szerző:
hvg.hu

Gergely Márton február elsején érkezett a hvg.hu csapatába, ahol feladata a hírportál legnagyobb látogatottságú rovatának irányítása lesz.

Az új vezető a tavaly ősszel bezárt Népszabadságtól érkezik, ahol 2014-től annak utolsó kiadásáig a napilap főszerkesztő-helyettese volt, előtte pedig a nol.hu egyik lapszerkesztőjeként felelt a lap internetes kiadásáért.

"A megújult hvg.hu és HVG hetilap hetente másfél millió világra nyitott embert ér el híreivel és elemzéseivel. Olyanoknak írunk, akiknek fontos a hiteles forrásból tájékozódás, és a gyors hírfogyasztás mellett a minőségre, a mélyebb összefüggések megértésére is törekszenek. Az Itthon rovatnak Gergely Márton irányításával kiemelt szerepe van ennek a másfél millió embernek a tájékoztatásában, legyen szó akár a napi aktualitásokról, hírekről, akár az események hátterének feltárásáról" - mondta Nagy Iván Zsolt, a hvg.hu felelős szerkesztője.

 Az ELTE-n és a hamburgi egyetemen történelmet és újságírást tanult Gergely Márton korábban külső szerzője volt a Magyar Narancsnak és a berlini taz, die tageszeitung országos német napilapnak. A németül és angolul beszélő, Minőségi Újságírásért díjjal kitüntetett Gergely Márton 40 éves, nős, két fia van.

 Az Itthon rovatot január végéig vezető Kiricsi Gábor a jövőben az eddiginél nagyobb szerepet vállal a hvg.hu egészének szerkesztésében, tartalmi kínálatának bővítésében és színesítésében: február 1-től a lap vezető szerkesztőjeként dolgozik.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!