#országgyűlési választások

Windisch Judit - Kovács Panka Itthon

Orbán elleni csodafegyvert talált az ellenzék?

Már jobban állnak az ellenzéki pártok, mint a 2018-as választás előtt, a Momentum elnökségi tagja szerint az elmúlt 10 évben nem volt ennyi esélyük a Fidesz ellen, mint most. A pártelnökök csütörtökön állapodtak meg abban, a 2022-es választáson közös jelölteket indítanak és közös programot írnak, azonban sok még a nyitott kérdés. Závecz Tibor elemző mindenesetre azt mondja, az egységesülő ellenzék potens kihívója lehet a Fidesznek.

hvg.hu Itthon

Hogyan nyerhetne a baloldal a választásokon?

A baloldal a parlamenti többséget csak több olyan kerület megnyerésével tudná elméletileg megvalósítani, ahol legalább húsz éve nem vesztett az úgynevezett polgári jobboldal, ennek azonban minimális az esélye – írta legfrissebb tanulmányában a Policy Solutions politikai elemző intézet.

hvg.hu Gazdaság

Ön mit vár a következő kormánytól?

Most vasárnap a szavazóurnákhoz járul Magyarországnak az a fele, amely ki szeretné fejezni akaratát abban a tárgykörben, hogy melyik politikai erő irányítsa az országot a következő négy évben. Bár a pártok programjai – már amelyik készített ilyet – elkészültek, sok helyen foghíjasak, ám mi most támpontot kívánunk adni a politikai erőknek, hová lehet érdemes nyúlni. Olvasóinkat kérdezzük, hogy milyen gazdasági intézkedéseket látnának szívesen a következő kabinettől.

Nagy Gergő Gazdaság

Sok jót a harmadik Orbán-kormánytól sem lehet várni

Alig pár nap van hátra a választásokig, a kormányzó pártszövetség pedig a friss közvélemény-kutatási adatok szerint már most a zsebében érezheti a győzelmet. Mi várható a következő Orbán-kormánytól? Folytatódik a szabadságharcos retorika, a sok konfliktus, vagy konszolidáció következik? Mekkora gazdasági növekedés várható, illetve lesz-e beruházási fordulat? Elemzők, közgazdászok mondják el véleményüket, meglátásaikat, melyek többsége egyáltalán nem megnyugtató, ám vannak, akik látni vélik az alagút végén a fényt is.

1 2 3
Pénzzel jutalmazzák azokat a közmunkásokat, akik gyorsan átlépnek a versenyszférába

Pénzzel jutalmazzák azokat a közmunkásokat, akik gyorsan átlépnek a versenyszférába

Tovább használhatják a rakpartot hétvégenként a gyalogosok és a kerékpárosok

Tovább használhatják a rakpartot hétvégenként a gyalogosok és a kerékpárosok

50 éves korában meghalt DMX, világhírű rapper

50 éves korában meghalt DMX, világhírű rapper

A rendőrök élesztettek újra egy 15 éves fiatalt a Király utcában

A rendőrök élesztettek újra egy 15 éves fiatalt a Király utcában

Orbán előadta, hogy nem kell Brüsszel pénze, de fejben már el is költötte

Orbán előadta, hogy nem kell Brüsszel pénze, de fejben már el is költötte

Akkor jött az újabb gyárbezárás, amikor még az előzőt sem heverte ki Ózd

Akkor jött az újabb gyárbezárás, amikor még az előzőt sem heverte ki Ózd

Saját tankönyveit bírálta el az állami kiadó, és kiválónak találta

Saját tankönyveit bírálta el az állami kiadó, és kiválónak találta

Mutatós a Lenovo új telefonja, csak ne törne ketté olyan könnyen

Mutatós a Lenovo új telefonja, csak ne törne ketté olyan könnyen

A címlapról ajánljuk