Gondolatok a régiektől

Utolsó frissítés:

Születésnap, évforduló vagy más jeles alkalom ezúttal nem indokolta, hogy Dresch Mihály mérföldkő jelentőségű koncertet adjon olyan muzsikustársaival, akikkel az elmúlt két évtizedben együtt játszott. A MU Színházban rendezett „Élő nád koncert” ennek ellenére remélhetőleg úgy kerül be a Dresch-életrajzba, mint vissza-visszatérő esemény. A Gramofon Zenekritikai Műhely recenzense ott járt.

Dresch Mihály és barátainak koncertje
Szeptember 10., MU Színház

Dresch Mihály a MU Színházban.
Összefoglalta az eddigieket
© Bércesi Barbara
A MU Színházban a 2006-os, második Újbuda Jazzfesztivál megkoronázására gyűltek össze Dresch Mihály és barátai. Ahogy a nézőtéri megnyilvánulásokból, reakciókból kiderült, barátai a rivalda mindkét oldalán szép számmal akadnak – valódiak és virtuálisak. Aki személyesen nem ismeri Misit, az is valahol barátjának érezheti, hiszen ő mindig őszintén, a szíve mélyéről fúj: ahogy egy baráttal beszél az ember. Különleges volt ez a koncert már az első pillanattól kezdve, hiszen maga a főszereplő – aki, mint tudható, nem a szavak embere – mutatta be a színpadra lépő formációk tagjait, rövid történeteket fűzve megismerkedésük körülményeihez, egy-egy személyes élmény, motívum felvillantásával.

Még egykori muzsikusi szakításairól is nyíltan szólt. A legkorábbi szakítása Grencsó Istvánnal történt, akivel most, tizenvalahány év után először muzsikált újra együtt. Bizony volt valami torokszorító abban, ahogy a két fúvóshangszer, Benkő Róbert bőgője és Geröly Tamás dobjai, csengettyűi ismét megszólaltak. A gyönyörű, balladisztikus bevezető után szinte ugyanazzal az elsöprő erővel perdítették egy menyegző színhelyére a hallgatót, mint régen. Aki nem hallja Dresch mai zenéjében azt a szabadságfokot, szenvedélyt, szárnyalást, amelyet a nyolcvanas-kilencvenes években hallani vélt, az most megbizonyosodhatott felőle, hogy ő lényegében mit sem változott. Grencsó játéka is éppoly megrendítő és lehengerlő, mint közös kvartettjük létezésekor - meg ma is, amikor az iróniát és az idézőjeles viszonyulást félreteszi. A Jókívánság című darabbal, egy puha sziklagörgeteg-szerű bőgőszólóval, szépséges szaxofonszólókkal és egy lebegő csengettyűhanggal búcsúztak a régi Dresch Quartet tagjai.

Csík János hegedűs, Kunos Tamás brácsás és Bartók József bőgős ezután kárpát-medencei népzenét szólaltatott meg a szopránszaxofonon és furulyán játszó Dresch-sel, aki mielőtt színpadra invitálta volna őket, önnön népzenészi kvalitásainak hiányosságát igyekezett bizonygatni. Ha erről nem is sikerült a hallgatóságot meggyőznie, tény, hogy kollégái könnyed, ízes játéka egészen elvarázsolt bennünket. Borzongató volt az egykor a Dresch-Grencsó-Benkő hármas előadásában lemezre vett doinát most a három kiváló vonós kíséretével, szinte transzba ejtő módon hallani. Nem volt jellemző Dresch zenekaraira a dob nélküli felállás, a következő alkalmi kvartett mégis „csak” Balogh Kálmán cimbalmosból, Kovács Ferenc hegedűs-trombitásból és Szandai Mátyás bőgősből állt, akik valamivel meditatívabb hangulatot festettek, mint egy dobbal kiegészült formáció. A büfébe való elvonulás előtt még egy időre ábrándozásra késztették a közönséget: mi lenne, ha ez is egy létező zenekar volna.

A szünet után elérkeztünk a jelenhez: a hangszerén a szó legteljesebb értelmében játszó Lukács Miklós ült a cimbalomhoz, Szandai Mátyás ismét kézbe vette kistestű, de annál teltebb hangú bőgőjét, az ős-Dresch Quartet tagnak, Baló Istvánnak pedig izzott a kezében a verő (bár játéka halkult az utóbbi években, a benne lévő jófajta feszültség továbbra is tüzeli a zenét). Hosszúra nyúlt az este, a jelenkori Dresch Quartet koncertje önmagában is teljes értékű volt, hiszen elhangzott az Élő nád című lemez több darabja és egy – gyanítom – új szerzemény is: mindez együtt jelentős lelki és szellemi útravalót adott az éjfélig kitartó közönségnek.

Bércesi Barbara
Gramofon Zenekritikai Műhely