hogy Magyarország adóztatná meg a svájci bankszámlákon található pénzeket. Az pedig egyenesen súlyos etikai aggályokat vet fel, hogy Lázár János a betéten található vagyonok megadóztatásával fenyegetőzik, miközben legfeljebb a kamatjövedelmek megadóztatásáról lehet szó. Ha a kormány megállapodik Svájccal, egy újabb ügyben megy szembe az Európai Bizottsággal. - mondta a hvg.hu-nak Deák Dániel, a Corvinus Egyetem nemzetközi és összehasonlító adójoggal foglalkozó egyetemi tanára.

hvg.hu Gazdaság

Brüsszel elkaszálhatja Matolcsy egyik csodafegyverét

Elkaszálhatja a tranzakciós adót az Alkotmánybíróság, de még inkább Brüsszel. A hétfőn elfogadott törvény ugyanis több ponton sérti az alaptörvényt és az uniós jogot. Különösen az MNB-adóval lehet gond.

Bogár Zsolt Gazdaság

Orbánék adópolitikája: őrült, de van benne rendszer

Bár Orbánék új adói nem sértenek uniós jogszabályokat, élesen szembe mennek az Európai Unió régi tagországainak adópolitikai szemléletével. Az Orbán által is favorizált fogyasztásorientált adózást fejlettségbeli kényszerek szülik. Az adópolitikai érdekkülönbségek olyan nagyok, hogy már az Európai Unió egységét veszélyeztetik - mondta a hvg.hu-nak Deák Dániel, a Corvinus Egyetem nemzetközi és összehasonlító adójoggal foglalkozó egyetemi tanára.

Amerika visszatért - mondta Joe Biden Brüsszelben

Amerika visszatért - mondta Joe Biden Brüsszelben

A tavaly nyári szinthez közelít a szennyvizekben a koronavírus-koncentráció

A tavaly nyári szinthez közelít a szennyvizekben a koronavírus-koncentráció

Egy licitáló 8 milliárd forintnyi dollárt fizetett, hogy az űrbe utazhasson

Egy licitáló 8 milliárd forintnyi dollárt fizetett, hogy az űrbe utazhasson

„Az emberek gyönyörű esőerdőt akarnak inkább látni, nem azt, hogy vágják ki éppen”

„Az emberek gyönyörű esőerdőt akarnak inkább látni, nem azt, hogy vágják ki éppen”

„Még nekem is tetszik, pedig nekem semmi se jó” – Mayberian Sanskülotts-albumpremier

„Még nekem is tetszik, pedig nekem semmi se jó” – Mayberian Sanskülotts-albumpremier

Most a rénszarvas lóbálja a helikoptert – a Duma Aktuál megszerezte Semjén Zsolt beszédét

Most a rénszarvas lóbálja a helikoptert – a Duma Aktuál megszerezte Semjén Zsolt beszédét

Világbajnok Marosi Ádám és a férfi öttusa csapat is Kairóban

Világbajnok Marosi Ádám és a férfi öttusa csapat is Kairóban

Kamion-Eb: Kiss Norbert győzött a hétvége utolsó futamán is a Hungaroringen

Kamion-Eb: Kiss Norbert győzött a hétvége utolsó futamán is a Hungaroringen

A címlapról ajánljuk
Még több hír a VOLKSWAGEN támogatásával