Zubor Zalán Itthon

Csatáryék gonoszak és durvák voltak – interjú egy kassai túlélővel

A gyár udvarán, a puszta földön aludtak, még az esőtől sem védhették magukat a Csatáry László által irányított téglagyári gyűjtőtábor lakói. Akik megpróbálták valamivel élhetőbbé tenni a tábort, azt a csendőrök megverték – tudtuk meg az egykori fogolytól. A kassai gettót és Auschwitzot is megjárt, ma Izraelben élő Assenheimer Verával beszélgettünk.

hvg.hu Világ

Holokausztper: visszalépett a Baker Botts, új jogi képviselőt választott a MÁV

Az eredetileg a legjobb ajánlatot tevő Baker Botts ügyvédi iroda visszalépése után a White & Case képviseli majd a MÁV-ot a a magyar holokauszt áldozatai által egy chicagói bíróság előtt indított kártérítési perben - közölte a MÁV szerdán. Az új jogi képviselő munkatársa szerint elhalaszthatják az első, csütörtökre tervezett bírósági meghallgatást.

Itthon

Chicagóból perrel fenyegetik a magyar bankokat

A MÁV elleni kártérítési perhez kapcsolódva újabb keresetet nyújtottak be Chicagóban a magyarországi holokauszt áldozatai vagy azok örökösei, ezúttal több magyar bank ellen. Az öt alperes a Magyar Nemzeti Bank, az OTP, az Erste Bank, az MKB illetve a Bank Austria által felvásárolt Creditanstalt. A magyar igazságszolgáltatás a felperesek szerint egy követ fúj az alperesekkel, ezért indították az eljárást Amerikában. Mai forintra átszámítva akár többezer milliárd forintot is követelhetnek.

MTI Itthon

Holokauszt-áldozatok örökösei perlik a MÁV-ot

Beperelték a Magyar Államvasutakat (MÁV) egy chicagói bíróságon a magyarországi holokauszt áldozatainak örökösei; jóvátételt követelnek, amiért a cég a II. világháború idején közreműködött zsidók deportálásában.

Utópiának tűnik, hogy bárki is megállítsa a Facebook pénzcsináló adatporszívóját

Utópiának tűnik, hogy bárki is megállítsa a Facebook pénzcsináló adatporszívóját

Amikor mínusz 40 kiló történelmet csinált

Amikor mínusz 40 kiló történelmet csinált

Takács Krisztián lett Korlát új polgármestere

Takács Krisztián lett Korlát új polgármestere

Még mindig meg lehetne oldani Bálint gazda XVI. kerületi díszpolgári címét

Még mindig meg lehetne oldani Bálint gazda XVI. kerületi díszpolgári címét

Hivatalos: itt a 280 lóerős új Ford Focus ST

Hivatalos: itt a 280 lóerős új Ford Focus ST

Az iszlámtól félti életmódját a britek harmada

Az iszlámtól félti életmódját a britek harmada

A Corvinus mintájára szerveznék át az MTA-t, így kaparintanák meg a vagyonát

A Corvinus mintájára szerveznék át az MTA-t, így kaparintanák meg a vagyonát

Érdekes eredményeket hozott a NASA páratlan ikerkutatása

Érdekes eredményeket hozott a NASA páratlan ikerkutatása

Még mindig azok a legvagyonosabb nők, akik gazdag férfihoz mentek feleségül

Még mindig azok a legvagyonosabb nők, akik gazdag férfihoz mentek feleségül

Befuccsolhat „a jövő mobilja”, nem igazán csapnak le rá az emberek

Befuccsolhat „a jövő mobilja”, nem igazán csapnak le rá az emberek

Kisebb csoda, hogy ez a pályamunkás el tudott ugrani a 120-szal száguldó bob elől

Kisebb csoda, hogy ez a pályamunkás el tudott ugrani a 120-szal száguldó bob elől

A címlapról ajánljuk