Ezt az amerikai kormánynak egy olyan tagja mondta kedden, aki nem bízik abban, hogy Iránt tárgyalásos úton le lehet beszélni atomfegyver gyártásáról. Irán az utóbbi hetekben egyre makacsabbul hárítja el a nemzetközi közösségnek azt a követelését, hogy adja fel állítólagos atomfegyverprogramját, és tegye átláthatóbbá békés célú atomprogramját. Az Egyesült Államok szerint egyre valószínűbb, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankciókkal fenyegeti meg Teheránt.
John Bolton, a külügyminisztérium államtitkára egy keddi washingtoni konferencián számolt be arról, hogy Irán képviselői a Németország, Franciaország és Nagy-Britannia képviselőivel júliusban tartott megbeszélésükön közölték: egy éven belül atomfegyvert tudnak előállítani, ami jóval rövidebb idő a nyugatiak eddigi becslésénél.
Az európaiak minden Iránnal kapcsolatos értesülést megosztanak az Egyesült Államokkal, és ígéretet tettek arra Washingtonnak, hogy nem fognak meghajolni az iráni zsarolás előtt - mondta Bolton. Hozzátette: egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy a Biztonsági Tanács hamarosan, valószínűleg szeptemberben napirendre veszi az ügyet, és esetleg büntetőintézkedéseket hoz Irán ellen, de "a BT még soha nem félt ennyire". Adam Ereli, a külügyminisztérium egyik szóvivője közölte, hogy lassan egyezség születik arról, hogy a nemzetközi közösség a BT-hez fordul. (MTI)