Német sztrájkok

Tiltakozássorozat kezdődött Németországban, miután a felsőház is jóváhagyta a munkanélküliek ellátásának szigorítását célzó úgynevezett Hartz-féle törvényeket. Ezek szerint a munkanélküli-segély nem jár korlátlan ideig, azt egy év után összevonják a szociális segéllyel, amelynek összege a keleti országrészben havi 331, nyugaton 345 euró. A támogatás - amihez a lakbérhez és a rezsihez való hozzájárulás is társulhat - mértékét szociális szempontok alapján szabják meg: igénylőjének pontos bevallást kell adnia vagyoni helyzetéről, lakásviszonyairól, bankszámlájáról, életbiztosításáról. A közel 10 százalékos munkanélküliségi ráta mellett az intézkedések mélypontra vitték a kormányzó szociáldemokraták népszerűségét, jóllehet már az év elején lemondott pártelnöki tisztéről a gazdasági szigorítások elkerülhetetlenségét hirdető Gerhard Schröder kancellár, átadva helyét a "népközelibb" Franz Münteferingnek. Elnökváltás volt az ország élén is: a távozó Johannes Rau államfőt a keresztény uniópártok jelöltje, Horst Köhler - az IMF addigi vezérigazgatója - követte július elsején. Öt tartományban rendeztek választást, ami a hatalmi viszonyokat ugyan nem rendezte át, de megütközést keltett, hogy két helyen is bekerültek a parlamentbe a szélsőjobboldal képviselői: Brandenburgban 6,1, Szászországban 9,2 százalékos eredménnyel. Mindeközben a gazdaság továbbra is gyengélkedett: éves szinten az előzetes számítások szerint csak 1,7 százalékkal bővült.