"Magyarországtól többet várunk" - idézte Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkárt a Népszabadság, amikor a szervezet arra kérte Magyarországot, vegyen részt a szövetség afganisztáni tartományi újjáépítési programjában (angol rövidítéssel PRT-ben), amelynek lényege, hogy a zömmel katonákból álló misszió két évig önállóan felügyeli egy afgán tartomány biztonságát, és szervezi-végzi az ottani újjáépítési feladatokat.
A sürgetés nem késztette fejveszett kapkodásra a magyar kormányzati illetékeseket. A fenti kijelentés ugyanis még tavaly nyáron hangzott el, és majdnem pontosan egy évre rá, 2006. június végén született kormányhatározat a magyar újjáépítési csoport felállításáról. Maga a tény mindenesetre jól látható jele annak a kis túlzással "pénz helyett embert" logikát követő katonadiplomáciai offenzívának, amelynek során Magyarország a világ válsággócaiban szolgáló egységek létszámának növelésével (Szekeres Imre honvédelmi miniszter bejelentése szerint az egy időben külföldre vezényelhetők számának ezer főre duzzasztásával) igyekszik megbízható NATO-szövetségesnek bizonyulni. Szekeres Imre a létszámemelésről júliusban tájékoztatta a NATO-főtitkárt. Mellesleg arról is, hogy az ország nem tudja növelni katonai kiadásait, holott a szövetség és Magyarország közti feszültségek pénzügyi gyökerűek. Az ország ugyanis az 1999-es NATO-csatlakozáskor azt vállalta, hogy a GDP 2 százalékát fordítja védelemre, ez az arány azonban azóta rendre csupán 1,2-1,3 százalék volt.
Az afgán misszió "hazánk jól felfogott nemzeti és szövetségesi érdeke" - magyarázta a döntést július közepén Havril András vezérezredes, vezérkari főnök egy, a várható feladatokról és az előkészületekről szóló Népszava-interjúban. A misszió veszélyességéről ugyanakkor nem ejtett szót, pedig a főkatona ekkor már alighanem értesült arról a csak jóval később nyilvánosságra került incidensről, melynek során kézi rakétavetővel lőttek rá az Afganisztánban tartózkodó magyar terepfelmérőket szállító holland menetre.
A szervezési bizonytalanságok ellenére a Magyar Honvédség egy hónappal a döntés után, a múlt heti táborfalvi zárógyakorlattal jelezte: a maga részéről készen áll arra, hogy 180 katonája október elsejétől két évre átvegye Hollandiától Afganisztán 21 ezer négyzetkilométeres, 780 ezer lakosú Baghlan tartományában a rendfenntartás és újjáépítés irányítását.
A vegyes népességű - üzbégek, tádzsikok, pastuk - által lakott Baghlan az ország viszonylag békés, északi részén található, ahol nincs érzékelhető tálib befolyás - állítják az ország ismerői. A már-már polgárias béke persze ottani viszonyok szerint értendő. Az elmúlt években azért itt is elő-előfordult néhány, a helyi hadurak közötti csetepaté, melynek során esetenként harckocsikkal vonultak egymás ellen. A köves, hegyes vidék egyes részei - különösen télen, hóban - helyenként terepjáróval is járhatatlanok, nagy a szegénység, és szinte általános a munkanélküliség, napi néhány dolláros fizetés pedig már biztos egzisztenciának számít.
A különleges viszonyokra a magyar katonák a jelek szerint nem készülnek különleges felszereléssel. Az afganisztáni különítmény felállítására a kormány az év végéig 1,8 milliárd forintot szán: ennyibe kerülne a kitelepülés, a hollandoktól örökölt tábor szükséges átalakítása, továbbá a pluszfelszerelések beszerzése. Utóbbi - mint azt a Honvédelmi Minisztériumtól (HM) megtudtuk - körülbelül 400 millió forint, a többit (kézifegyverek, védőfelszerelések és ruházat) a honvédség saját készlete fedezi. Mindezeken felül szó van felderítő robotrepülőgépek Afganisztánba telepítéséről. A honvédség mindazonáltal nem tervezi, hogy nehézfegyverzetet, esetleg helikoptereket szállítson a térségbe. A magyar csoport katonailag egyébként is az Afganisztánban állomásozó NATO-erők része, vagyis esetleges támadás esetén kijár nekik a szövetségi légierő vagy a harckocsik támogatása.
Hogy a terület nemcsak zord, de veszélyes is, az a kiutazó katonák külszolgálatos pluszilletményéből is kiderül. A szabályok szerint a katonák kinti szolgálatuk idejére - az itthoni fizetésükön, pótlékukon túl - rendfokozattól és beosztástól függően úgynevezett alap-devizaellátmányt kapnak, ami például egy beosztott századosnál havi 1700, egy őrmesternél 1050 USA-dollár, szolgáljanak bármely országban, bármely alakulatnál. Ehhez járulhat még a szintén dollárban folyósított, az állomáshelytől függő mértékű veszélyességi pótlék. Ilyet például a ciprusi békefenntartók egyáltalán nem kapnak, míg a koszovói Kfor-alakulatnál 200-400 dollár jár havonta - az Afganisztánba készülőknél ez az összeg megközelíti az 1500 dollárt (egy dollár ma 210 forint).
Az újjáépítési csoportok ugyanakkor, bár az általános gyakorlat szerint túlnyomórészt katonákból állnak, közös katonai-civil intézmények - hangsúlyozza a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának nemrég készült elemzése. A dokumentum leszögezi: a PRT-knek nincs egységes szabványuk vagy mércéjük, a résztvevők találékonysága, anyagi lehetőségei és a helyi adottságok határozzák meg a segítségnyújtás formáját. E viszonylagos szabadság még a katonai jellegű tevékenységre is igaz. A csoportok feladata, hogy segítsék az afgán kormány befolyásának növelését, legyen szó akár hírszerzési információk átadásáról, a helyi csoportok vitáiban való közvetítésről, rendfenntartói feladatok ellátásáról vagy rendőrképzésről. Elvileg segíteniük kell úgymond a kábítószer-kereskedelem felszámolására tett lépéseket is, ám a helyiekkel való jó viszony fenntartása érdekében tilos ültetvényeket, feldolgozóüzemeket megsemmisíteniük, vagy fegyverrel fellépniük a drogkereskedők ellen.
A csoportok szervezeti felépítése - mint a kutatók rámutatnak - három típusba sorolható. Az amerikai modell szerint az újjáépítés a hadsereg égisze alatt, civil kormányzati szakértő-tanácsadók, kapcsolattartók bevonásával folyik. A britek már a kezdetektől nemzetközi csapattal érkeztek Afganisztánba, és széles működési szabadságot adtak a civil szervezeteknek. A németek úgy építették fel a szintén többnemzetiségű csoportot, hogy a katonai vezető mellé civil diplomatát rendeltek, és erősen "rátelepedtek" az ott működő nem kormányzati szervezetekre. E felosztás szerint baghlani elődeink, a hollandok az amerikai felépítést követik, szakértőik viszont úgy látják, Magyarország számára inkább a brit példa lenne a követendő.
Miközben a magyar katonák szinte indulásra készek, a civil vonal még a szervezeti döntésekig sem jutott el, nemhogy a feladatok feltérképezéséig. Egyelőre nincs döntés arról a külügyminisztériumi elképzelésről, hogy a magyar katonai parancsnok mellé egy civil tanácsadó kerüljön, illetve hogy újra megnyissák az évekkel ezelőtt bezárt kabuli külképviseletet. A távolabbi, 2007 tavasza utáni tervek között szerepel a magyar misszió nemzetközivé tétele, vagyis az, hogy néhány, feltehetőleg szomszédos országbeli katona csatlakozzon a magyarokhoz.
Nem tudni, hogy a magyar küldetésben milyen szerepet kapnak a civil szervezetek, köztük a nagy helyismerettel rendelkező és 2002 óta Észak-Afganisztánban tevékenykedő Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, amely mostanáig 520 millió forintot költött el ott - ebből 85 milliót a Külügyminisztérium megbízásából. A gyorssegélyek mellett pedig orvosi rendelőket és összesen tíz iskolát is épített vagy újított fel. Szervezetüket egyébként - mint azt Lehel László, a segélyszervezet igazgatója a HVG-nek elmondta - bevonták a nemrég zajlott egyeztetésbe, s elvben nem zárkóztak el attól, hogy Baghlanban irodát nyissanak. Attól azonban igen, hogy bármilyen módon katonai felügyelet vagy fennhatóság alatt tevékenykedjenek. Hiszen - mint Lehel László hozzátette - a civil szervezetek terepmunkájának alapfeltétele a szabad mozgás és az emberek közötti bizalom, amit veszélyeztet az egyenruha jelenléte.
Csak a helyszíni igényfelmérés után, a szakértői becslések szerint legkorábban a télen lehet majd megmondani azt, hogy a magyar misszió tagjai pontosan milyen projektet, hogyan fognak indítani. Így egyelőre meglehetősen megfoghatatlan az a gyakran hangoztatott elképzelés, miszerint Magyarország civil közigazgatási szakembereket küld a térségbe, vagy, amint az szintén gyakran fölmerül, részt vállal az afgán rendőrök képzésében. Ez utóbbiról az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban elmondták, egyelőre nincs döntés az ügyben. Ma még csak annyi tűnik biztosnak, hogy néhány, a hollandok által elkezdett beruházás - ők egyebek mellett sajtüzemet, állatorvosi rendelőket, hidakat építettek - utógondozását kell ellátnia, továbbá a néhány hetes közös ottlét alatt minél több ötletet ellesni. Ilyen például az a hollandok által bevezetett gyakorlat, hogy a parancsnoknak költőpénzt adnak, amiből szabadon vásárolhat mondjuk bizalomépítő ajándékokat a környéken lakóknak.
A leendő PRT-misszió sikere, úgy tűnik, kizárólag a szükségletek felmérésén és a magyarok találékonyságán múlik. A Külügyminisztériumban mindenesetre úgy okoskodnak, hogy a kétéves ciklus elején, néhány egyszerű, gyors projekt lefuttatásával lehetne megnyerni a helyi lakosságot. A nagy helyismerettel rendelkező Lehel sem tartaná célravezetőnek, ha a magyarok valamilyen megaprojektbe bonyolódva túl nagyot akarnának markolni. Pedig erre utaló jelek máris akadnak. A csapatok még el sem indultak, máris röpködnek a számok; néhány hete még 4,5-5 milliárd forintra becsülték a kétéves misszió összköltségét, egyes kalkulációk azonban ma már 10 milliárd forint feletti összegekről szólnak. S hogy e megközelítés nem magyar sajátosság, azt mutatja: információink szerint több nemzetközi alapítvány és civil szervezet jelezte, szívesen részt venne a beruházásokban, ha ezt a magyar fél hajlandó finanszírozni.
TÖMÖRY ÁKOS