No de ki lesz a pichichi?

Utolsó frissítés:

Mindennap tanulok egy új szót, ez régi szokásom, nulla éves korom óta, igaz, régebben naponta több is megvolt. Szóval nincs nap hiába, persze a művelet külföldön egyszerűbb, ha például Barcelonában van az ember, a nap szava már reggel szembeprüszköl: pichichi!

© AP
A pichichi (ejtsd: picsicsi) gyanús szó, a jelentése is homályos. Az El Periódico, Katalónia 104 oldalas napilapja, minden egyes alkalommal dőlt betűkkel szedi, ami ugye nem jár mindenkinek. Az biztos, hogy a pichichi focival kapcsolatos (akkor hogyhogy nem egyértelmű?), a Periódico éppen Torrest, a spanyolok csatárát kérdezgeti, hogy akkor most ő lesz-e tényleg a pichichi.

Marc szerint, aki kedves szomszédom a calle Joaqín Costán (végre egy utcanév, amiben két focista is van! Mintha Budapesten a Détári Fitos úton laknék!), szóval Marc szerint pichichi az, akire egy focicsapat épül, ő a No1 (na jó, vagy a No10), a csapat motorja/szíve/lelke/esze (felfogás kérdése). A braziloknál például, így Marc, egyértelműen Ronaldinho a pichichi, függetlenül attól, hogy mondjuk Fred pillanatnyilag a cserepadról, ültő helyéből is több gólt lő nála. Oscar, az alkoholista szerint pichichi minden csapatban van, azt a játékost hívják így, aki a legtöbb gólt rúgta (az ő verzióját támasztja alá egyébként a wikipedia bejegyzése is), tehát a spanyoloknál éppen Torres a pichichi, de a vébé gólkirályát nem így hívják.

Ennek ellentmond a Periódico címe, mely szerint Klose a maga négy góljával a vébé pichichije, de nem szólok közbe, mert férfiakat külföldiként a saját nyelvükön kioktatni a foci szavairól, hát, nem fair. Nem kóser. Nem pichichi. (Viszont ha a Periódicónak van igaza, pichichi Kocsis Sándor, de még Albert Flórián is megosztott pichichi.)

Ez a Torres – aki civilben a piros-fehér Atlético Madrid játékosa – a Peródicóban azt nyilatkozza, hogy neki édes mindegy, ki lesz a pichichi, Raúl, Villa, esetleg ő, csak az aranyérem érdekli. Arra a kérdésre pedig, nem aggasztó-e, hogy Tunéziát csak ennyire megszenvedve győzték le, azt mondja: „Én mint rojiblanco (hopp! még egy új szó! 2:0!) már hozzászoktam a szenvedéshez.”

Szimpi. Kár, hogy az jut eszembe erről: a németeket, csapat ide vagy oda, az is érdekli, hogy az ő lengyelük (Klose) legyen a pichichi, aztán csak eltörtetnek a döntőig; az egymás előtt hajbókoló caballerók meg addig udvariaskodnak, amíg Svájc ki nem ejti őket egy 0:1-gyel a nyolcaddöntőben. Búskomor közép-európai gondolataimról persze hallgatok. „Marc, Oscar, nagyon drukkolok nektek, hogy ott legyetek a döntőben. És akkor végre felnőttök a magyarokhoz, hehehehehe.”

Nagy Sebestyén, Barcelona