Elsöprő többséggel fogadta el a francia nemzetgyűlés azt a Jacques Chirac elnök kezdeményezésére benyújtott törvényjavaslatot, amely az állami közoktatási intézményekben megtiltja a vallási hovatartozást "feltűnő" módon kifejezésre juttató jelképek és ruhadarabok viselését. A március elején a felsőház által is jóváhagyott és a szeptemberi tanévkezdettel életbe lépett "fejkendőtörvényt" a kezdeti támogató nyilatkozatok ellenére még a kormánysegédlettel létrehozott "hivatalos" Muszlim Vallás Francia Tanácsa is bírálta. Az oktatási minisztérium ezért - a törvényt rugalmasan értelmező végrehajtási utasításában - a muszlim lányok számára lehetővé tette "diszkrét selyemkendő" viselését. Már a fejkendőtörvény januári kormány elé terjesztésekor összehangolt tüntetéseket tartottak több nyugat-európai, észak-amerikai és közel-keleti városban. Az ügy Párizs diplomáciai erőfeszítései ellenére sokat ártott Franciaország tekintélyének az arab, illetve az iszlám világban, amit két Irakban dolgozó francia újságíró elrablása is jelzett.
Francia fejkendőtörvény
Utolsó frissítés:
FEBRUÁR 10.