Pár hét leforgása alatt ugyanis több sörvacsora volt Budapesten, mint a megelőző húsz évben. Ráadásul a legtöbb helyen sikerült túllépni azon, hogy egyenlőségjelet húzzanak a sörvacsora és az „egy pizza hat korsó sörrel” közzé.

Próbálkozások persze már voltak korábban is, különösen így, a müncheni Oktoberfest környékén, de többnyire azok is kimerültek a perec, csülök és (sok) sör szentháromságában, vagy féloldalasra sikerültek azáltal, hogy egy tisztességes ételsor mellé kommersz lágersöröket próbáltak illeszteni. Márpedig az nagyjából úgy néz ki, mintha egy színvonalas vacsora mellé „Koccintós” vagy „Gazdaságos” borutánzatokat kínálnának.

El kell ismerni azonban azt is, hogy a sörvacsora egyáltalán nem könnyű műfaj. Leginkább pedig azért nem, mert nincsenek tapasztalataink, hagyományaink ezen a téren. Sem a vendéglátóknak, sem a vendégeknek. Az éttermi vendéglátás számára – nem csak Magyarországon – a sör csak egyfajta teher, valami, amit tartani kell azon deviáns vendégek számára, akik nem hisznek a bor-étel párosítások mindenekfelettiségében, vagy csak épp sörre vágynak. Ezért a legtöbb helyen másod, vagy még inkább harmadrendű kérdés, hogy milyen sört tartanak, így leginkább valami nagyipari lágerre esik a választásuk.

Vétek György

Sajnos, ezzel párhuzamosan még a sörkedvelők sincsenek felkészülve a sörgasztronómiára. A több évtizedes nagyüzemi sörbutítás eredményeként a sör számukra is inkább csak egy egysíkú, szomjoltó ital, nem pedig gasztronómiai élvezetek forrása. Ezért a sörbarátok többsége még mindig inkább mennyiségi oldalról közelíti meg a kérdést, és inkább szeretne kiadós ételeket enni korsó sörökkel, mint többféle fogást többféle sörrel. Egy fél csülökhöz szokott vendég számára igen viccesen néz ki egy nagy tányér, közepén néhány falattal. Addig, amíg nem evett végig nyolc hasonló méretű fogást, nyolc különböző sörrel, nehezen hiszi el, hogy ezzel is jól lehet lakni. Pedig igen.

Ugyanakkor látni kell azt is, hogy egy sokfogásos sörvacsora – de ugyanúgy egy borvacsora sem – „normális” dolog, valójában nem életszerű. De nem is kell annak lennie, a feladatuk csupán figyelemfelkeltés, felhívás a különféle ízharmóniák, illetve ellentétpárok megismerésére. Az ezekből levont tapasztalatokat kell(ene) átültetni a mindennapok vendéglátásába, vendéglátónak és vendégnek egyaránt megtanulni, hogy a sörnek igenis komoly helye és szerepe van a gasztronómiában.

Ennyi mellébeszélés után azonban jöjjön a lényeg. A sörvacsora-szezon egyik estjét, október 21-én a budai János étteremben tartották. A négyfogásos étel és sörsort az idei Goldenblog tízes befutójába jutott Sörbúvár egyik bloggere és az étterem séfje, Kelemen Gábor állította össze. A János étteremnek amúgy ez nem az első sörös próbálkozása volt, már az őszi Főzdefeszten is bemutatkoztak a Grabanc IPA-hoz komponált sörfalatkáikkal. A vacsora ezúttal bajor sörökre épült. Az első ezek közül a Riedenburger historisches Emmerbier, ami egy bio búzasörkülönlegesség. Különlegességét az adja, hogy készítéséhez egy ősi búzafajtát a tönkebúzát is használják. A tönkebúza manapság igen divatos a bio búza termelőinek körében.

A jellegzetes búzasörös jegyeket felmutató Emmerbier számomra kissé könnyed volt, nem ellenpontozta kellőképp a mellé kapott hideg kacsamáj-mignont hagymalekvárral, friss zöldségekkel, kacsatepertővel és pirított kaláccsal. Az intenzív ízű kacsamáj a hagymalekvárral és a kaláccsal viszont egészen kiemelkedően jó volt. Kísérő sörének talán jobb lett volna hozzá a következő, testesebb és fűszeresebb kolostori barna búzasör, a Scheyern Kloster-Weisse Dunkel. Amit a tésztában sült lazacfilé zöldfűszeres krémsajttal és sáfrányos kagylómártással nevű fogáshoz kaptunk. Lehet, hogy az első két sört fel kellett volna cserélni, mert a visszafogottabb halas fogáshoz jobban illett volna a lájtosabb búza? Nem volt ez rossz persze így sem, különösen, hogy a kagylómártásba is került egy kevés a sörből is. Összességében jól kidolgozott ízletes étel volt, csak talán kissé túlságosan is kiadós, mert kezdtem kételkedni abban, hogy megbirkózom a következő fogásokkal. Pedig érkezett a bárány Hufsteak krémes polentával, mediterrán zöldségekkel és sörös pecsenyelével, kíséretében pedig a Hacker-Pschorr Oktorberfest Märzen, az Oktoberfestre főzött testes, félbarna ünnepi sör.

A bárány készültségi foka ideális, a hús egyenletesen rózsaszín, puha, szaftos, jól ment hozzá a háromszög alapú hasábba formázott polenta és a pecsenyelé. A mellékelt mediterrán zöldségeket egy kicsit soknak tartottam, de ezzel valószínűleg csak én voltam így. Szerintem a menüsornak ebben a fogásában ölelkezett össze legharmonikusabban az étel és a sör. A komló virágos keserűsége szépen ellenpontozta a bárány intenzív ízeit. De hasonlóan jól muzsikáltak együtt a desszertként kapott morzsás szilvatorta mézes Mascarpone krémmel és a weltenburgi apátság Asam Bock nevű barna duplabak söre is. A szilva pompásan harmonizált az Asam Bock édeskésen telt, karamelles, enyhén pörkölt ízeivel.

Vétek György

Összességében egy nagyon kellemes sörvacsorában volt részem, ami kritikával illethetem a dolgot talán csak az, hogy valamelyest lehettek volna az adagok kisebbek, mert az önmagában is fajsúlyos fogásokból álló ételsor majdnem kifogott rajtam, de amint láttam, volt, akinél a majdnem szócskát el is lehetett hagyni, és bizony csomagoltatni kellett ami a tányéron maradt. A sörök persze elfogytak az utolsó cseppig.