Kézcsere a mesterért

Hariprasad Chaurasia fuvolaestje
Indiai klasszikus koncert
Trafó, 2006. április 29.

Hariprasad Chaurasia Maradéktalan India-élmény © Zafír Dániel

A koncert szervezője, az Indiát járt szitár-növendék, Tóth Szabolcs szerint Hariprasad akkor lett balkezes zenész, amikor mestere, Annapurna Dévi nem akarta tanítani, mondván, előző tanára rossz leckéi túlzottan berögzültek az ujjaiba. Erre az elkötelezett növendék jobbkezesről balkezes tartásra váltott, hogy elölről kezdhesse a tanulást. Ilyen hősies gesztusok gyakran jellemzik azt az országot, ahol a mester kedvéért hozott, olykor visszavonhatatlan áldozatoknak mitológiai hagyományai vannak. Persze a fanatikus elszántság kialakulhat a hagyomány elleni lázadásból is: a fiatal Hariprasad apja szándéka ellen szegülve kezdett zenélni, aki inkább saját tradicionális birkózói tapasztalatainak továbbvivőjét szerette volna fiában látni. Ehhez képest Hariprasad Chaurasia már a hatvanas években bemutatkozott a nyugati világban, a többi között a londoni Royal Albert Hallban, és Ravi Shankar mellett ő is kivívta magának Yehudi Menuhin megkülönböztetett tiszteletét és barátságát. A klasszikus hagyomány mellett nagyon sok kísérleti zene aktív részese is volt – 1998-ban elfogadta John McLaughlin meghívását, és részt vett a Remember Shakti zenekarban. Játszott és lemezt is készített a távoli Indonézia zenészeivel, a Jáva nyugati részén található szundai gamelánütősökkel, akik bátran alkalmazzák országuk zenei kincsét akár a nyugati jazzben is.

A bambuszfuvola, a bánszuri kettős életet él India kultúrájában. Míg Krisna hangszereként emberemlékezet óta népszerű, a klasszikus zene udvari kultúrája sokáig száműzte a népi hangszerek közé, és csak a múlt század elején nyerte vissza régi státuszát. A klasszikus zenében most is tartó másodvirágzása alapján, paradox módon, viszonylag fiatalnak számít. Nem ez az egyetlen hangszer Indiában, amelyet a népzenéből emelt ki valamelyik tehetséges udvari zenész egy-két évszázaddal ezelőtt.

Két rágaelőadás és egy népdal képezte a Trafó-beli koncert műsorát. Azon kevesek számára, akik többször látták és hallották Chaurasia játékát, valójában nem hozott sok újat ez a koncert, amely egy népszerű hangszeres iskola ismert és kedvelt stílusának eszközkészletét idézte, tökéletesen szép intonációval és formanyelvvel tolmácsolva. A többség számára azonban minden hangjában különleges volt ez a hangverseny.

Chaurasia a rágák hagyományosan bevezető, ritmus nélküli, tisztán dallamra épülő Alap-tételét lebilincselő esztétikával bontotta ki. Fuvolája sallangmentes, tiszta hangú; az indiai zenében obligát glissandói pedig hitelesen imitálják az ének jellegzetes hajlításait.

A művész koncertjének két kísérője közül Julia Ohrmann is bánszurin játszott – a művészt kedvenc tanítványa kíséri útján és koncertjein egyaránt. Érthető módon a szerepe a háttérből olykor kiszóló, kommentáló, illusztráló kísérő szintjén maradt. A Jhor tétel egyszerű, négynegyedes metruma után a dallamot a ritmussal együtt, annak teljességében kibontó Ghat tételben megszólalt a koncert ütőhangszeres közreműködője is. Prabhu Eduard Párizsban élő tablaművész korrekt kísérete a régi hagyomány tisztelőjéről árulkodik. A fiatal művész halk és olykor a legegyszerűbb alapokat adó játéka maximális teret hagyott a dallamnak, idézve a régi mesterek alázatos, aszketikus stílusát. Az ütőhangszeres túlburjánzó virtuozitása ismeretlen volt a régi udvari zenében; alighanem a modern koncertszínpadokon nevelkedett, világhírű tablások fejlesztették a hangszer játékát olykor szinte hihetetlen magasságokba. Ám Eduard megpróbálja a régit ötvözni az újjal. A szikár, egyszerű, iskolás kísérőből vakmerő hős vált hangszeres szólói alkalmával, aki képes mindarra az összetett ritmikai gondolkodásra, arra a szédületes kézügyességre, amelyet a mai közönség elvár egy indiai ütőhangszerestől.

A koncert szinte maradéktalan indiai élményt szerzett közönségének: mindazt a komolyságot, meditatív kontemplációt, bájt és légies könnyedséget, amely az indiai előadó-művészetnek egyszerre sajátja.

H. Magyar Kornél
Gramofon Zenekritikai Műhely