Az egyetemisták, pláne a kollégisták igénytelen étkezési szokásairól, amelyek leginkább a folyékony kenyér szeretetében teljesedtek ki, nem is olyan régen még rengeteg vicc keringett. Azt meg senki sem vitatta, hogy egy étel mindaddig ehető, amíg magától a kukába nem araszol, és konzervből nem csak a káposzta jó háromszor melegítve. Bevásárolni csak házibulira érdemes, akkor is palackozott kivitelű holmit, a főzés pedig mi más lenne, mint időpocsékolás. Kivéve persze, ha anyuról vagy a nagyiról van szó.

Mostanában kezd erősen átrendeződni a dolog, olyannyira, hogy kifejezetten sikk, ha valaki főz. A mai diák már a piacokon is feltűnik – nem csak azért, hogy besoroljon a lángososhoz vagy hurkasütőhöz –, és szívesen tölti a szabadidejét a konyhában. A bulik közös főzésbe és nagy evészetekbe torkollnak. Az egyetemisták körében divat lett a nemzetközi konyhák ismerete, és a gasztronómiai jártasság a szofisztikáltság egyik formájává vált. Állítólag, érdekes módon, a fiúk járnak ebben elől. Legalábbis a külföldi lapok szerint. A gasztro-tudatosság nyugaton már trendnek tekinthető. Odaát az USA-ban pedig virágzik például az Európában, mi több, az olaszoknál született  Slow Food mozgalom egy sajátos formája, amelynek aktivistái buszokkal járnak kampuszról kampuszra, és a jövő diákjait próbálják attitűdváltásra bírni. A program lényege, hogy felvilágosítsa a készételekhez és gyorsbüfékhez szokott diákokat az élelmiszertermeléssel és gyártással, valamint az élelmiszeripar különböző tényezőivel kapcsolatban, és hogy tudatosítsa ezek globális hatásait. Átláthatóbb, igazságosabb és tisztább élelmiszer disztribúciót szeretnének, aminek – szerintük –  első lépése, ha tisztában vannak a fiatalok az élelmiszerek tulajdonságaival, összetevőivel, és visszatérünk az alapokhoz, legfőképpen a nemzeti tradíciókhoz, és a főzéshez.

A konyha tehát előtérbe került, ez egyre több filmben, a mozivásznon is tetten érhető. Nemrég láthattuk az Ízek, imák, szerelmek című filmet, amelyben (a már jó harmincas főhősnő mellett) gap year fiatalok fedezték fel Olaszország gasztronómiáját. Ugyancsak nagy siker volt az  Ízek és pofonok című film, amely ha nem is egyetemisták, de pályakezdő séfek karrierjéről szólt. No és persze ott volt a Lecsó, amely rajzfilm létére óriásit dobott a francia konyhának és magának a konyhavilágnak a megítélésén.

Igazán trendalkotó lett a Két nő, egy recept című film, ahol a fiatal főhősnő internetes napló (blog) írásba kezd csupán azért, hogy dokumentálja a híres amerikai szakács, Julia Child receptjeinek az elkészítési nehézségeit. Ennek a filmnek a kapcsán Amerikában és Nyugat-Európában az egyetemisták és fiatal pályakezdők körében kisebb gasztroblog-forradalom tört ki, és ugrásszerűen megnőtt a billentyűzetre bukó fakanálforgatók száma.

Ezek a blogok ma már kész virtuális könyvtárként működnek. Angliában például komoly szakmai figyelem övezi a nemrég még az oxfordi egyetemen tanuló Elly McCausland blogját, a Nutmegs seven-t. Vagy a Poires au Chocolat írásait, amelynek szerzője Emma, az – ugyancsak oxfordi – egyetemi évei után cukrászként folytatta pályáját. Aztán ott vannak a gyakorlatiasabb írások is. Az angol diákok egyik kedvence az Uni Cookbook, amely izgalmas, egészséges, olcsó és gyorsan elkészíthető receptek tárháza.Igen népszerű a Sara's student savings, amely tele van praktikus tanácsokkal csekély költségvetésből élő diákok számára.

Létezik már egy kifejezetten egyetemistáknak szóló internetes gasztro-tévé is. A Student Cooking TV – „olyan kedvencek elkészítését részletezi, mint a chili con carne, vagy a tonhallal töltött sült krumpli, emellett pedig azt is megmutatja, hogy például hogyan magozzunk ki egy csilit, vagy – a nemzetközi egyetemistákat is figyelembe véve – elmagyarázza az angol boltokban fellelhető konyhakész húsok természetét. (The Guardian)”

Szakácskönyv egyetemistáknak

uccf.org.uk

Idehaza pedig már hallottunk olyan, a Sorbonne-on végzett művészettörténész lányról, aki friss diplomájával a zsebében a Cordon Bleu Akadémiára iratkozott be, és most éppen itthon egy újpesti cukrászdában tölti – ingyenes – gyakornoki idejét; kulturális antropológus sörfőzést tanult ki az interneten, más közgazdasági végzettséggel mostanság egy pékműhelyben teljesedik ki (s nem állás híján), geológus hallgató pedig inkább gasztronómiai újságírással próbálkozott, majd szakácsiskolába iratkozott, végül önálló főzőtanfolyamot indított. A saját házunk táján sem ritka manapság, hogy a külföldi egyetemre készülő fiúnk bőröndjében ott lapul egy- két szakácskönyv és néhány csomag fűszer. S aztán pallérozott csemeténk WhatsAppon küldi haza a fotót, mit főzött egyelőre konyhatudatlan lakótársainak. A kajálás utáni „italkultúra-tudatos” kocsmázásról még nem küld képeket.