hvg.hu Gazdaság

3 milliárdból épül a belvárosi uszoda

"Jól indul az év a belvárosiaknak! A kormány 3 milliárd forintot biztosít a Belvárosi Sportközpont megvalósítására" – írta az V. kerületi polgármester a Facebookon.

hvg.hu Itthon

Folytatják a nyomozást az V. kerületi iskola sikkasztásának ügyében

A hvg.hu írta meg november közepén, hogy páratlan nyomozói bravúrt hajtott végre a rendőrség: nem találták bűncselekménynek, hogy egy fővárosi iskola tanára több millió forintot vett fel a diákok pénzéből. A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint elrendelték a nyomozás folytatását.

Gergely Zsófia Itthon

A rendőrök szerint a fideszes tanár nem nyúlta le a sulipénzt, csak hazavitte

Páratlan nyomozói bravúrt hajtott végre a rendőrség: nem találták bűncselekménynek, hogy egy fővárosi iskola tanára több millió forintot vett fel a diákok pénzéből. A hvg.hu birtokába került a határozat, amiben ezt még meg is magyarázzák: a tanár azért vett ki folyamatosan pénzt az alapítvány számlájáról, hogy azt otthonában, egy „külön dobozban” tartsa. Kérdés, hogy a hatékony rendőri munka mennyiben köszönhető annak, hogy a tanár egyben a belvárosi önkormányzat Fidesz által delegált bizottsági tagja volt. Mindenesetre feltalálták a házi doboz intézményét.

Gergely Zsófia Itthon

Újra iskolában dolgozik a diákok pénzét lenyúló "fideszes tanár"

Újra egy iskolában alkalmazzák azt a tanárt, aki lenyúlta a gyerekek pénzét korábbi munkahelyén az iskolai alapítványból, ráadásul ennek egy részét végül nem is fizette vissza – tudta meg a hvg.hu. A diákokra szánt milliókat meglovasító tanár a belvárosi önkormányzatban a Fidesz által delegált bizottsági tag volt, de pár napja lemondott. Talán mert a sikkasztás miatt indult nyomozás hamarosan lezárul, a Klik viszont így is nemcsak felvette, de szabályosan titkolja, hol alkalmazzák – újra közpénzből – a tanárt.

Kálmán Attila Itthon

Juhász Péter: „A mai rendszer kizárólag a lopásról szól"

Juhász Péter füvező főiskolásként került a közéletbe, végül a szülői jótanács ellenére pártpolitikusként végezte. V. kerületi önkormányzati képviselőként minden gyanús ingatlaneladásnál résen van, és ugyan röhögve mesél arról, hogy mennyire szereti megkeseríteni Rogán Antal életét, ennél nagyobb szabású terveket dédelget. Interjúnkból az is kiderül, hogy melyik volt baloldali miniszterelnököt tartja elvtelen csigának, illetve hogy mennyi pénzt kapott már az évek során pártja Soros Györgytől.

Kálmán Attila Itthon

120 milliót kapott Juhász Péter a belvárosi önkormányzat szívatására

78 millióért adna el a belvárosi önkormányzat egy legalább 154 millió forintot érő lakást. Juhász Péter szerint ennek az lehet az oka, hogy a vevő ügyvédi iroda vezetője sokat dolgozik a kerületnek. Igazát bizonyítandó pénzgyűjtésbe kezdett: 2 nap alatt már össze is jött 120 millió forint, de a sikerhez még ez is kevés.

hvg.hu Itthon

Újabb botrány: Potom árért adott el a Belváros egy Deák téri ingatlant

Egy Deák téri ingatlanhoz juthatott hozzá az V. kerület ingatlaneladási ügyeit intéző ügyvédi iroda 154 millió forint helyett 78 millióért. Juhász Péter rendkívüli ülést kezdeményezett a polgármesternél, hogy kiderüljön: összejátszott-e az ügyvéd az értékbecslővel. Azt is szeretné elérni, hogy ezentúl két értékbecslés kelljen minden ingatlanértékesítéshez a Belvárosban.

1 2 3
Orbán kezet fogott az ellenzéki frakcióvezetőkkel

Orbán kezet fogott az ellenzéki frakcióvezetőkkel

Nagyot fog nézni, szó szerint: jönnek az XR-szemüvegek az androidos telefonokhoz

Nagyot fog nézni, szó szerint: jönnek az XR-szemüvegek az androidos telefonokhoz

Fischer Ádám: Magyarország nem ezeréves, hanem mindössze száz

Fischer Ádám: Magyarország nem ezeréves, hanem mindössze száz

Rekordnyereséggel zárta 2019-et a magyar bankszektor

Rekordnyereséggel zárta 2019-et a magyar bankszektor

"Szigorú tekintetet" kapott a legújabb Hyundai Santa Fe

"Szigorú tekintetet" kapott a legújabb Hyundai Santa Fe

A korrupcióellenes javaslatok több, mint felét figyelmen kívül hagyták Magyarországon

A korrupcióellenes javaslatok több, mint felét figyelmen kívül hagyták Magyarországon

Eladó egy régi VW Bogár 31, azaz harmincegy kilométerrel

Eladó egy régi VW Bogár 31, azaz harmincegy kilométerrel

Nemzeti összetartozás másként: Rudolf Schuster volt szlovák államfő nótára fakad

Nemzeti összetartozás másként: Rudolf Schuster volt szlovák államfő nótára fakad

A címlapról ajánljuk