„Sok fiatal Stauffenberg nevét sem ismeri, Tom Cruise-t viszont szinte mindenki. Ha most majd Cruise-on keresztül Stauffenberget is megismerik, az már önmagában a film mellett szól” – hangzott el a napokban a számtalan vita egyikén, amely a Berlinben múlt kedden először vetített, majd csütörtök óta országszerte játszott Valkűr című amerikai alkotásról szólt. Bryan Singer rendező ugyanis a 20. századi történelem egyik legbelsőbb német ügyét, a nagyrészt nemesi származású, magas rangú Wehrmacht-tisztek és tekintélyes polgári személyek által szervezett Hitler-ellenes összeesküvést és az 1944. július 20-ai merényletet vitte filmre.
Stauffenberg ezredes, teljes nevén Claus Schenk Graf von Stauffenberg, a hátországi hadsereg vezérkari főnöke azon a napon robbanóanyaggal teli aktatáskát helyezett el annál az asztalnál, ahol Hitler haditanácsot tartott. Ezen, beosztásánál fogva, Stauffenberg is részt vett, de az időzítőszerkezet lejárta előtt néhány perccel, mondvacsinált okkal, távozott. Abban a hitben, hogy a diktátor meghalt a bekövetkezett robbanásban, összeesküvőtársaival – elsősorban a hátországi hadsereg tisztjeivel – megkezdték az eltervezett hatalomátvételt. Ennek része volt a kormányzati negyed elfoglalása, az SS lefegyverzése, a koncentrációs táborok megnyitása, a háború befejezése. Azaz csak lett volna. Hitler ugyanis – mint előtte már több kísérletet – ezt a merényletet is túlélte. Stauffenberget és legközelebbi társait még aznap éjjel a Bendler-kaszárnya udvarán agyonlőtték, a többi összeesküvőt néhány nap alatt elfogták és felakasztották.
A kivégzések színhelye ma nemzeti emlékhely. Itt akarnak az amerikaiak akciófilmet csinálni? – méltatlankodtak sokan már a forgatás megkezdése előtt. Mások meg azt nehezményezték, hogy Stauffenberg grófot, a porosz nemesi család sarját, a fegyelmezett katonatisztet, aki hosszas vívódás és belső fejlődés után jutott el oda, hogy a haza érdekében meg kell ölni a diktátort, a szcientológiai egyház egyik emblematikus figurája, Tom Cruise játssza. Mára elcsitultak a viharok, mindenben megegyezés született. A film az eredeti helyszínen készült, és bár Cruise-t még a díszbemutatón is megpróbálta néhány szcientológiaellenes tüntető megzavarni, a kasszasiker nyilvánvalónak ígérkezik.
Ez nem dokumentumfilm, hanem akcióthriller, nem a történelmi hűséget kell számon kérni rajta – teszi helyre a mozit Johannes Tuchel történész, az emlékhely igazgatója, aki ezért, mint mondja, nem is húzta a strigulákat, hányszor tér el a film a valóságtól. Amely eltérések részben a kényszer szülöttei. Hiszen nem lehet két órába sűríteni azt a többéves folyamatot, amelynek során a porosz császári időkben rögzült szemlélet alapján szocializálódott, tekintélytisztelő katonatisztek eljutottak az összeesküvés megszervezéséig. S nem lehet mindenkit szerepeltetni. Így az egyetlen, az igazi főhős a Cruise által megszemélyesített Stauffenberg, azt a benyomást keltve, mintha az ellenállás egyszemélyes lett volna. Persze a 9 milliós Wehrmachtból az az alig több mint kétszáz ember, aki részt vett az összeesküvésben, még így sem sok.
Viszont több annál a semminél, amit eleddig a világon moziba járó közönség láthatott. És több annál a klisénél, amely szerint a háborús filmekben a német egyenruhásoknak csak a rossz szerepe juthat, s amely szerint abban az időben kivétel nélkül minden német náci lett volna. Voltak, akik tenni is mertek Hitler ellen – még ha kevesen is.
Igaz, akkor még Németországban sem számítottak hősöknek. Épp ellenkezőleg. Hiszen, emlékeztet rá Johannes Tuchel, Hitler támogatottsága a háború végéig szinte töretlen volt. Jellemző például – mint arra a ma emlékhelyként szolgáló egykori kaszárnyában látható kiállítás is felhívja a figyelmet –, hogy az összeesküvés egyik civil főalakja, a korábbi lipcsei főpolgármester, Carl Fritz Goerdeler, aki vidéken bujkált, 1944 augusztusában úgy bukott le, hogy éber háziasszonyok kiszúrták egy erdei vendéglőben, s még a követését is megszervezték, amíg meg nem érkezett az erősítés. De még a háborút közvetlenül követő években is az elutasítás jutott osztályrészül a Hitler elleni összeesküvésben részt vevő tisztek hozzátartozóinak. Volt olyan özvegy, akitől megvonták – 1951-ben! – a katonai szolgálatot teljesített férj után őt megillető özvegyi nyugdíjat. Mondván, áruló volt.
Az igazi átértékelés csak a hetvenes-nyolcvanas években kezdődött. Ekkor, 1983-ban adott megbízást a kereszténydemokrata Richard von Weizsäcker akkori nyugat-belini kormányzó polgármester az emlékhely létrehozására. Ugyanő, a jobboldali-konzervatívok egyik vezéralakja volt egyébként, aki két évvel később, immár államfőként május 8-át, a háború befejezésének napját a fasizmustól való felszabadulás napjának is nevezte. Ma már egységes 1944. július 20. megítélése – mondja Johannes Tuchel –, de sokáig tartott, amíg a közgondolkodás eljutott addig, hogy akik akkor Hitler ellen felléptek, azok igazi hazafiak voltak.
WEYER BÉLA / BERLIN