MSZP-kongresszus

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

OKTÓBER 15.

A Gyurcsány Ferenc kormányfő által is támogatott Hiller Istvánt választotta a párt elnökéül az MSZP tisztújító kongresszusa. A másik elnökjelölt, Szekeres Imre a szavazatok 30 százalékát kapta, s végül a párt elnökhelyettese lett. A kétharmad részben megújult elnökségbe szinte kizárólag a friss pártelnöktől és az új miniszterelnöktől hierarchikusan függő, illetve velük szimpatizáló tag került (Gyurcsány nem lett tagja az MSZP vezetésének), s a kongresszus elfogadta a baloldal megújítását célzó, Az új magyar szociáldemokrácia című programját. A Gyurcsány-Hiller pároshoz fűzött reményeket az első közvélemény-kutatási eredmények részben visszaigazolni látszottak: az MSZP-től elpártolt szavazók egy része őszre visszatért a szocialistákhoz. A baloldali kormányzásról cseréltek eszmét az MSZP-kongresszussal egy időben Balatonöszödön tartott, Haladó kormányzás elnevezésű konferencián a baloldal meghatározó nemzetközi vezetői is. Az eszmecserét beárnyékolta Tony Blair brit és José Luis Rodríguez Zapatero spanyol kormányfő vitája az iraki katonai szerepvállalásról.