szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több mint hétezer pályázat érkezett keddig a Tiszta Haszon Program keretében - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő.

Azoknak, akik a program keretében már az első sorsoláson részt akarnak venni, január 31-én éjfélig kell elküldeniük a legalább nettó 1000 forint értékű, lakossági szolgáltatásról kiállított januári számlájuk sorszámát és a kibocsátó, azaz a számlaadó adószámát.
   
Az első sorsolás február 2-án lesz, közjegyző jelenlétében - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő, aki elismételte, hogy a tíz nyertest fejenként nettó egy millió forinttal lesz gazdagabb, őket a beküldéskor megadott telefonszámon értesítik.
   
Minden 14 évnél idősebb állampolgár pályázhat, például a vízvezeték-szerelő, az autószervíz, a fodrász vagy taxi számlájával, közüzemi számlák nem vesznek részt a programban. A nettó egymilliós díjért tehát a számla sorszámával és a kibocsátó adószámával lehet pályázni, ezeket kell elküldeni sms-ben a 06-70/ 70 70 007-es telefonszámra, vagy beküldeni az interneten található űrlap kitöltésével.
   
Az igénybe vett szolgáltatás számláját nem kell elküldeni a pályázathoz, azt a pályázónak meg kell őriznie, a nyertes a számla bemutatása ellenében kaphatja meg az 1 millió forintos nyereményt.
   
A kormány azért bízta meg a Szerencsejáték Zrt.-t a program kidolgozásával és lebonyolításával, hogy ezzel a "szemléletformáló" eszközzel is ösztönözzék a lakosságot a számlakérésre.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Vélemény

Mózer András: küldje be a számlát, egymilliót nyerhet!

Hiába ígért a miniszterelnök „brutális” intézkedéseket a feketegazdaság ellen, csak a brutális pótcselekvés jeleit látni: számlatombola helyettesíti az összehangolt politikát. Az antikorrupciós testületből pedig kivonultak a civilek. A tombola első sorsolása amúgy február másodikán lesz.

MTI Itthon

Jövő év elején indul a számlatombola

Jövő év elejétől vehetnek részt sorsoláson azok, akik számlával igazolják bizonyos szolgáltatások igénybevételét - olvasható a Népszabadság hétfői számában.