Luis Aragonés a levegőben, tanítványai felett © AP |
A tegnap esti finálé hőse egyértelműen a 24 éves Fernando Torres volt, aki góljával és az egész tornára jellemző lendületes játékával a spanyol támadások motorja volt. „Az igazság győzött tegnap este, az a csapat nyerte meg az Európa-bajnokságot, amely valóban a legjobb futballt játszotta” – nyilatkozta a Liverpool támadója a lefújás után.
César Luis Menotti, az argentinok egykori szövetségi kapitánya szerint a spanyol válogatott egészen addig nem ért el semmit nemzetközi szinten, amíg meg nem hozta a döntést: marad bika, vagy végre átveszi a matador szerepét. Amikor a csapatok korábban lehetőséget kaptak a győzelemre, mindig két szék közt a pad alá estek, Luis Aragonés együttese viszont révbe ért.
A fizikálisan tökéletesen felkészült spanyolok kitartó és kreatív játékkal győzték le ellenfeleiket, egyedül az olaszok elleni mérkőzésük végződött döntetlenre. A középpályán Andrés Iniesta, Xavi Hernández, David Silva és Cesc Fabregas irányította középpálya remekül szűrt az Eb-n, elöl pedig olyan klasszis támadóik voltak, mint a gólkirály David Villa vagy finálé egyetlen találatát szerző Fernando Torres.
A spanyolok győzelme nem volt váratlan, hiszen a játékosok nagy része fiatal, és már nyert is korosztályos (U-16 és U19) Európa-bajnokságot, Xavi, Carlos Marchena és Iker Casillas pedig tagja volt az 1999-es ifjúsági világbajnokságot nyerő csapatnak. A kezdő tizenegy minden egyes tagja klubcsapatával idén már a Bajnokok Ligájában is pályára lépett, mi több, meghatározó szerepet töltött be.
„Sokan úgy tekintenek erre a spanyol válogatottra, mint a modern futball úttörőire, akik megmutatták, hogyan lehet és kell játszani a futballt – nyilatkozta az örömmámorban úszó 69 éves Luis Aragonés. – Nagy nap ez Spanyolországnak.” A mester már bejelentette, hogy a kontinenstorna után leköszön szövetségi kapitányi posztjáról, bár a hírek szerint még nem vonul nyugdíjba.