Múzeumbotrány Pécsett

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
Nagy Gergely (hvg.hu)

A Baranya Megyei Önkormányzat egy határozott rohammal megpróbálta bevenni a pécsi Káptalan utcát, vagyis a baranyai múzeumokat. Elvonta a költségvetési támogatás negyedét és kirúgott 18 dolgozót. Az ország egyik legrangosabb múzeumhálózatában a finanszírozás körül áll a bál. A megyerendszer éli végóráját, vagy a megyei fenntartású intézmények? S mit csinál ilyenkor a minisztérium?

Schaár Erzsébet Utca (1975) című műve Pécsett.
Egyirányú folyamat?
© BMMI
„A megyei múzeumok, ha előszörre meglepően hangzik is, végóráikat élik. Na és, mondhatná erre egy pártatlan rezonőr, hiszen a megyék is.” E szavak Várkonyi György pécsi muzeológus 2004-es cikkében olvashatók (Apokalipszis most - Kis magyar muzeográfia; Mozgó Világ, 2.); a szerző a baranyai múzeumi rendszer példáján mutatta be, hogyan is véreznek ki lassan ezek az intézmények.

A végórák, jelentjük, azóta is ketyegnek, a nagy finálé azonban még nem érkezett el. Ám a baranyai történet mostanság csúnya fordulatot vett. Márciusban a fenntartó, az évről évre szűkebb markú Baranya Megyei Önkormányzat (BMÖ) egyszerűen átírta a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága (BMMI) szervezeti és működési szabályzatát (szmsz), megszüntetve osztályokat és funkciókat. Az új szmsz-t és intézményi ágrajzot meg a múzeumiak kezébe nyomták: lehet bevezetni!

Takarékosság - mi egyéb is állhatna a statáriális intézkedés mögött. A megye mind kevesebbet szán a több különböző épületben, több múzeumot magába foglaló, országosan is fontos és 8 év alatt 51 külföldi kiállítást is megrendező intézménynek. Tavalyhoz képest 44 és fél millióval jött kevesebb, összesen 161 millió, ami amúgy a bérek 80-90 százalékára elég, miközben idén 18 álláshely szűnt meg (2000-2003 között már megszűnt az álláshelyek 35 százaléka). A BMMI teremti elő a maga teljes működési költségét, a szakmai munkáét és a projektekét is. Tavaly 67 milliót irányzott elő a megye, amelyet a múzeumnak kellett előteremtenie, 2006-ban 91 milliót. Nem árt felidézni: a BMMI igen nagy szervezet, két városban (Pécs, Mohács), hat osztályból és több tucat - amúgy igen értékes ingatlanokban található - gyűjteményből áll, a pécsi belvárosban egy egész múzeumi utca várja a látogatókat. Az intézmény súlyához és felelősségéhez képest a fenti számok - ebben mindenki egyetért - rémisztően alacsonyak.

A múzeumiak - amint ezt Huszár Zoltán igazgató kifejtette - csapdában érzik magukat: minél precízebben teljesíti az intézmény az előirányzatot, annál inkább árt saját magának, mert jövőre csak nő az előirányzat, mondván, ha elő tudtátok teremteni, ez is menni fog. Dr. Tasnádi Péter, a megyei közgyűlés alelnöke így magyarázza a helyzetet: „Az államtól a kulturális támogatást lakosságszám alapján kapjuk. A vidék egyik legtöbb műtárgyat őrző múzeuma kevesebb támogatást kap, mint egy nagyobb lélekszámú megye, amelynek nagyságrendekkel kisebb a múzeuma. Az elmúlt években már fordultunk ebben az ügyben a szaktárcához. Amíg a szakma által is igényelt úgynevezett múzeumi normatíva majd egyszer megvalósul, valamit tenni kell. A megye egy egész rendszert működtet, köztük oktatási, egészségügyi, szociális, gyermekvédelmi intézményeket. A terheket mindenkinek viselnie kell.”

A Napló másképp látja
Peres állítások
A Műértő lapzártája után a Dunántúli Napló munkatársai megkeresték a szerkesztőséget. Cseri László újságíró, a szóban forgó cikk szerzője (Új pályára állítják a múzeumot; 2006.márc.25.) elmondta, cikkük megírása idején meg akarták szólaltani a múzeum igazgatóját is. Ő azonban - az újságíró elmondása szerint - nem élt ezzel a lehetőséggel. Ehelyett a múzeum egy terjedelmes válaszlevelet juttatott el a Naplóhoz, majd annak egy rövidebb változatát is,  tíz pontban összefoglalva véleményüket. Pauska Zsolt főszerkesztő szerint ez azonban még mindig hosszú volt, ezért nem közölték. A levélre egyébként a megye is reagált, hasonlóan tíz pontban foglalva össze a múzeumnak szóló cáfolatokat. Eközben - jelezte Cseri László - a múzeum igazgatója sajtó-helyreigazítási pert is indított a lap ellen. Ennek második tárgyalási napja május 11-én zajlott, első fokon a múzeumnak adott igazat a bíróság. 
Az abszurd helyzet tehát nem csak a BMMI-t sújtja, hanem a megyét és annak intézményeit is. Mégis, a megyei intézkedésekkel párhuzamosan sajtóroham indult: a Dunántúli Napló egy oldalvágással köszönt be Új pályára állítják a múzeumot című cikkével (2006. március 25.). A cikk bírálatai mögött - vagyis hogy „százszámra hevernek” művek a raktárakban, a múzeum nem partner a kihelyezésekben („Értékes festményeket a bankok falaira!” - adja ki a jelszót a Napló), nem akar nagy tömegeket vonzó, látványos tárlatokat rendezni, rossz a szervezeti struktúrája stb. - nem nehéz felismerni a megyei évrendszert; Dr. Tasnádi szerint a múzeum „nem partner” a változtatásokban, a megoldáskeresésben „nem eléggé kreatív”. Mi is volna ezek lényege? A közgyűlési alelnök szerint „hosszabb távon a múzeum tagoltságának megszüntetése az elképzelés. Egy egységes múzeumi szervezetet szeretnénk megteremteni, amely a szakmai műhelymunkára a jelenleginél jobban alkalmas.” A múzeum szakmaiatlannak érzi a strukturális változtatásokat, és az önállóságába való beleszólásnak. A megye nem enged, egy - ahogy a közgyűlés nevezi - koordinátort, a múzeumiak szerint komisszárt delegált a múzeumi vezetés mellé, aki - legalábbis a múzeumiak szerint - nemcsak a megye szempontjait igyekszik érvényesíteni, hanem szakmai kérdésekben is megnyilvánul. A BMMI a szakmához, a kulturális minisztériumhoz és a nyilvánossághoz fordult. De hát sem a szakma, sem az NKÖM nem felügyeleti szerve a megyének, a nyilvánosságról meg annyit, hogy a Dunántúli Naplóban csak nem jött le a múzeum válaszcikke.

A hadiállapot most enyhült némileg. Az NKÖM részéről Koncz Erika közgyűjteményi és közművelődési helyettes államtitkár úgy tájékoztatott, hogy új tárgyalások kezdődtek, a jogszabályba ütköző intézkedéseket a megye visszavonta. Ez megnyugtató, de egyelőre pusztán a törvényesség helyreállításáról van szó. A problémák maradtak. Miközben egyik szereplő sem látja, hogy a 2006-os év anyagilag hogyan vihető végig a BMMI-ben, az igazi baj mégiscsak az, hogy a csatazajban nem lehet érdemben beszélni muzeológiai kérdésekről. Pedig a 2010-es EU-kulturális fővárosi projekt küszöbén ez volna égetően fontos.

2010: túl távol, túl közel (Oldaltörés)


A nyertes pécsi pályázatban szereplő új művészeti intézményeket ki koncipiálja és ki tartja majd fenn? Ki és mivel hozza be az európai közönséget a régi és az új helyekre? És egyáltalán: milyen a kétezres években egy megyei múzeum? A megyék részéről - ez most Baranyában jól látszik - egyre inkább az az elvárás, hogy a Budapesten divatba jött nagy kiállításokhoz, tömegeket vonzó, húzóneveket felvonultató tárlatokhoz hasonlókat rendezzenek a megyei múzeumok is. Baranya ugyan nem százezres nézőszámokat vár; ám ha Pécs a kontinens kulturális fővárosa lesz, a tömegesítés érthető igény. Szép látvány, ha a sarokig kígyózik a pénztári sor, de ehhez anyagiakat is hozzá kell rendelni. A megyei közgyűlés alelnöke szerint ebben ők partnerek: „Szeretnénk a kulturális fővárosi év okán minél több, nagy érdeklődésre számot tartó kiállítást a megyeszékhelyen tudni, ezek feltételeit az önkormányzat megteremti.”

Szerintünk pontosan az történt, amiről több művészeti szakember is beszélt a Monet-kiállítás nagy sikere idején: a több százmilliós állami segítséggel, hatalmas médiatámogatással létrejött, a közvetlen politikai kommunikációba beemelt kiállítások követhetetlen precedenst teremtettek. Arról nem is szólva, hogy szakmailag nem minden megatárlat igazolható. Közben az ugyancsak tény, amit Koncz Erika kifejt: „az állami és önkormányzati finanszírozás az érdekeltség hiánya miatt elkényelmesít”. Pénz pedig, különösen szponzori pénz, ma Magyarországon csak tetszetős, nagy projektekre mozdul meg. Patthelyzet? A fenntartó alig képes fenntartani, az intézmény az alapműködést is nehezen végzi, a „nagy dobásra” senkinek se marad energiája. Pedig Baranyában nagy dobás kellene, hogy négy év múlva odalátogasson fél Európa. A struktúrában pedig nagy változtatás. A helyzet hamarosan érett lehet, hiszen a megyerendszer helyett régiókat kell létrehozni Magyarországon is. A régió gazdaságilag önálló egység - amit megtermel, hatékonyabban oszthatja el.

A baranyai múzeumüggyel is foglalkozó Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület elnöke, dr. Matskási István (a Természettudományi Múzeum főigazgatója) a változásigényt erősíti meg. Szerinte kérdés, hogy a megyerendszer várható megszűnése után mi jön. Jó magyar hagyomány szerint „megszüntetve megőrzünk”, tehát a regionalitás közepette átmentődik az egyre diszfunkcionálisabbá váló megye, vagy tényleg új szerkezet alakul ki? Ha igen, új helyre kellene delegálni a kulturális intézmények fenntartását is - ajánlja végiggondolásra a múzeumi társaság elnöke. Regionális, városi, kistérségi szintekre szétosztva, még akkor is, ha sok évtizedes tradíciókat bontanak meg ezzel.

Talán meglepő, de Dr. Tasnádi így összegez: „A jelenlegi struktúra bár igen rosszul működik, a rendszer különböző elemeinek ahhoz fűződik érdeke, hogy ezt az állapotot őrizzék.” És mi lehetne mindehhez a pécsi múzeumiak végszava, mint egy elejtett folyosói megjegyzés: kár, hogy a kulturális miniszter tavalyi, nagy vitát kiváltó, új irányokat vázoló kiáltványában a megyei múzeumokról egyetlen betű sincs.

A cikk a Műértő című lap májusi számában is olvasható.