Méltó utód szeretne lenni III. Károly, először szólalt meg a God Save the King – ez történt ma Britanniában
Utolsó frissítés:
Csak szombaton válik hivatalosan is királlyá Károly. A Buckingham-palota előtt óriási a tömeg, virágok lepték el a palota előtti teret. Putyin orosz elnök biztosan nem vesz részt a királynő temetésén, Liz Truss brit kormányfő pedig már találkozott az új uralkodóval is. A hvg.hu tudósítója Londonból jelentkezik.
Most érkezett
Sportban is gyásznap lesz pénteken, elmarad egy sor meccs
Legalább egy nappal elhalasztanak egy sor sporteseményt II. Erzsébet halála miatti együttérzésből – jelentette a The Guardian. Lefújták az összes futball-liga pénteki mérkőzéseit, a doncasteri St Leger fesztivál versenyeit, a brit rögbiliga pedig pénteken jelenti be, hogy a Bristol és Bath valamint a Sale és Northampton közötti meccseket megtartják-e. A skót profi labdarúgóliga pénteki Cove Rangers és Dundee közötti mérkőzést is elhalasztották, a hétvégi meccsekről pénteken döntenek.
Számos sportági szövetségben tartanak rendkívüli megbeszéléseket, hogy folytatódhat-e a játék a hétvégén, erről a következő 24 óra közhangulatától függően döntenek, de a Buchingham palota már jelezte: nem szeretnék, hogy hosszabb időre mérkőzések és események nélkül maradjon az ország.
A Premier League és az English Football League vezetése helyi idő szerint 9 órakor tart megbeszélést arról, hogy akár egész hétvégére felfüggesztik a meccseket.
Percről percre
„Montenegró osztozik a szomorúságban és a fájdalomban”
Dritan Abazovic montenegrói miniszterelnök a közösségi médiában tette közzé részvétnyilvánítását. Azt írta: „Montenegró népének a nevében mély szomorúságunknak adok hangot II. Erzsébet királynő halála miatt. Őfelsége egész életét országa szolgálatának szentelte, és inspiráló példa volt mindenki számára a világon”. Milo Djukanovic montenegrói államfő szintén a közösségi médiában reagált a királynő halálhírére. „Montenegró osztozik a szomorúságban és a fájdalomban, amelyet II. Erzsébet királynő halála okozott, akinek több évtizedes uralkodása a világtörténelem egyik legértékesebb eleme marad” – olvasható a Twitteren. „II. Erzsébet királynő a modernkori történelem meghatározó része volt, és tanúja számos társadalmi változásnak az utóbbi 70 évben” – olvasható az északmacedón kormány közleményében, amelyet a brit uralkodó halálát követően adtak ki. Az északmacedón kormány egyben támogatásáról biztosította az új királyt, III. Károlyt, illetve a Liz Truss vezette új kormányt is. (MTI)
Családja és a teljes nemzet támasza volt – a szerb elnök így búcsúzik II. Erzsébettől
Aleksandar Vucic szerb elnök a saját és Szerbia állampolgárai nevében fejezte ki részvétét. A gyásztáviratban azt írta: „Őfelsége önzetlen szolgálatával meghatározta az Egyesült Királyság és a világ modernkori történelmét, példát mutatva arra, hogyan kell viselni az uralkodói hatalmat és ellátni a feladatokat a legnehezebb időkben is”. „II. Erzsébet minden kihívással bölcsen, feltűnésmentesen, de határozottan nézett szembe, elsősorban a nemzete jóllétét tartva szem előtt, amivel kivívta alattvalóinak és számos tisztelőjének csodálatát szerte a világban. Családja és a teljes nemzet támasza volt” – írta Aleksandar Vucic. A táviratban az is olvasható, hogy a szerb államfő szerint II. Erzsébet a kötelességei és a nemzet, illetve az állam iránt tanúsított odaadása és gondoskodása, valamint az erkölcsi értékek megóvása uralkodásának legmeghatározóbb jellemzőivé váltak. (MTI)
A II. Erzsébet arcképével ellátott bankjegyek a továbbiakban is törvényes fizetőeszközök maradnak
II. Erzsébet volt az első királynő, akinek az arca rákerült a Bank of England bankjegyeire.
II. Erzsébet egyszer egy budapesti hajléktalanszállóra is ellátogatott
Hajléktalanok azonban nem voltak az épületben, legalábbis eleinte. A különös történetet itt lehet elolvasni:
Ferenc pápa a királynő örök nyugalmáért imádkozik
Ferenc pápa a brit királyi családnak címzett részvétnyilvánító üzenetében a csütörtökön elhunyt II. Erzsébet királynő hitét és kötelességtudatát méltatta. „Mélyen elszomorított, hogy őfelsége II. Erzsébet halálának híréről értesültem, szívélyes részvétem őfelségének (III. Károly királynak), a királyi család tagjainak, valamint az Egyesült Királyság és a nemzetközösség lakóinak” – áll a katolikus egyházfő táviratában. „Készséggel csatlakozom a gyászolókhoz, kik imádkoznak a királynő örök nyugalmáért és tisztelettel adóznak a nemzete és a nemzetközösség nagylelkű szolgálatába állított élete, sziklaszilárd hitvallása Jézus Krisztusban és ígéretei megvalósulásába vetett biztos reménysége előtt” – olvasható az üzenetben. II. Erzsébet királynőként az anglikán egyház feje volt. Először még hercegnőként látogatott el a Vatikánba 1951-ben. Királynőként már XXIII. János pápa fogadta 1961-ben. (MTI)
A brazil elnök háromnapos gyászt hirdetett
Jair Bolsonaro brazil elnök háromnapos gyászt rendelt el a brit uralkodó iránti részvét jeleként.
A hvg.hu tudósítója már úton van Londonba
A ferihegyi repülőtéren várakozva pedig az alábbi dologra lett figyelmes kollégánk:
A szobrocska integet is.
III. Károly immár Új-Zéland új államfője is
„Tudom, hogy az Új-Zélandon élők nevében beszélek, és fejezem ki mindnyájunk legmélyebb együttérzését a királyi család tagjainak a királynő elhunyta miatt. Számunkra nagyon csodált és tisztelt uralkodó, számukra édesanya és nagyszülő volt” – mondta Jacinda Ardern új-zélandi kormányfő. Új-Zélandon félárbócra eresztik a lobogókat és állami megemlékezést tartanak. Az új uralkodó, III. Károly immár Új-Zéland új államfője. (MTI)
Egyperces néma csenddel tisztelgett az ENSZ közgyűlése
Egyperces néma csenddel tisztelgett a csütörtökön 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet brit uralkodó előtt az ENSZ-közgyűlés és a Biztonsági Tanács. Részvétüket fejezték ki a nemzetközösségi államok, az afrikai és az amerikai kontinens, valamint Ázsia több országának vezető is. Antony Albanese ausztrál kormányfő – akinek országának államfője II. Erzsébet volt – részvétét fejezte ki az uralkodó miatt, és hangsúlyozta, hogy „hűséggel, becsülettel és humorral” végezte a feladatát, uralkodása idején Ausztrália és Nagy-Britannia kapcsolatai érettebbé és fejlettebbé váltak. (MTI)