Dezső András-Kósa András Itthon

Hiába morgás és sopánkodás, Orbán Európától egyelőre azt tesz, amit akar

Van-e olyan pont, s ha igen, mikor jön el, amikor Nyugat-Európának tényleg elege lesz Orbán Viktorból – ennek próbáltunk meg utánajárni az elmúlt napokban ismét komolyabbá váló nemzetközi kritikák, valamint a kormányfő nyilatkozatai nyomán. A jelek szerint egyelőre van még hova feszítenie a húrt a miniszterelnöknek.

Folk György Itthon

Alaptörvény 2.0: tiltakoztak Brüsszelben Szájer felszólalása alatt

Egy pillanat alatt vége lett az utóbbi időt jellemző békülékeny hangulatnak Brüsszelben a Fidesz-KDNP által elfogadott alkotmánymódosítás kapcsán. Az Európai Parlamentben képviselők tiltakoztak Szájer József felszólalása közben, az uniós szervek ugyanakkor a maguk ügyrendje szerint foglalkoznak majd a „magyar kérdéssel”.

Az év eleje óta titkolja a kormány, hányan várnak idősotthoni elhelyezésre

Az év eleje óta titkolja a kormány, hányan várnak idősotthoni elhelyezésre

Túlárazott játszóterekkel csalt el 700 milliót egy banda

Túlárazott játszóterekkel csalt el 700 milliót egy banda

Orbánnak is elénekelték az olasz 56-os dalt, a szerző most kitüntetést kap

Orbánnak is elénekelték az olasz 56-os dalt, a szerző most kitüntetést kap

Írország visszahozza a kijárási korlátozásokat

Írország visszahozza a kijárási korlátozásokat

Túlárazott játszóterekkel csalt el 700 milliót egy banda

Túlárazott játszóterekkel csalt el 700 milliót egy banda

Az ELTE kutatói megvizsgálták, hány éves korukban milyenek a kutyák

Az ELTE kutatói megvizsgálták, hány éves korukban milyenek a kutyák

Minden rekordot megdöntött a használt autók adásvétele

Minden rekordot megdöntött a használt autók adásvétele

Jeff Bridges bejelentette, hogy limfómával kezelik

Jeff Bridges bejelentette, hogy limfómával kezelik

A címlapról ajánljuk