A könyvtárhoz csatlakozó kapuépítmény (Megyik János munkája) |
Ahogyan a parkon keresztül az épületekhez érünk, váratlan monumentalitással borul fölénk a két épület közül a kisebbikhez, a könyvtárhoz hozzáépített, erőteljes kapuépítmény, a maga tizenöt méteres (!) magasságával. Ház és plasztika, építészet és szobrászat ritkán látott, döbbenetes egysége lélegzetelállító hatással vonzza és marasztalja az embert, a külső és a belső tér sajátos keveréke megállásra és elgondolkodásra késztet. Új térkarakter született, amelyben rend és káosz örök ellentétét nem eldönti, hanem elénk tárja a kapuszobor. Az építészeti alkotást, a betonkaput, Megyik János önmagában is architektonikus jellegű plasztikája emeli művészetté, teszi újszerű, mégis helyénvaló, izgalmas szoborrá. A korcolt rézlemezzel burkolt, sávosan perforált-szabdalt, geometrikus kapuzat az együttes egyetlen formált, a szigorú beton--üveg--fém építészet rendjéből kilépő eleme. Telitalálat az ilyen nagy léptékben lenyűgöző, zöld színhatású, előpatinázott rézlemezburkolat használata, amely tovább erősíti a különleges plasztikai hatást.
Ezen a kapuzaton át érkezünk az Élettudományi Központ elé, keresztezve a két ház között kialakult utcát, az épületegyüttes új, saját terét. A főhomlokzat hatalmas, teljesépület-magasságú üvegfala a kapuhoz hasonló természetes, nyugodt nagyvonalúsággal fogadja a látogatót és készíti fel a majd 120 méter hosszú aula nem mindennapi terébe való belépésre. És az aulában, a kapuzaton való áthaladás után másodszor is, megtörténik az építészet csodája, a megérkezés élménye. Az áradó fény ünnepe fogadja itt a diákokat. Átélhetővé válik az egyetem lényege: a tiszta beszéd, a tiszta gondolat és végső soron az igazság keresésének igénye. Az aulában belső homlokzatként jelennek meg („ház a házban”) három emelet magassággal a laboratóriumok szalagablakai, izgalmas belsőtéri hatást, kontrasztot alkotva a homlokzati üvegfalon át szinte a házba lépő parkerdővel. A padló kőburkolata, a falak és az oszlopok látszó betonfelületei, az üveg és a fém uralkodik a belsőben, s teremt -- a beömlő fénnyel együtt -- kemény, világos, minden mellébeszéléstől mentes enteriőrt. A lépcsőházak belső udvarai a felülvilágítókon és az emeletmagas ablakokon keresztül annyi fényhez jutnak, hogy még a földszinten sincs félhomály. A betonfalak a szürke sötétebb-világosabb fokozatait kapták, ezért a kelleténél kevesebb szín komorrá teszi a spártai egyszerűségű, de elegáns részletképzéssel kidolgozott lépcsőtereket (a laborok keret nélküli üvegajtói, a krómozott laposacél korlátfogantyúk, a látszóbeton üveg lépcsőkorlátok és a zölden derengő üvegkorlátok a függőfolyosókon). A külsőben semleges hatású árnyékoló rézlemezek bentről rácsra emlékeztetnek, ami nem feltétlenül az egyetemi enteriőrök sajátja. A minden bizonnyal pénzügyi okokból oly szűk lépcsőházi udvarok falain három emelet magasságon keresztül a Szépművészeti Múzeum által felajánlott itáliai reneszánsz reliefmásolatok kaptak helyet természettudomány és művészet valamikori párbeszédét szimbolizálva.
Az egész együttest átható transzparenciának valós szerep jut, nem pusztán a mai építészeti divatot szolgálja, hanem -- ha lehet ilyet mondani -- konkrét átláthatóságról van szó. Az üveghomlokzat nem valamit érzékeltet, hanem éppen az, ami. Más kérdés, hogy a látszóbeton felület még ma sem nyert polgárjogot Magyarországon, de erről nem az építészek tehetnek. Nálunk, ahol a laikusok -- képzettségtől és kulturális szinttől függetlenül -- gyakran még egy téglaburkolatú épületről is megkérdezik: Nem befejezetlen ez a ház?, s csak a vakolt falfelületet képesek „ház”-nak látni, az építésznek állnia kell az értetlenebbnél értetlenebb megjegyzéseket a legszebben megtervezett és kivitelezett látszóbeton házainál is. Golda és Szenderffy egyetemi épületei a legújabb bizonyítékai a nyersbeton felületek kül- és beltéri alkalmazhatóságának: kívül az épülettömb erejét, belül a középület fegyelmét sugallják.
A hosszanti épülettömegre merőlegesen elhelyezett tanszéki szárnyak szigorú építészeti rendben sorakoznak, köztük nyugodt kis belső udvarokkal, ablakaikat perforált rézlemez árnyékolók védik a napfénytől. Az épületek végfalait és a tanulmányi tömb földszintjét kívül nagyméretű, előre gyártott betonelemek burkolják, széles fugákkal összeillesztve és láthatóvá téve az erődszerű tömb építettségét.
Végre egy tisztán beszélő egyetemi épület! Óriási erénye ez Golda és Szenderffy házának, különösen, ha arra a fájdalmas csalódásra gondolunk, amelyet a rendszerváltás óta legnagyobb reményekkel várt új egyetemi építkezés, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai campusa okozott. Jelenits István piarista tanár írta: „Egy egyetemi épület nem pusztán arra való, hogy az időjárás viszontagságaitól megóvjon. Légkört is teremt, nevelnie is kell. Tanárt, diákot segíteni abban, hogy az igazság keresésével és szolgálatával foglalatoskodjék.” Érdekes módon azután éppen a PPKE budapesti Informatikai Kara -- Balázs Mihály hasonlóan józan és világos formálású munkája -- lett az új debreceni épületek párdarabja. Így is lehet egyetemi épületeket tervezni.
Nincs most helyünk, hogy végigkövessük Golda munkáinak sorát a vajai templomtól a debreceni egyetemig, csak utalhatunk az 1998-as szegedi piarista gimnázium ugyancsak puritán formálására, arra, hogy az ott alkalmazott téglaépítészetet Debrecenben a betonépítészet váltja fel. A tégla és a vakolat helyét átveszi az acél, az alumínium, az üveg és a beton. Persze nem az anyag a fontos önmagában, hanem a szemlélet és a tér tisztasága. Golda a Miskolci Építész Műhely alapítójaként Plesz Antal építészeti örökségének folytatója, akinek alapelve a szerkezet és a tér tisztasága, ereje és morális tartásra felszólító karaktere. Szeretem a háttérbe húzódó építészetet, a tisztán megformáltat, azt, amelyik nem ront rám.
Sulyok Miklós