Fegyverropogás késztette a HVG tudósítóját és családját lakásuk leghátsó szobájába, miután a múlt szerda este fegyveresek szállták meg lakóhelyük környékét, a Bejrúttól 20 kilométerre délre fekvő bardzsai völgyet. A kormányerőkhöz tartozó Szaíd Hariri vezette szunnita Musztakbal mozgalom emberei megrohamozták a Hezbollah ellenzéki síita szervezet sejkjének szomszédban álló házát, miközben síita szimpatizánsok után kutattak. Az ostrom sikertelenül végződött ugyan, de a hét elejéig minden éjszaka razziákkal telt, és nappal sem volt biztonságos kilépni az utcára.
A lehetetlennel próbálkozott Fuád Szinjóra miniszterelnök: hozzányúlt az Irán és Szíria segítségét élvező Hezbollah katonai hátországához - feltehetőleg az USA biztatására. Leváltotta a bejrúti nemzetközi repülőtér Hezbollahhoz közel álló biztonsági főnökét, és megbénította a párt katonai szárnyának tartott Iszlám Ellenállás kommunikációs rendszerét. A Hezbollah és szövetségesei azonban barikádokat emelve lényegében ellehetetlenítették a fővárosi tömegközlekedést, majd a repülőtér és a kikötő is leállt. Válaszul a kormánypárti erők - mindenekelőtt a szunniták - lezárták a fővárosból Dél-Libanonba, valamint a szír határ menti Bekaa-völgybe vezető főútvonalakat, hogy a síiták lakta országrészeket elvágják a Hezbollah dél-bejrúti elővárosaitól. A síita mozgalom azonban Bejrútban és környékén is megfutamította a kormányhoz hű fegyvereseket, a harcokban hét eleji lapzártánkig 81-en haltak meg és 250-en sebesültek meg.
Sokan döbbenten nézték a tévében, amint a síita fegyveresek megszállják a hagyományosan szunnita Nyugat-Bejrútot, és megsemmisítik a Hariri médiabirodalomhoz tartozó Musztakbal televízió és rádió központjait. Bár a Hezbollah a hétvégén megkezdte fegyveresei viszszavonását az utcákról, amelyeket ezután a semleges hadsereg vett ellenőrzés alá, a kormánypárti hívek szinte vereségként élték meg, hogy a síita szervezet, ha rövid időre is, de el tudta foglalni Bejrútot.
A legmegrázóbb élmény a szunniták számára a hadsereg viselkedése - mondta a HVG-nek Mohamed Allús, az al-Kudsz televízió bejrúti szerkesztője. Ő a saját bőrén tapasztalta, hogy az eddig a kormány legjelentősebb támaszának tekintett nemzeti hadsereg a harcok során egyszerűen kivonult Nyugat-Bejrútból, magára hagyva az ottani szunnita intézményeket. Számos kormánypárti politikus és több arab ország sajtója is kvázi síita puccsként aposztrofálja a történteket, és előzetes egyeztetéseket sejtenek a Hezbollah és a hadsereg között.
Másról van szó azonban Allús szerint. Bár az utóbbi időben a kormány igyekezett minél több lojális szunnitával feltölteni a hadsereget, annak főként maronita keresztény vezetése tisztában van vele, hogy a Hezbollahhal való nyílt konfrontáció a síiták fegyveres erőkből történő kiválását, így a hadsereg - és a többi állami erőszakszervezet - széthullását eredményezheti. A konfliktusnak muszlim belháború színezete van, keresztény politikusok - pártállástól függetlenül - feltűnően háttérbe húzódtak a napokban.
A Nyugat-barát kormánypárti vezetők, köztük Szamir Dzsadzsa és Amin Dzsemajel volt elnök beérték azzal, hogy Iránt és Szíriát vádolják az ellenzék - mindenekelőtt a Hezbollah - felbujtásával. A Hezbollah fő keresztény szövetségese, Michel Aún is tőle szokatlan tétlenséget mutatott. A köztársasági elnöki posztra pályázó politikus számára ugyanis kedvezőtlen irányt vettek az események: a hadsereg és főparancsnoka, Michel Szulejman befolyásának növekedése Aún elnöki reményeit foszlathatja szét. Az országnak egyébként továbbra sincs elnöke, a hatalmi harc miatt nemrég tizenkilencedik alkalommal halasztották el az államfőválasztást.
Az időközben az egész országban - például a Bejrút környéki hegyekben és az ország második legnagyobb városában, Tripoliban - fellángoló kormánypárti-ellenzéki összecsapásokban a hadsereg mindenhol rendfenntartóként lépett fel. A kormány szorult helyzetében a két vitatott rendelete - a Hezbollah-párti reptéri biztonsági főnök menesztése és a mozgalom kommunikációs rendszerének felszámolása - feletti döntés jogát a hadseregre testálta, amely rövid úton visszavonta azokat. Könnyen lehet, hogy a konfliktusban stabilizáló szerepet játszó hadsereg politikai tényezővé emelkedhet, megváltoztatva a libanoni politika kétpólusú voltát.
A kormányoldal gyengeségére utal, hogy a kezdetben harcias Valid Dzsumblatt drúz vezető a fegyveres harcok beszüntetésére szólított fel. Arra is rákényszerült, hogy drúz ősellensége, a Hezbollah-párti Talál Arszlán segítségét kérje a hegyvidéken hétvégén kirobbant heves drúz belharcok lecsillapítására.
Az eddig magát többségnek nevező kormánypárti erők az utóbbi napokban rádöbbenhettek arra, hogy a libanoni társadalom nagy része másképp gondolkodik - mondta a HVG-nek Ahmed Muszalli professzor, a Bejrúti Amerikai Egyetem politológusa. Nemcsak arról van szó, hogy pusztán a síiták utasítják el a kormány szélsőségesen Szíria-ellenes politikáját, hanem nagyobb keresztény és drúz, sőt szunnita csoportok is. Jelentősek ugyanis a szomszédos országhoz kötődő történelmi, rokoni szálak, és az 1990-ben véget ért polgárháborút követő másfél évtizedes katonai, gazdasági és politikai szír jelenlét hatása is tovább él. Még akkor is, ha Damaszkusz Rafik Hariri - Szaíd apja - három évvel ezelőtti meggyilkolása után csapatai kivonására kényszerült.
Az is kiderült, a Hezbollah - a háttérben nyilvánvalóan Irán támogatásával - kész erővel is fellépni a kormány ellen, hogy a másfél éve folyó hatalmi harcot a maga javára billentse. "Mostantól nincsenek határok" - dörögte magabiztosan a kormány döntéseit hadüzenetként értékelő Haszan Naszrallah, a Hezbollah főtitkára. Ezzel átírta a szabályokat, a sejk eddig ugyanis azt hangoztatta: a mozgalom csak Izrael ellen veti be fegyverarzenálját. Az, hogy a kormánykoalíció és a vérszegénynek tűnő Szinjóra meddig képes állni az ellenzék nyomását, jórészt az USA-n és a Haririvel kitűnő kapcsolatokat ápoló Szaúd-Arábián múlik.
MANYASZ RÓBERT / BEJRÚT