Orbán játszmája: dupla vagy semmi

Osztrák hadvezetés, 1914. Az ultimátum nem jött be.

Ultimátum: félelmetes és rossz emlé-keket idéző szó, különö-sen Közép-Európában. „Határidőhöz kötött, eré-
lyes hangú diplomáciai jegyzék, mint valamilyen követelés teljesítésére alkalmazott utolsó felszó-lítás; a benne foglalt feltételek nem teljesítése súlyos következményekkel (pl. háborúval) járhat.” Ez az első, szorosabb jelentése az értelmező szótár szerint, amely azért megad egy tágabb értelmezést is: „Fenyegetéssel kísért utolsó felszólítás, figyelmeztetés”.

Kérdés, Orbán Viktor miként értelmezi saját ultimátumát, amelyet az MSZP vezetéséhez intézett. Eszerint hetvenkét órán belül le kell mondatniuk Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, különben a Fidesz tömegtüntetést rendez a Kossuth-téren, amelyet, ha Gyurcsány hivatalban marad, továbbiak fognak követni. A megjósolható eredményt hozó bizalmi szavazást az ellenzék eleve elutasítja. Arra hivatkozik, hogy ha 2004. augusztus végén parlamenten kívüli eszközökkel, mégis legitim módon el lehetett távolítani a hatalomból a regnáló Medgyessy Pétert, miért ne tehetné meg ugyanezt az MSZP a mostani miniszterelnökkel?

Számos érvet említenek, hogy miért kell a pártnak - Gyurcsány őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése, a tüntetések és az önkormányzati választásokon aratott nagyarányú (bár nem teljes) győzelme, és köztársasági elnök megszólalása után - fokozni a nyomást a kormánykoalícióra. Ugyanakkor ahhoz sem fér kétség, hogy ezzel az ultimátummal a nagy ellenzéki párt a szigorúan vett politikai legitimitás mezsgyéjén jár, ahonnan elég egy lépés, és az árokba bukhat, magával rántva az egész országot.

A 2002-ben csekély többséggel hatalomra jutott koalíciót megrázta, amikor kiderült Medgyessy titkosszolgálati múltja. Amikor - a Kádár-rendszer bevált receptjét követve – Megyó kormánya féktelen osztogatásba kezdett, több pénzt az embereknek jelszóval - pozíciója átmenetileg megerősödött. Az EU-választásokat azonban a koalíció elvesztette, nem sokkal ezután sor került puccsszerű leváltására. Ez csak „neccesen” fért a politikai rendszer keretei közé. Nem volt ugyanis sem bizalmi szavazás, a Medgyessy által javasolt konstruktív bizalmatlansági indítványt sem nyujtották be: Megyó egész egyszerűen elszállt, mint a győzelmi zászló. Ezzel a palotaforradalommal, amelynek törvényességét a leváltott miniszterelnök maga vonta kétségbe a nyilvánosság előtt, az MSZP – ha tetszik, ha nem - precedenst teremtett. Ennek megismétlését várná az ellenzék a szocialistáktól, a Gyurcsány Ferenc beismerte hazudozás és csalás, továbbá az újabb választási vereség után.

De precedensekre csak a bíróság előtt lehet meggyőzően hivatkozni, amely a döntést jogilag magalapozza, és felelősségét magára vállalja. A mindennapi életben meglehetősen problematikus és kockázatos. Ugyanis mindig számolni kell a szubjektív érzésekkel, a megsértett önérzettel, a dacreakcióval.

Nem tudni, hogy az őszödi beszédével „in flagranti” ért Gyurcsány mikor mond le. Valószínűsíthető, hogy nem tölti ki a parlamenti ciklust, ugyanakkor nehezen képzelhető el, hogy az MSZP vezetősége most, a pénteki, vagy az azt követő tüntetések hatására meghátrálna, és lapátra tenné saját megváltóját. Ráadásul távozásával nem oldódnának meg a magyar gazdaság gondjai, hiszen teljesíteni kell a Brüsszel diktálta konvergencia-programot, annak összes megszorító intézkedésével együtt. Ehhez azonban olyan kormányra lenne szükség, amelyet az ellenzék is támogat, legalábbis nem lép fel ellene aktívan. A rendkívüli választásokat is el kellene kerülni, időt hagyva az egyensúly helyreállítására, illetve a reformok érvényesítésére.

Orbán Viktor ultimátumával mindent kockára tett, ugyanúgy, mint Ferenc József 1914 júliusában, amikor hadat üzent Szerbiának. Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök erre reagált, amikor nyíltan kimondta: a Szerbia elleni háború megnyerésének hat évvel korábban még voltak komoly esélyei, két éve még mindig sanszos volt, de a hadüzenet időpontjában ez már dupla vagy semmi; va banque fogadás lett. Kimenetelét ismerjük.