hvg.hu Plázs

Intézménye is lett a preventív orvoslásnak Budapesten

A preventív orvoslás személyre szabott életmóddal megnöveli az egészségben töltött évek számát és csökkentheti az egészségügyi rendszer finanszírozási problémáit. Mindez pedig már intézményi keretek között működhet.

hvg.hu Plázs

Így öregít a stressz és rövidíti meg életünket

A sressz öregít, mind genetikailag, mind pedig a sejtek szintjén. Persze ezúttal is igaz, hogy magunkhoz ragadhatjuk az irányítást, ha kellően elszántak vagyunk. Dean Ornish amerikai belgyógyász professzor legújabb könyvében ehhez is nyújt segítséget.

hvg.hu Plázs

Mit tesz velünk napi fél óra mozgás?

Akik csupán heti egy, másfél órát gyalogoltak élénk tempóban – ami csak napi 15 percnek felel meg – felére csökkentették a szívrohamból vagy szélütésből (stroke) bekövetkező halál kockázatát – derül ki a Women's Health Study jelenleg is folyó kutatásából, amelyben nők tízezreit vizsgálják. Többek között ezeket az eredményeket is idézi Dean Ornish belgyógyász professzor magyarul most megjelent könyvében, amelyben az általa kidolgozott egészségprogrammal ismerteti meg az olvasót. A program szerves részeként külön fejezetet szentel a testmozgásnak. Ebből szemezgettünk.

hvg.hu Plázs

A dohányzó férfiak fele impotens. Szexi a cigi?

A 21. század nagy kihívása a genetika újraértelmezése, génjeink ugyanis a lehetőségeket, nem pedig a megváltoztathatatlan jövőt jelentik. Ahhoz pedig, hogy a betegségeket megelőzzük, vagy visszafordítsuk átfogó életmódváltásra kell rászánnunk magunkat. Dean Ornish, magyarul most megjelent könyve ebben lehet a segítségünkre, mert a régi szokások elhagyása sosem könnyű.

hvg.hu Plázs

10 tipp: így bűnözzünk társaságban

Az életmódváltás csak akkor lesz tartós, ha az nem áldozat, hanem öröm. Ennek megvalósításában pedig Dean Ornish egészségprogramja segíthet, amely most magyar kiadásban is megjelent, a HVG Könyvek jóvoltából.

hvg.hu Plázs

Hogyan előzhetjük meg a szívbetegségek kialakulását?

Hazánkban, ahogyan a világ más országaiban is, több ember hal meg szív- és érbetegségben, mint az összes többi betegségben együttvéve. A szív- és érbetegségek kialakulásában az életmódnak és a társadalmi-környezeti tényezőknek döntő szerepük van. A különböző problémákat ezért megfelelő stresszkezeléssel és életmódváltással védhetjük ki.

Az IKEA poénkodott egy jót Harry hercegék távozásán

Az IKEA poénkodott egy jót Harry hercegék távozásán

Tárt karokkal várják a Fideszt az EP szélsőjobbosai

Tárt karokkal várják a Fideszt az EP szélsőjobbosai

Iratokat foglaltak le a balatonföldvári önkormányzatnál

Iratokat foglaltak le a balatonföldvári önkormányzatnál

Újabb pletyka terjed a Samsung Galaxy S20 kamerájáról, de ennek nem fog örülni

Újabb pletyka terjed a Samsung Galaxy S20 kamerájáról, de ennek nem fog örülni

Magyarországnak adhat igazat az EU Bíróság Brüsszellel szemben egy adózási ügyben

Magyarországnak adhat igazat az EU Bíróság Brüsszellel szemben egy adózási ügyben

Eladták a kormány kedvenc energiakereskedő cégének 20 százalékát

Semjén: Vatikáni körök is azt kérik, a KDNP maradjon a Néppártban

Semjén: Vatikáni körök is azt kérik, a KDNP maradjon a Néppártban

Májusban indul be a Simonka-per, több vádlott a politikus ellen vallott

Májusban indul be a Simonka-per, több vádlott a politikus ellen vallott

Célzott likvidálás: a terrorizmus ellen nem hatásos a vezetők kilövése

Célzott likvidálás: a terrorizmus ellen nem hatásos a vezetők kilövése

Újabb pletyka terjed a Samsung Galaxy S20 kamerájáról, de ennek nem fog örülni

Újabb pletyka terjed a Samsung Galaxy S20 kamerájáról, de ennek nem fog örülni

A címlapról ajánljuk