"Nagyon szeretem az Egyesült Államokat, és nem is érzem jól magam, amiért én az USA-t pénzért perelem" - mondta a múlt hét végén a HVG-nek az 1957 óta Amerikában élő Tibor Irén. A 82 éves miami asszony ugyanis az egyik felperes abban a perben, amelyet magyar holokauszttúlélők 2001 májusában indítottak az Amerikai Egyesült Államok ellen, s amelyben múlt pénteken peren kívüli egyezség született. A valamennyi - az elhaltak örököseit is beszámítva becslések szerint 40-60 ezer - károsult nevében fellépő felperesek azzal vádolták az amerikai hatóságokat, hogy az alkotmány 5. módosítását megsértve, kárpótlás nélkül megfosztották őket tulajdonuktól, amikor az úgynevezett aranyvonat (lásd Zsákmánylista című írásunkat a 36. oldalon) kincseit nem szolgáltatták vissza nekik, és ezért fejenként 10 ezer dollár kárpótlást kértek.
Az amerikai hatóságok több mint fél évszázadon keresztül elutasították zsidó szervezetek újra és újra felvetett jóvátételi igényét, állítva, hogy a hadsereg annak idején jogszerűen járt el. 1999-ben azután Bill Clinton elnök kinevezett egy bizottságot, amely levéltári kutatások alapján készült jelentésében dokumentumokkal bizonyította, az amerikai tisztek az első pillanattól fogva tudhatták, hogy magyar zsidóktól elkobzott vagyontárgyak voltak az általuk lefoglalt vonaton, tehát nem állja meg a helyét az "azonosíthatatlanság" érve. Előkerültek olyan iratok is, amelyek tételesen felsorolták, mennyi ezüstöt, porcelánt "vételeztek" maguknak amerikai tábornokok a szabálytalanul nem leltározott kincsből. S a washingtoni külügyminisztériumi feljegyzésekből kiderült, a politikai vezetés tudatosan juttatta a károsultak helyett az ENSZ-nek a vagyont, hogy ezzel is "enyhítse a háború utáni újjáépítésben az amerikai adófizetőkre háruló terheket".
A beismerés azért nem ment könnyen, a jelentés történészek által írt eredeti változatát a hadsereg vezetése nem fogadta el, noha képviselője részt vett a bizottság munkájában. A hadsereg "jórészt megfogalmazásbeli változtatásokat kért" - idézte fel a vitát a HVG-nek Jonathan Petropoulos, a kaliforniai Cleremont McKenna Egyetem történelemprofesszora, a jelentés egyik készítője -, például a "kisajátít szót az igénybe vesz kifejezésre cserélték, ami azt sugallja, hogy a dolgot használat után visszaszolgáltatták".
A jelentés így is szárnyakat adott néhány ügyvédi irodának, amelyek nyomban elkezdtek kutatni az áldozatok-túlélők után. "A férjem olvasott erről egy cikket a Miami Heraldban, én meg fölhívtam az ott megadott ügyvédet. Kérdezte, tudom-e bizonyítani, hogy mit vettek el tőlem, mondtam neki, ez olyan, mint amikor valakitől egy kárpótlási ügyben azt kérték, küldje be a rokona auschwitzi halotti bizonyítványát." A 37 megnevezett felperes között mindazonáltal több olyan is akad, aki a korabeli magyar bürokrácia által kiállított listával igazolta a konfiskálást, és néhányuk fel is ismert családi értékeket az ügyvédek által eléjük tárt aranyvonat-katalógusból.
Mindez azonban nem hatotta meg a perben az USA-t képviselő igazságügyi minisztériumi jogászokat, akik már 2001 őszén a kereset elutasítását kérték Patricia Seitz dél-floridai szövetségi bírótól, de ő ezt egy évvel később megtagadta. 2003 novemberében képviselők egy csoportja kongresszusi meghallgatást kezdeményezett, amiért az igazságügyi minisztérium - a bíró megfogalmazásában - "szándékosan lassítja" az ügyet. Tavaly május 24-én pedig 17 szenátor levélben tiltakozott John Ashcroft akkori igazságügy-miniszternél az ellen, hogy az USA képviselői a perben "személyes tanúvallomások kikényszerítésével próbálják megfélemlíteni az idős túlélőket".
A minisztérium végül beadta a derekát: elfogadta egy közvetítő kinevezését, s a többszöri halasztás után nyolc hónap alatt kialkudott, peren kívül egyezségben 25,5 millió dollár megfizetését ígérte a megállapodás 2005. október 3-ára kitűzött véglegesítését követő harminc napon belül. Ez ugyan csak 28-56 százaléka annak az értéknek, amelyet az aranyvonat megtestesített, amikor az amerikai hadsereg hatvan évvel ezelőtt lefoglalta, de az ügyvédek szerint ahhoz képest nem rossz, hogy "reális esély" volt a per totális elvesztésére a nemzetközi szerződésekre és az elévülésre hatékonyan hivatkozó kormányjogászokkal szemben. Jonathan Cuneo, a felperesek egyik ügyvédje a HVG kérdésére úgy vélte, a megállapodás tisztességes jogi alku, "politikai megfontolásból kötött egyezségre ugyanis a kormány nem költheti az adófizetők pénzét". Nem kerül viszont semmibe, hogy az Egyesült Államok vállalta, az egyezséget véglegesítő bírói döntést követő tíz napon belül "beismerő nyilatkozatot tesz az aranyvonattal kapcsolatos eseményekről", amit egyébként kiegészít a jóvátételből lekanyarított, kizárólag aranyvonat-kutatásra felhasználható félmillió dollár.
Az erkölcsi győzelem azonban a jelek szerint aligha kárpótolja a túlélőket azért, hogy a per kezdetétől remélt kárpótlási pénz kipostázása ezúttal elmarad. Az egyezség szerint ugyanis a túlélők csoportosan kapnak jóvátételt, amit kijelölt zsidó szervezetek fognak majd az ő egészségügyi, szociális intézményeikre fordítani.
"Nem erről volt szó, a hazai túlélők kifejezetten azt kérték, ők személyesen és ne valamiféle szervezetek kapják a pénzt" - mondta keserűen a HVG-nek Sessler György, a magyar holokauszttúlélők szervezetének elnöke, akinek az aláírásával ellátott levél egyébként már azt megelőzően üdvözölte az egyezséget, hogy ő a HVG tudósítójától értesült volna annak részleteiről. "Amikor szükségük van ránk, jelentkeznek, aztán ránk se hederítenek. Övék a dicsőség, miénk a szégyen" - mondta Sessler, utalva a nyugati zsidó szervezetek dominanciájára, illetve szegény öreg magyarországi zsidók szempontjainak mellőzésére a kárpótlási tárgyalásokon. Ami szerinte megmutatkozik a mostani egyezség előre meghatározott elosztási arányaiban is: Izraelnek jut az - ügyvédi költségek levonása után - elosztásra kerülő 21 millió dollár 42,5 százaléka, Magyarországra 22,7, az USA-ba 20,1, Kanadába 6,1, Ausztráliába 2,5, a világ többi részébe pedig 6,1 százalék. Sessler úgy véli, a túlélők és örököseik valódi arányai alapján a Magyarországon élő jogosultakat legalább az összeg 40 százaléka illetné meg.
"Ha az amerikai kormány úgy gondolja, nem jár nekünk személyesen a pénz, rendben, adják a rászorulóknak" - mondta ugyanakkor Tibor Irén, aki korábban maga is úgy nyilatkozott a HVG-nek, hogy néhány ezer dollárra számít. Pedig neki nem is kell lemondania a készpénzről, a megállapodás szerint ugyanis a 37 megnevezett - zömmel az USA-ban és Kanadában élő - felperes fejenként 5 ezer dolláros "jutalmat" kérhet a bíróságtól a jóvátételi összegből erre a célra elkülönített 150 ezer dollárból.
RÉTI PÁL / WASHINGTON