Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Mini-Dubaj

hvg.hu Itthon

Mini-Dubaj: Rengeteg érdeklődő volt az első tendereken, öt bontásra ítélt lakásban viszont még mindig laknak

„Nagyszámú” pályázat érkezett a rákosrendezői vasúti terület megtisztítására kiírt tenderekre, jelenleg ezek kiértékelése folyik – közölte a HVG megkeresésére az Építési és Közlekedési Minisztérium. A beruházáshoz 27 lakást kell kiüríteni, öt esetben azonban továbbra sem tudtak megállapodni, így az ezekben az ingatlanokban élők lakhatása egyelőre nem megoldott.

hvg.hu Itthon

Máris kezdi a MÁV a mini-Dubaj területrendezését, első körben 14 milliárdot szánnak rá, de a vége 3-400 milliárd is lehet

Rákosrendezőn, a mini-Dubajnak becézett ingatlanberuházás számára kiszemelt területen épületek, vágányok bontásával, fakivágással, 190 ezer köbméter illegálisan lerakott hulladék elszállításával kezdődik a beruházás előkészítése. Első körben erre 14 milliárdért írt ki tendert a MÁV, de a helyszín kipucolásáig és a fejlesztőknek átadásig a számla többszáz milliárdra nőhet.

hvg.hu Gazdaság

Viszonylag olcsón jutunk csúcstechnológiához – mondta Lázár János a 850 milliárd forint fölött járó Budapest–Belgrád-vasútvonalról

Hosszú interjúban beszélt az építési és közlekedési miniszter a kínai kapcsolat fontosságáról, az ukrajnai háborúról, a vasút- és autópálya-építkezésekről, az elmúlt tíz év előkészítetlen és átgondolatlan állami beruházásairól, de új nevet adott a rákosrendezői fejlesztésnek is.

hvg.hu Ingatlan

Megvolt a mini-Dubaj-szavazás, a Fidesz–KDNP szabad kezet adott az arab befektetőnek

A kormánypárti képviselők megszavazták a mini-Dubaj-törvényt: az állam eladja a rákosrendezői területet az arab befektetőnek. Lehetőség szerint nem kell majd közbeszerzési eljárásokat lefolytatni, és a projekt megkapja a különféle szabályok alól mentesítő nemzetgazdasági szempontból kiemelt minősítést. Idén év végéig tart a hulladék elszállítása a területről, a felszín alatti kármentesítés tervezése 2025 őszére várható.

1 2
Felfüggesztették az atomenergiával kapcsolatos amerikai szankciót, de a paksi bővítés nem kapott mentességet

Felfüggesztették az atomenergiával kapcsolatos amerikai szankciót, de a paksi bővítés nem kapott mentességet

Nagy nevetéssel fogadta - kiderült, milyen ajándékot kapott Karácsony Gergely Vitézy Dávidtól

Nagy nevetéssel fogadta - kiderült, milyen ajándékot kapott Karácsony Gergely Vitézy Dávidtól

Próbálja ki, már nem kell fizetni érte: mindenkinél bekapcsolják a ChatGPT keresőjét

Próbálja ki, már nem kell fizetni érte: mindenkinél bekapcsolják a ChatGPT keresőjét

100 milliárd euróval vágná meg a migrációs és egyéb kiadásokat a legnépszerűbb német kancellárjelölt

100 milliárd euróval vágná meg a migrációs és egyéb kiadásokat a legnépszerűbb német kancellárjelölt

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

100 méteres karácsonyfává változik a Megyeri híd hamarosan

100 méteres karácsonyfává változik a Megyeri híd hamarosan

Szakrendelővel fizetne a Bosnyák téri túlépítésért a NER-közeli beruházó

Szakrendelővel fizetne a Bosnyák téri túlépítésért a NER-közeli beruházó

Varsóból üzentek a magyar kormánynak: „Talán mi vagyunk a leginkább tisztában azzal, milyen nehéz visszatérni a helyes útra”

Varsóból üzentek a magyar kormánynak: „Talán mi vagyunk a leginkább tisztában azzal, milyen nehéz visszatérni a helyes útra”

Magyarországon a legsportosabb új Skoda Superb

Magyarországon a legsportosabb új Skoda Superb

A címlapról ajánljuk