Méltó utód szeretne lenni III. Károly, először szólalt meg a God Save the King – ez történt ma Britanniában
Utolsó frissítés:
Csak szombaton válik hivatalosan is királlyá Károly. A Buckingham-palota előtt óriási a tömeg, virágok lepték el a palota előtti teret. Putyin orosz elnök biztosan nem vesz részt a királynő temetésén, Liz Truss brit kormányfő pedig már találkozott az új uralkodóval is. A hvg.hu tudósítója Londonból jelentkezik.
Most érkezett
Harry herceg hazaindult
Harry herceget látták felszállni egy repülőgépre az aberdeeni repülőtéren – számolt be a SkyNews. Úgy tudni, hogy ő a királyi család tagjai közül az első, aki elindult, és ő volt az is, aki tegnap utolsóként érkezett meg a királynő skót nyaralóhelyére.
Percről percre
Virág, lufi, szakadó eső és hatalmas tömeg – gyászolnak a britek a Buckingham-palota előtt
Ömlik az eső Londonban, helyszíni tudósítónk szerint pedig szokatlanul nagy csend van a Buckingham-palota környékén, ahol a hétköznapokon sokkal nagyobb zsivaj szokott lenni. Kollégánk azt mondja, hogy a palota előtt így is hatalmas tömeg áll, azonban csupán csendes beszélgetés hallható köztük. Beszámolója szerint egy sáv van lekerítve a palota előtt, amin végigsétálva egy erre kijelölt emlékhelyen lehet virágot elhelyezni. Van, aki nem virággal, hanem lufival készült.
Károly személyisége és sajtóhoz való viszonya könnyen megnehezítheti uralkodását
II. Erzsébet királynő csütörtök délutáni halálát követően legidősebb fia, Károly walesi herceg vált a Windsor-ház fejévé és egyben az Egyesült Királyság uralkodójává. Minden ezt követő esemény, hogy majd bejelentik, meg hogy majd egyszer megkoronázzák, bár fontos az uralkodói legitimáció szempontjából, ám Károly királysága a monarchia hagyományai szerint valójában már édesanyja halálának pillanatában kezdetét vette.
Megrohamozták a postákat az emlékezők
Helyszíni tudósítónk is betért egy westminsteri postába, ahol II. Erzsébet portréjával ellátott bélyegeket is vett. A Royal Mail munkatársaitól megtudta, hatalmas a kereslet a matricákra, várhatóan néhány napon belül ki is fogy a készletük.
Mint elmondták, a királynő halálhíre futótűzként terjedt az állami szervek munkatársai között: a posta vezetősége, rajtuk keresztül pedig az alkalmazottak is órákkal a hivatalos bejelentés előtt értesültek.
„Egy olyan nőt gyászolunk, aki koronával és anélkül is a nemesség megtestesítője volt”
„Néhányan talán különösnek vagy szokatlannak találják a britek döbbenetének és gyászának áradatát, de millióan kedvelték és tisztelték azt a nőt, aki 70 évig panasz nélkül töltötte be az alkotmányos szerepét – írja J.K. Rowling, a Harry Potter könyvek szerzője a 96 éves korában elhunyt Erzsébet királynőt méltató posztjában.
Amikor II. Erzsébet szívesen lett volna légy egy amerikai turista falán
Ki így, ki úgy emlékszik vissza II. Erzsébet uralkodására, a Sky News egy korábbi tréfás adomát is felelevenített, amit Dick Griffin, a királynő testőrségének egyik tagja mesélt II. Erzsébet platinajubileumán még júniusban.
Elton John meghatóan búcsúzott a királynőtől
Sir Elton John, akiről köztudott, hogy bejáratos volt a királyi családhoz, a csütörtöki torontói koncertje közben emlékezett meg a királynőről. „Inspiráló volt a közelében lenni. Én voltam a közelében, és fantasztikus ember volt.”
II. Erzsébet szeretetére és nagylelkűségére emlékezik Barack Obama
Szerencsések vagyunk, hogy ismerhettük Őfelségét, aki sokat jelentett nekünk – írta hivatalos Twitterén Barack Obama volt amerikai elnök és felesége, Michelle a csütörtökön elhunyt II. Erzsébetre emlékezve.
Kétezer civil juthat be a Szent Pál-székesegyházba az esti megemlékezésre
Este hat órakor tartanak megemlékezést II. Erzsébetre a londoni Szent Pál-székesegyházban. A BBC azt írja, hogy kétezer ülőhelyet tartanak fenn civileknek, azonban nem árt sietni: ezeket érkezési sorrendben osztják ki.
Az istentisztelettel egybekötött megemlékezésen Liz Truss brit miniszterelnök és Sadiq Khan, London polgármestere is részt vesz.
Szintén este hat órakor tart beszédet III. Károly király is, a beszédet a székesegyházban élőben fogják közvetíteni.
Tortavágás karddal, beszólás Obamának: II. Erzsébet humoráról is megemlékeztek
A sok szomorú és tiszteletteljes megemlékezés mellett a The Guardian egy vidámabb videós összeállítással is megemlékezett II. Erzsébetről: Emlékezzünk II. Erzsébet humorérzékére címmel tettek közzé egy csaknem négyperces videót.