MTI Itthon

Halálra éheztetett kisfiú: nemet mondott a bíróság a zárt tárgyalásra

Csütörtökön megkezdődött a 2013-ban elhunyt agárdi kisfiú ügyének tárgyalása Székesfehérváron. A vádlottak védője kegyeleti okokból zárt tárgyalást, másik indítványában pedig az eljárás felfüggesztését kérte. A bíróság mindkét indítványt elutasította. A szomorú ügynek hat vádlottja van, az első öt vádlott esetében különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés a vád.

hvg.hu Itthon

Agárdi tragédia: rosszul működik a riasztási rendszer

Százával vannak olyan védőnők, akiknek több mint háromszáz gyermekkel és várandós anyával kell foglalkozniuk egyszerre, holott a vonatkozó rendelet szerint legfeljebb 250 gondozottat láthatnának el. A riasztási rendszer évek óta rosszul működik – írja a Népszava az agárdi tragédia után.

Hét ember ellen emeltek vádat a lefejezett tanár ügyében

Hét ember ellen emeltek vádat a lefejezett tanár ügyében

Letiltotta a Twitch az egyik legnépszerűbb magyar gamercsatornát, a TheVR-t

Letiltotta a Twitch az egyik legnépszerűbb magyar gamercsatornát, a TheVR-t

Koronavírus: 41 millió felett a fertőzöttek száma

Koronavírus: 41 millió felett a fertőzöttek száma

Különleges videó került elő Károly főhercegről és Zita hercegnőről

Különleges videó került elő Károly főhercegről és Zita hercegnőről

Több mint tízezren vonultak fáklyákkal az Urániához az SZFE hallgatóinak hívására

Több mint tízezren vonultak fáklyákkal az Urániához az SZFE hallgatóinak hívására

"Egyre inkább hiszek abban, hogy lehetünk szabadok" – Rohonyi Barnabás, az SZFE tanköztársaság moderátora

"Egyre inkább hiszek abban, hogy lehetünk szabadok" – Rohonyi Barnabás, az SZFE tanköztársaság moderátora

Gulyás: Orosz vakcinát is vehet Magyarország, jövőre is 800 ezer marad a cafeteria

Gulyás: Orosz vakcinát is vehet Magyarország, jövőre is 800 ezer marad a cafeteria

Magyarországra is megjött a YouTube Select, a hirdetők és a videósok is örülhetnek neki

Magyarországra is megjött a YouTube Select, a hirdetők és a videósok is örülhetnek neki

A címlapról ajánljuk