Lengyel Miklós Gazdaság

Több tízezer embert bocsátanak el a bankok világszerte

10 ezer magas fizetésű profi eltávolításáról döntött a HSBC – jelentette a londoni Financial Times. A Business Insider ehhez hozzáteszi, hogy idén 60 ezer embert érinthet az elbocsátási hullám a bankszektorban. A Wall Streeten és a Cityben nagy az idegesség, mert a trend globális, vagyis akit kirúgnak, az csak nagyon nehezen talál magának megfelelő állást.

hvg.hu Gazdaság

Cserbenhagyta a bajba jutott lakáshiteleseket a bank – inkább új hiteleket helyez ki a tartalékból

A Deutsche Bank 2017-ben 7,2 milliárd dolláros bírság megfizetéséről állapodott meg az amerikai igazságügyi minisztériummal. A válság előtt jelzálogpiaci szabálytalanságok miatt kirótt összegből 4,1 milliárd dollárt bajba került amerikai jelzáloghitelesek megsegítésére képzett meg a DB, most mégis inkább új hitelekre költik.

Lengyel Miklós Vállalkozás

Nem hiányzik Putyinnak 800 milliárd euró?

„Óriási összegeket mostunk tisztára, melyek jórészt Oroszországból érkeztek” – vallotta Koppenhágában a parlament előtt a Danske bank baltikumi exfőnöke, aki lerántotta a leplet az eddigi legnagyobb pénzmosási botrányról, mely legalább annyira kínos Putyin elnöknek, mint azoknak a nagy nyugati bankoknak, melyek részt vettek benne.

1 2 3 4 5 6
Kálomista Gábor megvédi a „zaklatószínház” elnevezést

Kálomista Gábor megvédi a „zaklatószínház” elnevezést

Akár pénzt is termelhetne az elektromos autó a tulajdonosának

Akár pénzt is termelhetne az elektromos autó a tulajdonosának

Bevásárolta magát a WING a legnagyobb lengyel ingatlanfejlesztő cégbe

Bevásárolta magát a WING a legnagyobb lengyel ingatlanfejlesztő cégbe

Átadjuk Szlovákiának a szerbeket, akik halálra vertek egy férfit Pozsonyban

Átadjuk Szlovákiának a szerbeket, akik halálra vertek egy férfit Pozsonyban

Az évtized utolsó teliholdját láthatja ma

Az évtized utolsó teliholdját láthatja ma

Eszenyi Enikő elmondta, miért nem vett részt a hétfői tüntetésen

Eszenyi Enikő elmondta, miért nem vett részt a hétfői tüntetésen

41 óra alatt szelte át Amerikát egy önvezető kamion

41 óra alatt szelte át Amerikát egy önvezető kamion

Valószínűleg drágábbak lesznek a jövő évi iPhone-ok

Valószínűleg drágábbak lesznek a jövő évi iPhone-ok

2020-tól megszűnik létezni a WhatsApp bizonyos telefonokon

2020-tól megszűnik létezni a WhatsApp bizonyos telefonokon

Androidos? Mostantól a számítógépéről is telefonálgathat

Androidos? Mostantól a számítógépéről is telefonálgathat

Ijesztőbb a figyelmeztetéseknél: nézze meg interaktív térképen a klímaváltozás hatását

Ijesztőbb a figyelmeztetéseknél: nézze meg interaktív térképen a klímaváltozás hatását

A címlapról ajánljuk