„Nyilván sok vendéget vonz a finom cseh sör is. A márkás Staropramenből naponta három hektó fogy. Főleg csapolva kedvelik, de a palack sörhöz is Staropramen emblémájú poharat adnak. És van sörmelegítő is! Ez önmagában ugyan nem nagy dolog, de hány helyen, még sörözőkben is: hiányzik!” A fenti sorokat egy 40 évvel ezelőtt megjelent Vendéglátás című lapból idéztük. A lelkendező cikk a Népköztársaság (ma Andrássy) útján, a Divatcsarnok mellett akkor megnyílt Ádám sörözőt köszöntötte.

Igaz, az Ádám söröző falait prágai látképek és Prága sörét a Staroprament hirdető üvegablakok díszítették, ami némileg félrevezető volt, mert a 120 személyes söröző hangulata inkább a müncheni sörcsarnokokat idézte. A lényeg azonban, hogy az Ádám volt az első, a lepukkant üzemi menzákat idéző éttermeket felváltó, a német és cseh mintákat követő söröző a városban.

A múlt képei. Megkopott nimbusz

Bár a tekintélyes söntéspultról mindig is hiányzott egy látványos sörtorony és a mögöttes polc is csak szegényes italválasztékról árulkodott, mégiscsak igazi söröző nyílt itt 1969 őszén. Olyan, ahol sörkorcsolyaként helyben sütött tepertős és káposztás pogácsát kínáltak. Az étlap írógéppel készült, silány átütő papírra, és a választék sem különbözött egy másodosztályú vendéglőétől, mégis az Ádám havi forgalma a nyitást követően elérte a havi félmillió forintot.

Napközben elsősorban a készételek és még inkább a délelőtt és délután is kapható zónaételek voltak kedveltek, az esték azonban a tatárbifsztekről szóltak. Bár így utólag gyanítom, hogy nem bélszínből készült és a pincérek sem mutattak hajlandóságot, hogy kinek-kinek ízlése szerint bekeverjék. Ízmemóriámban úgy él, mint a legfinomabb, amit valaha is ettem. Kortyolgattuk hát a Staropramen sört, kevertük magunknak a „tatárt” és vártunk a pirítósra, amely mindig jókora késéssel érkezett. A cigarettafüstbe merült beszélgetések alatt rohant az idő és hamar elérkezett a tízes záróra – amit a pincérek kíméletlen szigorral tartottak be. Az elszántabbak ekkor még átsétáltak a kapualj másik oldalán tizenegyig nyitva tartó „oldalbordába”, a drinkbárként működő Évába, hogy befejezzék világ- és rendszermegváltó beszélgetéseiket.

A nyolcvanas évek közepére az Ádám egykori nimbusza megkopott és a vendégek többsége is átpártolt a környék számtalan új sörözőjének valamelyikébe. A lassú enyészet és a privatizációt követő tulajdonosváltás a kilencvenes évek végére végképp leamortizálta a sörözőt. Az új tulajdonos nem is foglalkozott a felújítás gondolatával, hanem az időszerű trendeknek megfelelően olasz éttermet nyitott az épp harmincéves korában, 1999 őszén bezárt Ádám helyén.

Mi legyen a következő?

A szerző várja az olvasók tippjeit a múltidéző körút állomásaira – az eddigi jelöltek: Club, Carlton, Luxor, Szerb –, és szívesen veszi a még prosperáló „retro” helyekre tett javaslatokat – a szerk.