Az internet még akkor sem hagyja magát egykönnyen cenzúrázni, ha jó ügyért tennék. Ezt tapasztalhatta meg Ursula von der Leyen német családügyi miniszter, amikor aggódó polgárok május elején – afféle mininépszavazással, mindössze négy nap alatt összegyűjtve a szükséges 50 ezer aláírást – minden eddiginél gyorsabban utalták a parlament petíciós bizottsága elé felülvizsgálatra a miniszter asszony által szorgalmazott törvényt, amely a gyermekpornográfia internetes terjesztését próbálná megfékezni.
Nem mintha a gyermekpornográfiát bárki is nyilvánosan pártolná. Aligha vitathatók Leyen felháborodott szavai, amelyek szerint az inkriminált videókon nem pusztán pucér gyerekek képei, hanem kiskorúak, sőt csecsemők megerőszakolása, kínzása látható. A petíció pusztán azt feszegeti, hogy a Leyen által a parlamenti választás évében keresztülvitt törvényjavaslat nem jogsértő-e, és főképp, hogy valóban alkalmas-e a szörnyűségek megakadályozására.
A terv az, hogy a szövetségi rendőrség naponta frissített listája alapján az internetszolgáltatók blokkolnák a bel- és külföldi gyermekpornós oldalakat. Helyettük figyelmeztető stoptáblát vetítenének az érdeklődők képernyőjére. A technika kidolgozására a szolgáltatók fél évet kértek – ki tudja, mi történik addig.
A rendőri listával két baj lehet: az, ha titkos, és az, ha kiszivárog. Utóbbi esetben akár útmutatóként szolgálhat azoknak, akik maguktól nem jöttek volna rá, hol kell keresni a tiltott dolgokat. Feltéve, hogy a lista helyes. Amikor a példaként emlegetett skandináv országok közül Dániában és Finnországban kiszivárgott a tiltólista valamelyik változata, civil szervezetek feltételezték, hogy a rendőrök a listára tettek sok olyan internetes oldalt – kirívó példaként egy játékbabagyárét is –, amelynek nincs köze a gyermekpornográfiához. A titkosság viszont ellenőrizhetetlenséget takarhat. A balsejtelmeket igazolta, hogy a finn rendőrség a kiszivárogtató oldalát is a gyermekpornográfia-tilalmi listára tette – igaz, a tiltakozás hatására utóbb eltávolította onnan. Nyomban előkerültek a szokásos aggodalmak, vajon nem terjed-e túl messzire a rendőri beavatkozás, és jogvédők máris tudni vélték, hogy a hatósági stoptábla iránt az ilyenkor mindig jelentkező zeneipar is érdeklődik, amely minden módszert megragadna az illegális zeneletöltések ellen, és amely vérszemet kaphatott, miután nemrég Svédországban első fokon elmarasztalták a Pirate Bay fájlcserélő oldalt (HVG, 2009. április 25.).
A rendőrségi listával kapcsolatban azonban komolyabb – és egyelőre megválaszolatlan – kérdés, hogy ha már naponta megvizsgálják, mely oldalak tilalmasak, miért érnék be annyival, hogy ezt közlik az internetszolgáltatókkal, miért nem záratnák be hatóságilag ezeket az oldalakat. Lehet persze, hogy ez nem is sokat számítana. Az ügy kapcsán a sajtóban megjelenő német rendőrségi vélemények szerint a gyermekpornográfia nem elsősorban az egyszerűbben elérhető internetes oldalakon bukkan föl; sokkal inkább a többnyire külön szoftverrel működő cserebörzéken, az érdekelt felhasználók központ nélküli külön hálózatain zajlik. Nem is beszélve arról, amikor az interneten csak a megrendelés történik, az áru feltűnés nélkül postán érkezik.
Az internetes stoptáblával a nagyobbik baj az, hogy könnyen kikerülhető. Maga Leyen sem számít sokkal többre, mint a véletlenül vagy kíváncsiságból klikkelgetők elriasztására. Aki egyszer rászánta magát a tilalmas helyek elérésére, könynyen talál az interneten útmutatót böngészője átállításához – a legrövidebb oktatófilm 27 másodpercben mutatja be a teendőket. A Németországban tervezettnél költségesebb és hatékonyabb (de így sem leküzdhetetlen) szűrő viszont már nem állna távol attól a megoldástól, amelyet Kínában alkalmaznak – kommentálta egy német szakértő a terveket a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív napilapban.
Az erkölcsösséget és a politikai megbízhatóságot Kínában valóban több tízezer szakember és komoly technika ellenőrzi. A másként internetezés blokádja ennek ellenére feloldható. Például azzal az anonimizáló szolgáltatással, amelyet Amerikában élő kínai informatikusok, a szintén kínai internettilalom alá eső Falun Gong szekta hívei működtetnek Globális Internetszabadság Konzorcium név alatt. Megfelelő szoftver alkalmazásával az ártalmatlannak tűnő külföldi szervereiken (kiszolgáló számítógépeiken) terelik át a Kínából érkező forgalmat úgy, hogy a kínai hatóságok ne lássák, a kerülő út végén milyen oldalakon kalandoznak alattvalóik.
Az ilyen szolgáltatás nem egyedülálló. Hasonló internetes rejtekutakat például még a Kínában működő német vállalatok is használnak, hogy megnehezítsék üzleti titkaik kikémlelését. Szokás az ebbe a kategóriába tartozó szoftvereket ajánlani arra a hétköznapi esetre is, amikor valaki nyilvános drót nélküli hálózaton – mondjuk internetkávézóban – csatlakozik a világhálóra, és nem szeretné, hogy megcsapolják az információit.
Az internetes macska-egér játék része például az is, hogy Iránban az iszlám erkölcsöket védik a Leyen-féle ötletre emlékeztető módszerrel. Mint a New York Times május elején beszámolt róla: ha perzsául azt írják az internetes keresőbe, hogy „nők”, az iráni előfizető nem stoptáblát lát, hanem azt a kitérő választ, hogy az oldal nem érhető el. Nem csoda, hogy a kínai módszerrel Iránban is százezrek kezdtek akadálytalanul kijutni a világhálóra. Ezt a példát azonban a gyermekpornográfia német rabjai már nem követhetnék. A Falun Gong módszere iránti tömeges iráni érdeklődés annyira túlterhelte a szervereket, hogy január óta a szolgáltatást – eredeti céljának megfelelően – Kínára korlátozták. Ami akár internetcenzúrának is tekinthető.
BEDŐ IVÁN