Hüseyin Basbilen holttestére a kocsijában találtak rá, a csuklóján és a torkán mély vágásokkal. A 29 éves fiatalember mellett számítógéppel nyomtatott búcsúlevél hevert: "Nem bírtam már cipelni az élet terheit, ne keressétek a halálom okát!" A tavaly augusztusi ügyet öngyilkosságnak könyvelte el a rendőrség, csakúgy, mint azt a két további esetet, amely idén januárban rázta meg a török közvéleményt: Ali Insem Unal ugyancsak az autójában végzett magával, Evrim Yangecen pedig a hetedik emeletről ugrott ki. A hivatalos magyarázat szerint a tragikus halálesetekhez egymástól függetlenül, magánjellegű problémák vezettek. A török újságírókban azonban gyanút ébresztett, hogy mindhárman mérnökök - méghozzá rendkívül tehetségesnek tartott szakemberek - voltak, s ugyanott, az igen jó nevű, angol nyelven oktató ankarai Közel-Kelet Műszaki Egyetemen szereztek diplomát. A munkahelyük is ugyanaz volt: az egyik vezető, világszínvonalú, ám meglehetősen titokzatosan működő török elektronikai cég, az elsősorban hadiipari célokra dolgozó Aselsan (lásd Az ipar ékköve című írásunkat).
A hivatalos verziót több török újságíró is megkérdőjelezi. Sokan kíváncsiak arra, hogy haláluk előtt min dolgoztak az ifjú mérnökök, és vajon tényleg önkezükkel vetettek-e véget életüknek. A kérdés már a török parlamentben is napirenden van, válasz azonban még nincs, az oknyomozó riporterek pedig találgatnak. November elején a török újságírás doyenjeként számon tartott Güneri Civaoglu a Hürriyet című napilapban idézte fel újra az ügyet, és egy feltételezést is közzétett: lehet, hogy a fiatal mérnököknek azért kellett meghalniuk, mert feltörtek egy nagyon fontos amerikai szoftverkódot?
Az állítás szerint Ankara évek óta arra törekedett, hogy megfejtse a Törökországban gyártott F-16-os vadászgépek barát-ellenség felismerő rendszerének Washington által hétpecsétes titokként őrzött kódját. Azzal ugyanis a török gépek minden esetben barátnak minősítették például a görög repülőket, pedig az Égei-tenger fölött évek óta zajlik egyfajta sajátos, a katonai szlengben csak "kutyaviadalnak" nevezett harci játék: a két ország légierejéhez tartozó gépek kölcsönösen próbálják kiszorítani egymást a vitatott területekről, ami többször okozott már balesetet, le is zuhantak gépek.
De a múlt hónapban arra is volt példa, hogy a török-szíriai határ közelében, török falvak környékén idegen vadászgépek tartaléküzemanyag-tartályait találták meg (ezeket a kiürítésük után általában egyszerűen lecsatolják egy elhagyatott terület fölött). Mint kiderült, izraeli harci gépek a török légteret is használták egy egyelőre ismeretlen célú, szíriai akciójukhoz, és - bár hivatalosan erről nem esett szó - szakértők állítják, a török hadseregnek ez azért nem tűnt föl idejében, mert a rendszer barátnak minősítette az izraeli gépeket is. Mint ahogyan szintén annak tekinti az Irakban cirkáló amerikai repülőket, ami egyelőre nem okozott nagy gondot, de akad, aki felveti, mi lesz, ha az iraki helyzet válságosra fordul, vagy ha Törökország konfliktusba kerül a szövetségeseivel. Feltételezések szerint ez indította a török hadiipar vezetőit arra, hogy igyekezzenek minél hamarabb megfejteni az amerikai szoftverek titkát, és ez sikerülhetett a három fiatal mérnöknek.
A feltevésekre nem érkezett hivatalos válasz. Már csak azért sem, mert közben Ankara és Washington a vadászgépgyártás újabb fázisáról állapodott meg: egy összesen 2,9 milliárd dolláros ügylet keretében 2011-től Törökország légierejének korszerűsítésére harminc modernebb, F-16 Block 50 típusú gépet rendelt meg. A szerződés értelmében ezeket a török légiipari vállalat, a TAI üzemeiben szerelik össze, ott, ahol már - a vezető török gépipari vállalat, a TEI és az Aselsan közreműködésével - korábban is készültek F-16-osok, mégpedig egy 1983-ban született egyezség alapján. Akkor Ankara 160 gép vásárlására jelentette be igényét. Az első nyolc gépet még a Lockheed gyártotta le, a maradék 152 előállítására viszont 4,2 milliárd dolláros befektetéssel Törökországban teremtették meg a műszaki alapokat. Az első török összeszerelésű F-16-os 1987-ben szállt fel, és a program végül a tervezettnél nagyobb lett: 1999-ig a török légierőnek 232 gépet szállítottak, és - mivel Washington nem zárkózott el az elől sem, hogy ha van rá kereslet, eladásra is termeljenek Törökországban - 46 gépet egyiptomi megrendelésre is legyártottak.
1999-ben, az utolsó vadászgép összeszerelése után a török és amerikai cégek profilt váltottak: egy újabb, 3,9 milliárd dolláros befektetésnek már az volt a célja, hogy az F-16-osokat a legmodernebb radar- és más elektronikai berendezésekkel szereljék fel. A török gépek modernizálását követően korszerűsítették a jordániai és az egyiptomi légierő egységeit is. A munkát törökországi üzemekben - többnyire az Aselsan létesítményeiben - végezték el. A rejtélyes öngyilkosságok hátterében sejtett barát-ellenség felismerő rendszerek azonban mindvégig titkosak maradtak, csak amerikaiak telepítették őket, török szakembereket még a közelükbe sem engedtek.
TARIK DEMIRKAN