Őrület a bázeli művészeti vásáron

Kader Attia: Végtelen, 2006. (installációrészlet) Csavaros logika © Műértő

Hagyjuk el ez egyszer a szokásos, évente ismétlődő statisztikát, hogy hány jelentkező galéria nem jutott be a vásárra. Ami kétségkívül egyedülállóvá teszi a bázeli rendezvényt, az az a tény, hogy tényleg ott van mindenki és minden, aki és ami a mai művészeti piacon számít. A világ legjobb és legismertebb galériái, a leggazdagabb gyűjtök, a híres és kevésbé híres múzeumok vezetői, a kritikusok és újságírók ezrei - és természetesen a művek, a XX. század klasszikusaitól a kortárs művészet már befutott és legfrissebb sztárjainak alkotásaiig.

Az idei vásár egyik szenzációja az volt, hogy Samuel Keller, a bázeli és miami ART vezetője 2008-tól a Beyeler Alapítvány igazgatója lesz (Műértő, 2006. július-augusztus). Ám e meglepő hír nem befolyásolta a gyűjtök és befektetők vásárlási kedvét. Bennfentesek szerint jó néhány fontos mű (többek között az ART Unlimited szekcióból) már napokkal a megnyitás előtt megtalálta új gazdáját.

A szeptemberi Műértő tartalmából:

Nyári hármas – Konfliktus a Műcsarnokban Látástörténeti gyakorlatok – Luthertől a Bauhausig Bontott téglák Bábel tornyából – Türk Péter a Kiscelli Múzeumban Átszervezés! – összeállítás a kulturális szféra intézményi változásairól Megtévesztett agyféltekék – Orosz István retrospektív Határ a csillagos ég – svájci aukciós körkép Vásárlási őrület – ART Basel 2006

A kortárs piacon uralkodó vásárlási őrület (mert a jelenséget nehéz más kifejezéssel illetni) egyre irreálisabb magaslatokba hajszolja az árakat. A piac nem tudja követni az iramot, s ezért a vásár második emeletén bemutatott „friss” kortárs művészet minőségét emelendő már magángyűjtők tulajdonában lévő műveket is „becsempésztek” az anyagba. „Több pénz van, mint érvényes alkotás” - ez a szakemberek véleménye. Így nem meglepő, hogy a komoly anyagi erőt képviselő gyűjtők között valóságos háború dúl egyes művek kapcsán - annál is inkább, mivel folyamatosan új vevők is érkeznek a piacra. A már egyre gyakrabban modern művészetet is vásárló oroszok mellett idén néhány dúsgazdag indiai is megjelent Bázelban, és az ázsiai gyűjtök sem hiányoztak.

Jean-Christophe Amman, a kortárs művészet egyik legjelesebb szakértője - aki többek között a frankfurti modern művészeti múzeumot vezette 15 évig - a következőképp értékeli a jelenlegi piaci helyzetet: „A legjobb gyűjtők megérzés alapján cselekszenek, és olyan műveket vesznek meg, amelyek csak később válnak meghatározóvá. Régebben kevés embernek volt sok pénze, ők építették fel a nagy gyűjteményeket, amelyek most a múzeumokban láthatók. Manapság sok olyan embernek van rengeteg pénze, aki kulturálisan képzetlen, és azt veszi, amit mások is vesznek. Így létrejön valami, amit - a szó gazdasági értelmében - amortizációs művészetnek lehet nevezni, mert pár év múlva eltűnik a raktárak mélyén, és csak akkor kerül újra elő, ha véletlenül emelkedni kezd az értéke.” És a szakember szomorúan hozzáfűzi: „Az áttekintést már elvesztettük…”

A vásár legérdekesebb része ismét az említett ART Unlimited szekció volt, ahol a galériások ajánlotta 60 nagyléptékű installációt lehetett megcsodálni. Például Julius Poppnak már az óriási csarnok elején felállított Bit-Fall elnevezésű vízfüggönyét, amelyen a modern világ információs szétbomlását szimbolizálva a napi hírek „folynak” le, vagy Kader Attia nehezen elviselhető, mégis maradandó élményt jelentő, lassan forgó óriás csavarjait egy tükörrel kárpitozott szobában.

Az aktuális kereskedelmi és művészeti trendekről nehéz lenne általános összefoglalást adni. Mondhatni, (majdnem) „minden ment”. A XX. század csillagai (mennyiségben és árban) kétségkívül Picasso és Andy Warhol voltak; előbbit 28, utóbbit 30 galéria kínálta. A piac jelenlegi állapotát a legjobban talán Schiele 1910-es Női akt lila harisnyával című akvarellje mutatja: a tavaly júniusban a bécsi Dorotheumnál 460 ezer euróért elárverezett képet most 1,8 millióért kínálták a londoni Richard Nagy standján.

A kortárs művészet sztárjainak művei iránt is jelentős volt a kereslet. Ilyennek számított például a német Daniel Richter, akinek éppen a vásár idején nagy kiállítást rendeztek a bázeli kortárs múzeumban vagy Richard Prince (akinek több százezer dolláros árai ellenére már várólistája van) és a kortárs fényképészet nagy nevei (Jeff Wall, Thomas Struth, Thomas Ruff), vagy Takashi Murakami. Az ő egyik frissen festett képéért több vevő küzdött, míg végül egy „szerencsés” gyűjtőnek 1,2 millió dollárért sikerült a műalkotást megszereznie.

Darányi György