Tetszett a cikk?

A gyárban átállnak a hét műszakos munkarendre, de még így is el kell küldeniük száztíz embert - írja a Szabolcs Online.

Takács Gábor, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatójának tájékoztatása szerint a leépítésre a megrendelések visszaesése miatt volt szükség. Mint elmondta, a csoport összes üzletágát súlyosan érinti a válság, ezért döntöttek úgy, hogy a nyíregyházi hűtőszekrénygyárban csökkentik a műszakok számát. A hét műszakra való átállás következtében száztíz embert fognak eküldeni az elkövetkező napokban és várhatóan a szerződéses munkaviszonyban álló dolgozókkal kötött megállapodásokat is teljesítménytől függően felül fogják vizsgálni.

A világ második számú háztartásigép-gyártója, a svéd Electrolux tavaly év végén már jelezte, hogy világszerte háromezer dolgozóját fogja elküldeni, mivel a kereslet csökkenése miatt nem teljesülnek a cég előrejelzései.


Karrier

Elbocsátás a BorsodChemnél: 550 dolgozó mehet

Elbocsátja 550 dolgozóját a BorsodChem Zrt., a társaság a tervet kedden közölte a dolgozókkal, az önkormányzattal és a munkaügyi központtal, Kazincbarcika szocialista polgármestere pedig levélben fordult a miniszterelnökhöz és a kormányhoz támogatásért.

Ez történt: Bevezették, hogy bankkártya nélkül is lehessen készpénzt felvenni, itt vannak a magyarok számai

Ez történt: Bevezették, hogy bankkártya nélkül is lehessen készpénzt felvenni, itt vannak a magyarok számai

Egy véletlen felfedezés, ami új fejezetet nyitott a rákgyógyításban

Egy véletlen felfedezés, ami új fejezetet nyitott a rákgyógyításban

Lando Norris nyerte a Monacói Nagydíjat

Lando Norris nyerte a Monacói Nagydíjat

„Tiszta Harcosok Klubja” – szakadó esőben ünnepelte saját jövőjét a Carson Coma

„Tiszta Harcosok Klubja” – szakadó esőben ünnepelte saját jövőjét a Carson Coma